Istenben bízok, nem félek!

Tegnap óta fekszem. :(
Elég nehezen viselem a helyzetet, mert egy mozgolódó, pakolgatós, szaladgálós alkat vagyok. De azt mondták pihenni kell... Már nagyon fáj a hátam a sok fekvéstől, és ha nem lenne nagy Őm ajándék-laptopja (hála anyósomnak), akkor végképp unatkoznék. Így legalább írhatok, javítgathatok a gyerekanyagokon. Reményeim szerint márciusban kettő is meg fog jelenni, egy az ovisoknak és egy a kisiskolásoknak. De majd értesítek mindenkit róla!

Szóval, visszatérve... fekszem...
És mindent nagy Őm csinál. Alapvetően egy nyugodt, és türelmes ember. Az a típus, akit nem igazán lehet kihozni a sodrából. Nem áll le senkivel vitázni, nem idegeskedik, nem emeli fel a hangját. Ténylegesen az a halálos nyugalom, ami engem néha idegesít. De azért irigylem őt. Én éppen az ellenkezője vagyok.
De tegnap óta figyelem őt. Mindent neki kell csinálni, a vacsoráztatást, a fürdetést, az altatást (ami nálunk nagyon nehéz ügy), az oviba vitelt, a főzést, Nimród szórakoztatását, az ügyek intézését...
Ma már láttam furcsa jeleket nála... Meg kell állapítanom, hogy ezeket a dolgokat nem elsősorban az apukáknak találták ki. Még akkor sem, ha ők ilyen nyugodt emberek. Az ő agyuk másra van beállva.
Persze nagyon büszke vagyok rá, és abban biztos vagyok, hogy ha már járkálhatok és megerősödtem, akkor PIZZÁT sütök neki. Az a legnagyobb ajándék számára :)
De sajnálom is, mert még a mai estét is végig kell csinálnia és a holnapi napot is...
Igyekszem segíteni, de sajnos a fekvés nem enged, csak bizonyos korlátokat.

A kép Bózsván készült, a nyári táborban.

Na, ő ezt bírja igazán... Megjön a munkából, és akármilyen fáradt, a gyerekek rögtön apát másszák, apával játszanak, apát akarják. Apával esznek és apával mennek vécére is. Csak apa öltöztetheti őket. Szóval, most alapos apázás folyik nálunk - mindenki nagy örömére :)

Nincsenek fájdalmaim, nem is fájt az egész beavatkozás. Van egyfajta félelmetes előadása ennek az egész "hasbaszúrásos" dolognak. Sokan voltunk. Akinek már egy kicsit is rossz az eredménye, azonnal küldik a Genetikára. Valakit a kora miatt, de volt nagyon fiatal is, aki maga kérte, hogy nézzék meg. Biztosra akart menni.
Azt tapasztaltam, hogy ennek az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja. Úgy értem, persze, jobban szeretné az ember ezt kikerülni, de nem mindig lehetséges. Annyi aggódó és félelemmel teli arcot már régen láttam. És aztán, miután kijött mindenki, megkönnyebbült: "Nem is fájt." - "Nem is éreztem semmit." - mondatokkal. Tényleg nem.
Én kaptam utána egy szurit a popikámba is, mert azon kevesek vagy sokak közé tartozom, akiknek RH negatív a vércsoportjuk, és adtak egy kis ellenanyagot :( - és az meg kell mondjam sokkal jobban fájt. Pedig én tényleg nem félek a tűtől. 20 éves korom óta állandóan vérvételekre jártam, tehát eléggé nem zavar már egy vérvétel vagy injekció. Gyerekkoromban is, amikor beteg voltam, mondtam az orvosnak: "Doktor bácsi, nekem szurit tessék adni, hogy gyorsabban meggyógyuljak!"
Ma már inkább gyógyszereznek. :(

Már tényleg nincsenek félelmeim. Az eredmény is csak januárban lesz. De már nem igazán tudsz ellene tenni. Azt tudom csak tenni, és azt is teszem, hogy teljesen Isten kezébe bízom ezt az egészet. Mert nála  jobban ki tudja, hogy NEKEM mire van szükségem?

Ez az ige éltet:

"Ha félek is, benned bízom! Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?"

Zsoltárok könyve 56:4-5