A
tortát megettük. Nem állt úgy össze, ahogy szerettem volna, de ettől
még nagyon finom lett. De azért nem hagyjuk kárba veszni.
Függetlenül
attól, hogy nem nagyon vagyunk tortásak (a boltokban találhatók mind
nagyon édesek, túl sok benne a cukor és rettentő édesre készítik), a
házi alkotásokat igen szeretjük. Mondhatom azt, hogy van egy olyan
anyósom, aki remek műalkotásokat készít, szenzációs sütiket alkot és
hm... nyami... meg minden.
Néha
az én édes Őm megkér, hogy ezt-azt süssek meg, de mivel a családban
leginkább én vagyok az édesszájú, ezért néha magamnak megsütök ezt-azt,
bár meg kell mondanom, ha valami meggyes, akkor az hamar elfogy. A
meggyes sütiket nagyon szereti az én Édes Uram.
A sósak bezzeg... Nincs az a pogácsa vagy sós tészta, ami el ne fogyna.
Egy
alkalommal, amikor az egyik áruházlánc Olasz napot hirdetett,
megkérdezte Ő, hogy "És nálunk mikor lesz olasz nap?" Ó, szinte vártam.
Ez nálunk ugyanis egyenlő a pizzával. Úgyhogy nemcsak akkor, de tegnap
is pizza nap volt. Ez olyan utólagos születésnapi ajándék. Talán nem lep
meg senki, de ennyi maradt, így gondoltam, gyorsan lefotózom.
paradicsomos-mozzarellás és chilisbabos
De igazából arról szeretnék írni, hogy tegnap megnéztünk egy filmet.
Ha
valaki emlékszik még :), eredetileg úgy indult ez a blog, hogy a
házasságról lesz szó és minden ezzel kapcsolatos témával. Mostanában -
bár rengeteg könyvet olvasok, meg előadásokat hallgatok meg beszélgetek
emberekkel, - inkább a családom az, ami leköt. Ők jelentik a mindennapok
fontosságát nekem. Azt vallom, hogy bár nagyon fontos mindenben az
elmélet, a legfontosabb a gyakorlat.
Az
én házasságom boldog. Tényleg ki merem mondani, hogy Boldog vagyok. De
ez nem attól van, hogy az ember összeházasodik és kész, aztán lesz ahogy
lesz. Minden nap egy küzdelem a szónak abban az értelmében, hogy ne
"én" legyek a legfontosabb, az első önmagam életében. Ez a kulcsa a jó
házasságnak. Oda tudok-e figyelni a másik szükségleteire, kedves tudok-e
lenni vele akkor is, amikor éppen rosszul szól a másik; tudom-e
szeretni akkor is, amikor nem az történik, amit én szeretnék?
Rajtakaptam
magam sokszor azon, hogy megszomorodott a szívem, mert nem úgy
történtek a dolgok, ahogy én elképzeltem, amit én szerettem volna. Azon
gondolkodtam, hogyan fogom megmondani neki, mert sajnos néha tudok elég
nyers lenni emberekkel. (Egyszer nagyon megbántottam valakit, sok ember
előtt beszóltam neki, és utána nagyon-nagyon kellemetlenül éreztem
magam. Azóta figyelek arra, hogy kinek hogy és mit mondok.) Így van ez a
nagy Ővel is. Higgyétek el, nem túlzás, amit mondok, - aki ismeri Őt
tudja, hogy így van - egy hihetetlenül türelmes, nyugodt valaki ő. Nem
igazán láttam még türelmetlenségnek azokat a jeleit, amik kiborulásra
adnának okot mellette. Máshogy kezeli ezeket a dolgokat, mint például
én. De soha nem fekszem úgy le, hogy harag legyen a szívemben. Nem is
tudok rá haragudni, nem lehet rá haragudni, mert NAGYON-NAGYON SZERETEM!
Tényleg.
Minden
nap egyre hálásabb vagyok azért, hogy Ő lett az én férjem, hogy
megoszthatom vele az életemet, a mindennapjaimat, a kalandokat a
gyerekekkel, a nehézségeket, a gondokat, a küzdelmeket. Együtt van
értelme és csak így van értelme.
Én
mindenkinek ilyen boldog házasságot kívánok. Nem küzdelemmenteset, mert
az unalmas és nem fejleszti sem a jellemet, sem a házasságot, de
sok-sok örömet és élményeket, és nagyon sok beszélgetést!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése