Még mindig a házasságról

Azért még, mert egyrészt nagyon a szívem szerint való téma ez. Szerintem nagyon sokat kellene beszélnünk társadalmilag is ezekről a dolgokról. A szerelem és a házasság fogalma összetartozik. Elválaszthatatlan. Lehet, hogy sokan nem értenek velem egyet, de véleményem szerint részesei egymásnak, elválaszthatatlanok.

Mindig az jut az eszembe, hogy amikor szakmát tanulunk éveken keresztül ülünk egy iskolapadban és mindenfélét tanulunk. Sok jó dolgot, de nagyon sok feleslegeset is. Ezekből a dolgokból aztán vizsgázunk, jegyet szerzünk. Aztán évek végén kapunk róla egy papírt, amivel bizonyítjuk, hogy megtanultuk a szakmát. Akkor mi a helyzet a házassággal? Tényleg nem kell hozzá papír? Én, személy szerint nagyon nagy híve vagyok a házasság-iskolának. Olyan értelemben, hogy igenis fel kell készülni időben arra, hogy "Hát én immár kit válasszak?" és hogyan? Még most is meggyőződésem, hogy ezeket a dolgokat időben, tinédzser korban kell, sőt gyermekkorban kell elkezdeni. És nagyon fontos az, hogy mit látnak maguk előtt. Példa és példa!

Az ember legmélyebb és persze legalapvetőbb vágya, hogy legyen mellette valaki, akivel egészen egymásnak adhatják magukat. Minden tekintetben. Szeretnék majd ezekről később írni, mert fontosnak érzem, hogy ezeket kivesézzük. Nem azért, mert nagyon okos vagyok, hanem mert a körülöttem lévő emberek élete nem pozitív példa. A mi családunkban szinte mindenki elvált. A szüleink, a testvéreink, sok barátunk, ismerősünk kapcsolatában megromlott a viszony. Keresem és kutatom a MIÉRTEKET! És figyelek arra, nagyon figyelek arra, hogy a sajátomban ne jöjjenek elő a hibák. Persze, mások előjönnek, és minden házasság küzdelmet jelent, de nem kínlódó küzdelmet. Szerintem az a lényege, hogy a másik természete és jelleme által én is fejlődjek, beszélgessek róla, és "Ne menjen le a nap haraggal!"

Nézzétek meg. Ádám tökéletes kapcsolatban volt Istennel. Láthatta az Ő dicsőségét és hallhatta hangját. Beszélgetett vele nap mint nap. Ez egy csodálatos dolog ám! Mégis maga az Isten volt az, aki megállapította: "Nem jó az embernek egyedül lennie." (I. Móz. 2,18) Nem Ádám beszélt Istennek a magányosságáról, Isten nagyon jól látta ezt. Látja mindenkinél, aki magányos, aki egyedül van. Hogy miért van valaki egyedül, azt én nem tudom megmondani, lehetne erről is beszélgetni, eszmecserét folytatni... érdekes lenne.

Mindenki máshogy küzd a magányosság ellen. Ismerek olyan embert, aki nem szeretne semmilyen kapcsolatot létesíteni, ő jól elvan magával és magában. És őket is tiszteletben kell tartani.

Szóval azon gondolkodtam, hogy Isten biztosan megértette volna azt a mély érzést, ami Ádámban volt, ha beszélt volna neki róla, de nem tette, mert Isten már előre tudta, hogy Ádámnak társra van szüksége. Tudta, hogy vágyódik valaki után. Isten ezzel - számomra - azt hangsúlyozta ki, hogy az ember nem arra teremtetett, hogy egyedül maradjon. Éppen ezért Isten ezután azt is mondta: "szerzek neki segítő társat, hozzá illőt." (I.Móz. 2,18/b) Évát megteremthette volna Ádámmal együtt, de azt mutatta meg világosan, hogy ezzel az igényével is hozzá forduljon, bízzon benne, hogy ezt is meg tudja adni számára.Isten látta, ismerte Ádám problémáját, harcát, - ahogy ismeri a miénket is - és a segítségére sietett. Ádám kereste a magához illő társat, de nem találta meg a megfelelőt, ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s a kivett oldalcsontból megalkotta Évát. Ádám rögtön felismerte azt a személyt, akit Isten adott neki társul. "Ez már csontomból való csont, és testemből való test." (I.Móz. 2,23) Nem véletlen, hogy Isten így cselekedett, hiszen az oldalborda van a legközelebb a szívhez, mely az értelemnek, az érzelemnek, az akaratnak a helye.

Isten gondolatvilágától nem idegen a szerelem, hiszen ő vezeti egymáshoz a férfit és a nőt, akiket egymásnak szánt, mint segítőtársakat. Isten ezzel azt erősítette meg Ádámban, hogy tudja, Ő teremtette az asszonyt számára. Igaz ugyan, hogy nem volt összehasonlítási alapja, de biztos volt abban, hogy a megfelelő társat kapja. Azért, mert Isten adta. Engedelmes volt neki, bízott az Úrban, ismerte Istent, és tudta, hogy minden, amit kap, a javára van. "Isten rendezte az első menyegzőt. A házasság intézménynek szerzője tehát nem más, mint a világegyetem Teremtője. Ez volt Isten egyik első ajándéka, melyben az embert részesítette." (E. G. White: Pátriárkák és Próféták - Bibliaiskolák Közössége - Bp. 25. p)