A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budapest. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budapest. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 18., vasárnap

Hálás vagyok #18.

Úgy sajnálom, hogy nem csinálom rendszeresen ezt a sorozatomat, mert olyan nagyon sok mindenért vagyok hálás, ami egy-egy héten történt, történik, de olyan kevés időm van (most is a vasalásra szánt időből csentem el egy kicsit :) ), hogy elmondjam, hogy mi mindenért vagyok hálás. És persze jó, ha csak a fele eszembe jut, mert jó lenne jegyzetelni, írogatni - szoktam is, de amikor úgy összefolynak a napok és esemény van, amolyan AKCIÓDÚS nap, akkor nagyon nehéz.

De ez a hét a HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓNK jegyében zajlott, így most ezzel foglalkoztam, erre koncentráltam, és sok mindenért tudok hálás lenni ezen a héten.

Elsősorban persze a Férjemért, akivel immáron 10 éve vagyok boldogak, szerelmesek és legalább ennyi ideje nem unatkozunk, mert nálunk mindig történik valami. De tényleg.

  • Jó dolog, hogy szerdán és szombaton teljesen nyugalomban lehetünk, és együtt a család. Hálás vagyok minden együtt töltött percért, pillanatért. Az iskolának hamarosan vége (már csak ez az egy év van), és akkor minden visszakerül majd a rendes kerékvágásba. Remélem. (Bár ahogy magunkat ismerem, utána is történni fog valami!)
  • Körülbelül szeptemberben készítettük el ezt a Gyereketetőn talált aranyos őszi alkotást, de most jutottam oda, hogy a bejárati ajtónkra fel is tegyem. De ezért ez is haladás :) 
  • Szeretem az őszt. A kedvenc évszakom. Ilyenkor a gyerekekkel rengeteg gesztenyét szedünk, amivel természetesen tele a lakás, és amire rendszeresen rálépek, de remek alkalom és lehetőség arra, hogy a gyerekekkel számoljunk, alkossunk és létrehozzunk dolgokat belőle. Vagy csak szimplán sorba rakjuk őket, és átugráljuk. (A kellemetlen az, amikor este mezítláb rálépsz egyre.)

  • Előszedtem a harisnyákat. Rengeteg van és maradt, kaptunk ajándékba, és az én gyerekeim nagyon szeretik pakolni, válogatni, hogy ki melyiket veszi fel. Mi amolyan "harisnyás család" vagyunk. (Emlékszem, hogy amikor még Nimród kicsi volt, baba... akkor mondta egy anyuka, hogy ő azért nem ad a kisfiára harisnyát, mert az buzis. ??? Hát, nem ettől lesz az!) De ez engem például kimondottan nem zavar.  Így nemcsak a harisnyákat kellett elővennem, hanem a téli, melegebb holmikat is. Good bye mellények! Közben persze selejteztem is, mindenféle szatyor és táska volt mindenfele. Tudjátok: "ez X kisfiának, ez Y babájának, ezt meg összerakom Z-nek..." És még így is sok ruhánk van!!! 
  • Szeretem, ha meleg van itthon, és eljött a fűtési szezon ideje.  Szeretem a kályha duruzsulását, de a legjobban azt szeretem, amikor a nagy kazánba be van fűtve, és meleg van :)
  • Hittanórák a gyerekekkel (ezt szinte minden héten írhatnám, mert nagyon szeretem és nagyon élvezem, és mert jó dolgokat lehet alkotni, közben nagyokat beszélgetni)
  •  Vettem egy új cipőt, mert a másik kettő, amit eddig hordtam egyszerre szakadt el és ment tönkre :( - a kedvenceim voltak, el is búcsúztam tőlük szeretettel. De nagyon örültem neki, mert volt 35-ös!!!!, ami külön élmény, mert gyerekméretű felnőttcipőt venni elég macera.
  •  És bár fájdalmas napjaim vannak, mert ínhüvely-gyulladás van a kezemben, élmény az, hogy a gyerekek jobban odafigyelnek, és többet segítenek nekem. Például többet porszívóznak, ők hordják be a fát, rendet raknak a szobájukban... lehet, hogy többször kellene erre hivatkoznom?
  • Családi vacsorával ünnepelni a házassági évfordulót, és aztán elmenni a Tropicariumba...
  • HÁLÁS VACSORA EGYÜTT

 IRÁNY A TROPICARIUM:
 
 
Úgyhogy: FEL A KÖVETKEZŐKRE!!!! Évekre és élményekre is!


2009. szeptember 12., szombat

Utaztunk

Újra itthon. Nagyon izgalmas napokban volt részünk.
A legizgalmasabb a vonatozás volt. Nem igazán voltunk még hosszabb úton Zsófival vonattal. Autóval rendszeresen, hiszen mindig megyünk valahova - mi ilyen "menős" család vagyunk :)
De mivel a nagy Őnek nincs elég szabadsága, úgy döntöttünk, megpróbáljuk. Hihetetlen kaland volt! Zsófi nagyon élvezte. Nem fáradt el, nem hisztizett, nem elégedetlenkedett, hanem minden percét élvezte. A vonaton ismerkedett, beszélgetett - a maga módján persze - és sajnos nem aludt egy percet sem. Az újdonság erejével hatott rá a helyzet, ezért csak én fáradtam el. Nála mindig ki kell találni valami játékot, mert nagyon sok energiája van, és nagyon szeret új dolgokat felfedezni.
Nem ez volt a rossz.

A rossz a vonatozás ténylegessége volt. Már az a vonat, amivel el szerettünk volna jutni a Keletibe, 20 percet késett, ami azt jelentette, hogy nem értük el a csatlakozásunkat, hanem várnunk kellett másfél órát. Nos, ez elég izgalmas helyzet. Egy 1,5 éves gyerekkel 1,5 óra várakozás. Persze megoldottuk, mert galambokra vadásztunk, számoltuk a néniket és a bácsikat, repülőztünk, játszottunk... De a kedvencem az volt, amikor kimentünk enni a pályaudvar elé. Mert hát enni kell. Nagyon vicces helyzet volt.

Meg is örökítettem az utókor számára a "csövezés" örömeit. Íme: