2023. március 2., csütörtök

#68 Amikor vannak napok, amikor nagyon eleged van!

Mert ma eléggé stresszes vagyok. Fáradt és nehéz nap van mögöttem. A gyerekek az iskolában ma mintha összebeszéltek volna. Mindenki fáradt volt, mindenki rosszul viselkedett és mintha versenyt csináltak volna abból, hogy ki lesz a legkiakasztóbb. De tényleg. Nem lehetett rendesen órát tartani, mert mindenkinek egyszerre volt mondanivalója, és bekiabálnivalója. 

Lehet, hogy azért is vagyok ilyen, mert nem érzem jól magam. Fáradt vagyok, és nagyon elegem van. Mindenből.

Ráadásul a gyerekeim is fárasztó időszakban vannak, legalábbis a két nagy. Éppen látványosan szenvednek a nem tanulástól. Nimródnak "szerencséje" van, mert jófejű és a képességeihez mérten így is jó jegyei vannak. De annyit, de annyit kell velük vitatkozni, veszekedni és háborúzni. Néha eszembe jut, hogy amikor gyerekeket vállaltam, ezt mennyire nem tudtam. Nem is sejtettem, és nem is gondoltam. Most meg az ember csak kapkodja a fejét. Akartam én ezt? 

"Imádom" a gyerekeimet, de néha-néha eszembe jut, hogy egyedül lehet könnyebb lett volna. Aztán elhessegetem a gondolatot, és rájövök arra, hogy szeretek anya lenni, csak néha elfáradok. Ilyenkor megnézem a ROSSZ ANYÁK című filmet. 

Nagyon közönséges, elég trágár, de sok igazságot tartalmaz. És arra gondolsz, (legalábbis én), hogy néha jó lenne felvenni ezt a stílust, és lazára venni a figurát. De nem tudod, mert alkalmatlan vagy rá. ÉN legalábbis. Ezért nézem meg ezt a filmet, mert úgy teszek, mintha. Meg mert Kristen Bellt nagyon szeretem. Nagyon jó a szereposztás is. És annyi, de annyi jó és vicces idézet van benne. (Mondjuk a pasi főszereplő, akit Jay Hernandeznek hívnak lett az új Magnum. Ami nekem jobban tetszik, mert a régit nem annyira szerettem. De alapvetően Tom Selleckkel van bajom.)


 Néhány jó idézet a filmből: (Mondjuk elég amerikai a stílusa, és sok mindennel nem értek egyet, mármint ahogy a gyerekeik beszélnek a szülőkkel, de sok minden jó gondolat van benne.)

„- Szólj a barátaidnak is!
– Nincsenek barátaim… Négy gyerekem van.”
************************
 
„Néha, amikor egyedül vezetek, arról ábrándozom, hogy autóbalesetet szenvedek… Nem nagyot, tűzzel meg robbanással, de azért egy kicsit megsérülök, és két hétig kórházba megyek! Egész nap alszom és Jell-O-t iszom, és tévét nézek és mindezt a biztosításom fedezi… A gyerekek hoznak nekem léggömböket, és az ápolónők masszírozzák a lábam, és ó, Istenem – ez annyira csodálatos! Ti is szoktatok ilyesmiről fantáziálni?
– Nem. 
– Te megőrültél! …És soha nem ülök veled egy autóba.”

  *************************

,,- Hé, hol a házi feladatom? 

– Ó, nem csináltam meg.

– Mi van!? De ma be kell adni!

– Igen. Tudom, tudom. Annyira sajnálom, de mostantól neked kell megcsinálnod a saját házi feladatodat.”

*********************

– Nem! Belefáradtam, hogy megpróbáljak tökéletes anya lenni. Kész vagyok.” 

********************

„- Nem tudom, hogyan hagyhatod ott a gyerekeket egész nap, hogy elmenj dolgozni!
– Ó, igen, de pénzre is szükségem van.”

*****************************

„Tudja a nevem! Olyan, mintha én lennék Beyonce Knowles!”

„Inkább mennék Afganisztánba, mint egy újabb gyerek baseballmeccsre.”

Szóval, nagyon vicces.

De közben (mert nagyon rossz a hangulatom és fáradt is vagyok), meg olyan jó lenne összepakolni és elmenni kicsit a világ végére. Persze tudom, hogy honvágyam lenne, és folyamatosan értük aggódnék, de sokszor érzem, hogy elegem van. Na!

Ez nem annyira fantasztikus, de most ezt érzem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése