Nem meglepő számomra, hogy mindenhol mást hallottam. Mármint arról, hogy melyik gyerekem milyen és hogyan teljesít, mi mindent csinál, vagy nem csinál. Nem lepődtem meg egyiknél sem, természetesen, hiszen amelyik szülő ismeri a gyermekét, tudja, hogy mire számíthat. Megmondom őszintén, hogy sokkal jobban meglepett a szülők viselkedése, azaz a gyerekekhez való viszonya, hogy pl. engedi, hogy a gyerek rugdosson, hülyézzen, rácsapja az ajtót, kirohanjon felé és rá és sorolhatnám. Én meg nem értem az ilyesmit, hogy ti. ez miért jó a gyereknek, hogy ő irányít? Amikor azt mondja a szülő: "Nem tudok vele mit csinálni!"
Igen, sokszor én is így érzek Nimróddal kapcsolatban, és még sok kérdésem van. És valószínűleg lesz is. Nem akarok rászabni egy átlagos viselkedési normát és feladatokat, mert ő máshogy kezel dolgokat, mint a többiek. Mint olyan sokszor elmondtam már, Nimród nem szereti a gyümölcsöt. De olyan szinten nem, hogy fizikailag kiborul, ha gyümölcsöt lát vagy tapint. Szinte beteggé válik. Először azt gondoltam, hogy ez színjáték, és műsor (ami lehetséges), de most úgy gondolom, hogy ez neki fontos, valamiért nem szereti elviselni a gyümölcsök látványát. Azt mondták, hogy azért, mert "elkapattam". Ez vicces, mert azért hogy lehet elkapatni valakit úgy, hogy 5-ből 4-en eszünk a családból gyümölcsöt, mindig van nálunk és mindig fogyasztjuk... de ebbe sem megyek bele...
Egy időben úgy éreztem, hogy valószínűleg én csinálom rosszul, de mára ezt is elhessegettem. Mert megértettem bizonyos dolgokat, amelyeken tovább lehet lépni és amelyeken túl is kell.
Megértettem, hogy a tervszerű nevelésnek van helye a gyerekekkel való kapcsolatomban. Hogy vannak szabályok, lefektetett direktívák, amelyeket már kis korukban meg kell szokni. Pl. ez és ez a sorrend reggel, vagy este, ha megjövünk valahonnan, vagy étkezésekkor... Nem igazán akarom követni a divatot és a hóbortokat, és bár nézünk meséket, de azokat is szelektálom. Tudják, hogy mit nézhetnek, és mit kell elkapcsolniuk.
Szerintem a szülőknek van joguk eldönteni, hogy milyen irányt választanak, de akkor később nem szabad panaszkodniuk. Én bizonyos szinten konzervatív vagyok, és van, amiben kicsit engedékenyebb. A szabályok betartását komolyan veszem, meg hogy hogyan beszélnek és viselkednek a gyerekeim, de kicsit lazábban veszem például a tévézést, amikor ott vagyok velük. Stb.
Én hiszek abban, hogy nekünk, szülőknek van lehetőségünk eldönteni, hogy mit szeretnénk, hogy milyenné váljon a gyermekünk. Ez megnyilvánulhat abban, hogy pl. eldönthetem, hogy kivel barátkozhat a gyerek. Nem a gyereknek kell döntenie szerintem, ha én, mint szülő azt látom, hogy rossz hatással van rá. Volt ilyen az oviban is, hogy úgy jött haza a kisfiam, hogy nem tetszettek dolgok. És akkor igenis eltiltottam (!!! - vállalom!) x és y gyerektől, és ezt közöltem az óvónénivel is.
Ha a szülő helyes útra tereli a gyereket, akkor gyarapodhat a gyermek is. De ez persze harc és küzdelem, mert a gyerek sokszor keresi a határokat, a lehetőségeket... De azt kell érezniük, hogy úgy és akkor vannak biztonságban, amit a szülő mond nekik.
Én sokszor és szinte mindig (minden nap) elmondom nekik, hogy mennyire szeretem őket. Még akkor is, amikor éppen büntiben vannak, vagy megszidom őket... Arra törekszem, hogy azt éljék meg, hogy szeretem őket, bármit tesznek, de ha helytelen dolgot tesznek, annak az ő életükre nézve is van következménye.
A Biblia is ezt tanítja, hogy ti. ha bűnt követünk el, annak van következménye.
Mindig az a kérdés, hogy vajon milyen jellemtulajdonságokat látok a gyerekeimben? Sokszor látjuk, hogy ő az apjához hasonlít, ő meg az anyjához, a másik pedig a nagynéni vagy nagybácsi jegyeit viseli magán, máskor meg felfedezzük a nagyszülők természetét. Igen, van, ami öröklött, de sok mindent lehet átformálni, nevelni. Csak idő kérdése...
Én azt értettem meg, hogy egyedül nem tudok megbirkózni ezzel a hatalmas feladattal, mert tényleg nehéz, a legnehezebb feladat gyereket nevelni. Szerintem.
Csak azt tudom, hogy szeretem őket (ahogy gondolom Ti is a tieiteket), és vágyom arra, hogy JÓK legyenek. És azt is tudom, hogy ezt csakis Isten segítségével érhetem el. Egyedül kevés vagyok.
Ezért leültem, és végiggondoltam.
Isten egyéni tulajdonságokkal teremtette meg a gyermekeimet. (Ahogyan a tiedet, tieidet is.) Én hiszem, hogy Isten különleges feladatot bíz a gyermekekre a lelkük miatt :) De az a nagy kérdés, hogy vajon mit szeretne látni Isten bennük? Milyen tulajdonságokat? Azokat, amelyeket én? Ugyanazt szeretné, mint én, vagy más dolgokat szeretne, másra vágyik?
Ezért vettem egy füzetet, és grafomániámat előhozva úgy döntöttem, hogy a magam módján lejegyzetelem a dolgokat, leírom, mit és hogyan gondolok. Hátha jutok valamire, és bölcsebb leszek :)
Vettem egy füzetet, (szép rózsás, hogy mindig virágos kedvem legyen :) ), és én úgy döntöttem, hogy abba fogom beleírni a gondolataimat ezzel kapcsolatban. Mert muszáj, hogy papírra legyen vetve, és hogy újra és újra fel tudjam lapozni, hogy mit írtam, és mit gondoltam.egyes témákról.
Az első lapra felírtam a számomra fontos igét, amelyet szem előtt tartok gyermeknevelésben is és minden egyébben, ez most életem meghatározó igéje:
Állj meg egy pillanatra, és kérdezd meg Istent, hogy milyen gondolkodásmódot, lelkületet és jellemet szeretne gyermekeidben látni? (Szerintem lesz mit leírni)
Ui: Ha esetleg nem hiszel Istenben, akkor is érdemes végiggondolni ezeket a dolgokat. Ártani nem árthat :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése