Egyszer, egy régi bejegyzésemben jeleztem, hogy milyen jó lenne kicsit rendbe tenni a dolgokat itthon, körülöttem. Azt gondoltam, hogy majd erre újra sok időm lesz, de amióta visszamentem dolgozni, semmire sincs időm. Se írni, se itt jelen lenni. Ennek sok oka van, amiről hamarosan beszámolok, mert nagyon jó. De egyszer elkezdtem ezt az egészet, és gondoltam, most megosztom az újabb küzdelmeimet. :)
Ez az, amivel én - személy szerint - sohasem végzek. Túl sok van belőle.
Ez az a kategória, amit elengedtem. Sokan vagyunk, sok ruhánk van, pedig nem szoktam gyermekruhát vásárolni. Amióta gyerekeim vannak, egyszer sem tettem. Mindig annyit kapunk barátoktól, szomszédoktól, hogy szinte nem is tudom hova tenni. Nem is használjuk őket, de nincs szívem megszabadulni tőlük. Vagyis persze, meg szoktam. Amiket kinövünk,odaadjuk másoknak, vagy ha hallom, hogy vannak rászorulók, nekik. De még így is túl sok van.
Egyszer mondta nekem valaki, hogy miért nem adom el azt a sok ruhát? Jó kérdés, noha a válasz egyszerű. Egyrészt, mert az üzletelésre alkalmatlan vagyok. Másrészt mindet ingyen kaptam, miért akarnék pénzt kérni érte? Úgyhogy marad a régi módszer, odaadom azoknak, akik tudják használni. Még akkor is, ha sokáig kell őrizgetnem őket. De nehéz sorsú emberek mindig akadnak.
Amikor előveszek egy-egy dobozt, mindig eszembe jut, hogy Zsófi mennyire szerette ezt vagy azt a ruhát, és most Kata hordja. Mert megmaradtak, és szépek lettek. Próbáltam eladni egy-két dolgot is, de ez túl sok idő. Fotózgatni, feltölteni, beárazni... Nincs nekem ehhez türelmem...
Aztán rájöttem, hogy nekünk, felnőtteknek is sok ruhánk van. Én általában a Lidl-ben vásárolok, szeretem azokat a ruhákat, bugyikat. Jó a minőségük, és sokáig bírják. Ráadásul sok olyan ruhájuk van, ami pólószerű, mert én csak ilyet hordok, és jó az anyaga. Tényleg sokáig bírják.
Úgyhogy hadilábon állok a ruhák rendben tartásával, de minden alkalommal küzdelmet vívok azzal, hogy kisebb mennyiség legyen itthon. Kevés sikerrel.
De közben meg nagyon hálás vagyok, hogy erre nem kell költeni. Mármint a gyerekekre. Mert amit kapunk, az mind szép, márkás és jó állapotban van. A gyerekeimnek meg azért vagyok hálás, mert nem követelőznek, nem kérik az ilyen és olyan márkákat, hanem tudomásul veszik, hogy miből választhatnak. És nem kevés!
Szóval, ez valószínűleg az ÖRÖK HARC kategória nálam. De felveszem vele a küzdelmet. :)
Nálatok mi a helyzet? Ti ezt hogy oldjátok meg?
Én szerintem jóval szigorúbb vagyok a lomtalanításban. Csak annyi kell, ami belefér egy utazótáskába évszakonként. Így aztán előfordul, hogy valamit kiteszek, amiről később derül ki, hogy kellett volna, és pár hónap múlva meg kell venni újra.
VálaszTörlésMeg hát azzal is számolni kell, hogy a gyerekek gyűjtögetősek. Meg azzal is, hogy a kevés egyfajta hiány állapotot jelent, aminek a kompenzálása a vásárlás.
Nehéz beállítani az" ELÉG, ami van" egyensúlyi állapotát egy nagycsaládban.
Nálunk Férj a gyűjtögető. Erősen, bár már sokat javult. Nem ruhákban. :) De azért továbbra sem adom fel!
Törlés