2015. február 21., szombat

Hálás vagyok #17.

Az elmúlt két hét leginkább arról szólt, hogy Zsófia influenzás lett, és így az egész gyereksereg itthon töltötte a hetet, ami nem semmi volt :)  Már a múlt szombaton a gyülekezetben mondta Zsófia, hogy nem érzi jól magát. Le is feküdt a padra sokszor és sokat. Ilyenkor mindig tudom, hogy valami nem jó. Nem egy megülős fajta, de hát melyik gyerek nem az? Ezért az itthon töltött idő leginkább abból állt, hogy vizes ruháztam és próbáltam lehúzni a lázát, közben Nimród energiáit is lekötni, ami nem egyszerű :) Mert hát nem tudtam elvinni oviba, hiszen nem hagytam itthon egy lázas gyereket egyedül, hogy Nimród eljusson az oviba. Nem gondolnám, hogy az olyan létszükséglet.  

A héten szinte végig itthon voltunk, eltekintve azt a 1,5 órát, amikor elmentem az iskolába, hogy elkérjem a tankönyveket, amiben tanulni kell, és hogy befizessem az ebédet :) 

  • 1,5 hét után eljutottam edzőterembe
  • Férjtől kaptam egy ceruzát, aminek nagyon örültem, mert szerettem volna már egy ilyet :)
  • Rengeteg mesét néztem az elmúlt hét alatt, amíg Zsófia beteg volt, lett is néhány kedvencem.
  • Néha a kisfiam is átjött hozzám aludni, ami nagyon vicces helyzetet produkált, mert valakit mindig arrébb kellett raknom.
  • Sokat nevettünk a gyerekekkel, még a betegség ellenére is.
  • Zsófia szórakozottsága néha igazán vicces helyzeteket teremt.
  • Kata baba már egész szépen beszélget.
  • Katával az ablakból állandóan autókat és cicákat nézni... (nagyon vicces, de azért egy idő után már elég fárasztó...)
  • Egyik este, amikor elaludtak a gyerekek, és Férj dolgozni ment (éjszakás), akkor kimentem csillagokat nézni, hatalmas élmény!
  • Tekláék, a Csajok, nagyon sok tojással látnak el minket, nagyon szeretek hozzájuk felmenni, megsimogatni őket, de azért eléggé szemtelenek ezek a tyúkok! :) Amint meglátják a zöld vödröt, amiben az ételt kapják, már fel is repülnek a kezedre, mert annyira szeretnek enni...
  • Nimród majdnem minden este (ha nem minden este) átjött aludni, megvédjen engem egy tigristől :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése