2012. július 31., kedd

Kerti parti

Tegnap korán reggel gyalogoltunk a gyerekekkel kb. 3 km-t. Jól elfáradtunk.
Délután felmentünk a kertbe. Hát...
1 hét nyaralás és 1 hét eső után igazi dzsungellé vált a kertünk. Aztán mikor hazajött a nagy Őm a munkából családilag hadat üzentünk a gaz gaznak :) A gyerekek is kivették belőle a részüket. Csak úgy húzták a gazokat!
Persze sokkal jobban bejött nekik a sarazás és a földezés. Úgy is néztek ki, mint a kismalacok. Fénykép nem készült. De elképzelhetitek, ha Nimródot kétszer kellett átöltöztetni :)
De nagyon sokat tudtunk haladni.
Én is nagyon örültem, hogy tudtam nagy Őmnek segíteni. Ez most sok lett volna neki, egyedül.
Persze, azért nem volt könnyű menet, mert egy idő után Nimród külön utakba kezdett (a szomszéd kertjében szedtük össze). Zsófi lyukakat ásott a földbe, amibe vizet töltöttek - nem igazán mertem felvinni a fényképezőgépet. Felállítottuk a nagy komposztálónkat, amit a gyerekek nagyon élveztek.
Szóval, igazi parti hangulat volt a kertben.

A végén még a terméseket is begyűjtöttük.


Ha azt mondom, hogy nem kellett altatni senkit, elhiszitek, ugye?
Meglepő módon még a gyerekek is 8-kor elaludtak, és 7-kor keltek.
Hiába, na! A fizikai munka, a gyaloglás és a kerti munka csodákat tesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése