Szeretem

Sajnos nincs időm. Semmire.
Hamarosan hazautazunk a szüleimhez. Hármasban. Vonattal. Na, ez az izgalmas. Nagy Őm nem tud jönni. Úgyhogy most izgulok egy kicsit. Zsófival, amikor 1,5 éves volt simán haza lehetett menni, mert ő amolyan lelkes, vállalkozó fajta volt. Nimród is az, csak sokszor a maga útján jár. Az jó lesz, hogy anyukám feljön a Keletibe elénk.
De másfél hét Nagy Őm nélkül...
Tudjátok, nagyon szeretem. Tényleg. Sokan mondják, hogy "majd elmúlik", meg "a 7. év megválasztja", "a szerelem elmúlik"... de... én nagyon szeretem. Egész életemben ilyen emberre vágytam. Nem hibátlan, de nekem éppen olyan, amilyenre szükségem van. Minden nap hálás vagyok azért, hogy Isten adta Őt nekem. Igen, sokat vártam rá. Mégis 32 éves voltam, amikor férjhez mentem. Van akinek késő van, van akinek éppen jó. Nekem pont jó. Isten tudja, hogy mikor érik meg valaki a házasságra.

Nekem adott egy lehetőséget, és hálás vagyok érte.
Annak azért örülnék, ha kicsit, de csak egy nagyon kicsit fiatalabb lennék gyerekvállalás szempontjából. Nem tudom, hogy leszünk-e nagycsalád. Szerettünk volna, vágytunk a minimum 3 gyerekre. És persze még lehetséges, de azért az embernek vannak energiakorlátai. Meg anyagi. Meg türelembeli. (De most nem szeretnék kitérni másra.)

Egyszerűen csak szeretem őt. Úgy, ahogy van. És nagyon nehezen fogom bírni nélküle.

De itthon festeni kell, és azt a gyerekek mellett nem lehet. Legalábbis a mieink mellett elég nehéz.
Nincs annyi szabadsága, amennyit szeretne. Mert mi (a gyerekek is) szeretnek vele tölteni minden lehetséges percet.

Egy beszélgetés köztük:

- Szeretlek apa.

- Én is szeretlek.

- Mennyire szeretsz apa?

- Nagyon.

- Annyira, mint én téged?

- Jobban szeretlek.

- Akkor megmutatod mennyire?

Na, de hogy a családunk másik feléről se feledkezzünk meg. Nálunk ugyanez a helyzet. Jó, ezen a képen éppen sír. Ez nála alaptartozék. De anya minden körülményben a megnyugtató erő.