2020. március 15., vasárnap

Life in colors - Natura

Itt a tavasz, legalábbis elkezdtek a jelei megmutatkozni. Férj elment túrázni. Egyedül. Kicsit nehéz napokon van túl, és még lesz is, betegeskedik, és a friss levegő és az egyedüllét számára gyógyító hatású. Ezért is gondoltam, hogy ezeket a gyönyörű és lelkesítő képeket megosztom veletek.
Lehet, hogy karantén van, de a természet mindig jó ötlet! :)

2020. március 8., vasárnap

Life in colors - Rózsaszín és barna

Ahhoz képest, hogy nem szeretem a rózsaszínt, ez a két szín mégis nagyon tetszik nekem együtt. Mert a barnát meg nagyon szeretem. Valószínűleg ezért. :)


2020. március 5., csütörtök

Üveg Part – amit az ember elrontott, a természet helyrehozta

Már nem tudom, hogy hol találtam ezt az érdekességet, és azt is tudom, hogy régen volt, de gondoltam, most megosztom veletek! Milyen is az ember! És hogy a rosszat a természet, nekem Isten meg tudja fordítani. Olvassátok el, érdekes!
Ebben a történetben nem csak a part a gyönyörű, hanem maga a történet is… Kicsit most is úgy érezzük, hogy minden jó, ha jó a vége!


Kalifornia Állam, Fort Bragg városának lakói, nem éppen haladó szellemben, az Óceán egyik elhagyott partját használták szemétlerakónak már az 1900-as évek elejétől. Később, úgy negyven év múlva, amikor több szemét már nem fért el, újabb szemétlerakó helyet „nyitottak” közvetlenül mellette. Ide 1949-től 1967-ig dobáltak ki mindent, amire már nem volt szükség. (Hát… igen…)
glass-beach-diptych1-940x705Ebben az évben a Vízügyi Igazgatóság bezárta a telepet, és szépen lassan elkezdődött a takarítás. Előbb a veszélyes hulladékokat és a fémet távolították el, majd 1997-ig viszonylag lassan, de elég szép területet sikerült megtisztítani. A sziklák és kövek közül azonban szinte lehetetlen volt az üvegeket, darabokra tört cserepeket kiszedni, így azok maradtak. És formálódtak, és tisztultak, és valóságos csodává váltak.
Glass-Beach-3
A part 2002 óta állami tulajdon és természetvédelmi terület. A sors iróniája, hogy míg korábban mindenki ideszórta a szemetet, ma már nem szabad innen elvinni. Naponta 1000-1500 turista látogatja a partot, és valamennyien vinnének egy-egy színes, különleges üveget. Ez azonban tilos!
19-glass-beach-california-940x715
Jelenleg is tárgyalások folynak arról, hogy gazdagítsák-e további üvegekkel a partot, vagy csak szimplán bízzák ezúttal a természetre. Bármilyen csodásak is a színes üvegek, mi inkább arra szavazunk, hogy az ember ne háborgassa a vizek világát!
2-glass-beach-california

Fotók: MatadorNetwork

2020. március 1., vasárnap

Life in colors - világoskék

Március van. Ez amoly Tavasz Gyere! - időszak. És ez nekem világoskék. Egy szaladgáló és játszadozó kisfiú, aki hangos kacagással szalad hol ide, hol oda.
Szeretem a kéket.


2020. február 23., vasárnap

Life in colors - Málnás pirosas élmény


Tudom, tudom, hogy a kis bögrére rá van írva, hogy április, de ez engem jelen esetben nem zavar. Egyszerűen csak a színek miatt, és a vidám hangulata miatt gondoltam megosztani. Mert már nagyon várom a tavaszt, meg a jó időt, és próbálom vidámabban látni az életet. És ez a szín teljesen segít ebben.  Nem igaz?

2020. február 18., kedd

Töltött paprika

Csak mert már olyan régen volt valamilyen finomság...
És tudom, hogy már egyszer feltettem a blogra, de most mivel olyan népszerű volt a családban, ezért gyorsan megosztom veletek. Újra. :) 
Kisfiam nagy kedvence, ilyenkor csak ezt eszi.
Ebből a néhány kis összetevőből egy remek kis ebéd áll össze. És így, a maga természetes mivoltában, ahogy sikerül! Nem dizájnolom meg, nincs is rá időm. Meg ugye ez nem egy profi főzős blog. Egyszerű, mint én. Remélem. Mert én magam sem vagyok egy túl bonyolult ember, nem is akarom annak mutatni magam, és nálunk ez ételek is ilyenek. És slágerlistás.
Ha már a Kisfiam megeszik valamit, annak mindenki örül.

Hozzávalók:
Paprika, tofu, hagyma, fokhagyma, só, pirospaprika, rizs

Tofut villával összetöröm. A hagymából, fokhagymából, sóból és pirospaprikából lecsós alapot készítek, majd ráteszem a tofut (én a natúrt szeretem), és felöntöm vízzel. Teszek bele rizst, majd engedem, hogy főjenek együtt. Aztán ha kihűlt, beleteszem a paprikába. A tepsit kiolajozom, és a paprikát rárakom. Nagyon kevés kell neki. Aztán bemegy a sütőbe, és szép piros lesz a teteje.
Lehet hozzá készíteni paradicsommártást, de mi Kisfiammal így szeretjük. Natúr. :)