Sorozatajánló: Renitens nyomoz

 

A Sorozatbarát oldalt használom sorozatnézésre. De van a Jobbmintatv oldal is, itt hamarabb megtalálható minden, mert az előbbihez regisztrálni kell, meghívó meg ilyesmi. Ezt most az utóbbinál linkeltem be, mert ott is nézhető. Csak nem mindig van meg itt minden évad egy adott sorozathoz. De azért jó.

 

Mostanában olyan sorozatokra kattantam rá, amelyek 1-2 évadosak, nem igazán jut időm többre egyszerre. Volt már olyan, hogy nekiálltam, és hetek teltek el, mire folytatni tudtam. Pont ezért nézek egyébként sorozatokat, és nem filmet. Ez utóbbira nincs időm.

 

Valahol hallottam erről a sorozatról, aztán főzés közben megnéztem a Renitens nyomoz című francia sorozatot. Szerintem nagyon aranyos volt. Kár, hogy csak 1 évadot ért meg. A magyar, már a 3. évadnál tart, de nem tudom, hogy azt szeretném-e látni. Azokat nem annyira szeretem.

 

Mindenesetre a francia sorozat nagyon aranyos volt, bár mindig tudtam, rájöttem, hogy ki a gyilkos. Szórakoztató volt. Sok éve ajánlottam EZT, egy másik sorozatot, kicsit arra hasonlított nekem.  Ez viccesebb volt. Én mindenesetre jót szórakoztam. 

 

Tartalom:

Morgane, a 160-as IQ-val rendelkező szingli családanya éjjeli takarítónőből előlép tanácsadóvá, amikor két söprés között könnyűszerrel megold egy rejtélyt a rendőrségen. A nagyszájú, de különleges képességekkel rendelkező Morgane azzal a feltétellel vállalja a rosszkedvű nyomozókkal közös munkát, hogy közben kutathat a gyermekei apja után, aki rejtélyes körülmények között nyomtalanul felszívódott.  

Provance akvarellben

Már sokszor meséltem arról, hogy mennyire szeretem Franciaországot és Párizst. De ez nem jelenti azt, hogy  más részét nem szeretem, vagy nem mennék el. Elmennék. Provance különösen vonz, de mivel most biztos vagyok abban, hogy az elkövetkező időben erre nem lesz lehetőségem, így a fantáziámat, és a netet felhasználva gondoltam, hogy utazzunk egyet.
Nagyon szeretem az akvarell-festészetet, de sajnos, mint sok mindenre, erre sincs időm. Nem mintha tehetséges lennék, de azért szívesen kipróbálnám.  Az akvarell, avagy ahogy a franciák mondják: aquarelle az egyfajta vízfestés, amelyet akvarellpapírra festenek. :) Régebben festettem, amikor még egyedül voltam, és volt időm, meg kellett is gyakorolnom, hiszen fél évet rajzot tanítottam, amit nagyon élveztem. :)
De a kettő együtt, hogy Franciaország-Provance és akvarell, na, ez így meg 100%.
Ugyanakkor érdekes tudni rólam, hogy a levendulát nem szeretem. Mégis ezeken a képeken fantasztikus hatása van. Mert látványra meg gyönyörű. :)

A képek mind más művészektől valók, a  google-ról   lettek kölcsönözve!

Egyszer nagyon szeretnék újra festeni. Nem biztos, vagyis javítom, biztos, hogy nem tudok majd ilyeneket, de azért szeretnék festeni egyet! Rajzolgatni már újra elkezdtem, és most nem olyan ovis szintű rajzokra gondolok, hanem egy kicsit komolyabbra. De tényleg úgy van az ember, hogy kiesik a gyakorlatból, ha nem csinálja.
Ugye, hogy szépek?

Egy francia kaja

A blogomon sokat írtam arról, hogy mennyire szeretem Franciaországot, meg a nyelvet, meg a hangulatát. Az ételeit meglepő módon nem. És itt most nem a kagylóról, békáról és mindenféle szörnyűségről beszélek, hanem az egyszerű ételekről.
Amikor kint voltam Párizsban - akkor még húsevőként - az egyetlen dolog, ami szimpatikus volt nekem az a Crépe, a francia palacsinta. Emlékszem az árusra - még mindig, ennyi év után is, - amikor ott az utcán egy kis sütödében, bódéban készítette ezt a finomságot.

Aztán egyszer Férjnek a cégénél volt egy Családi nap, jó pár éve volt, kb. 3-4, amikor választani lehetett, valami szaftos borjúpörkölt és a Ratatouille között. Mondjuk már az meglepett, hogy gondoltak a vegákra, de kiderült, hogy nem gondoltak, csak volt alternatív megoldás (higgyétek el nekem, a bányászok nem vegák!, vagy nagyon kevés közöttük, de én ismerek egyet!!! :) )
Persze mi azt kértünk, és annyira nem volt rossz, de jó sem.
Aztán eltelt néhány év, jött a mostani, és eszembe jutott, hogy de régen is terveztem, hogy készítek.
Így készítettem.
Nem teljesen franciásan, hanem csak úgy, magyarul :)

A lecsóhoz: 

1 db nyers padlizsán, 1 db cukkini, 1 db sárga paprika, 2 fej vöröshagyma, 1 db kaliforniai piros paprika, 6 db paradicsom, 2 bő evőkanál sűrített paradicsom (bár én inkább csak piros paprikát használtam, ami lehet, hogy hiba volt),  1 csokor petrezselyemzöld, 2 szál kakukkfű (friss vagy szárított) - az eredeti receptben benne van, de én nem használtam, 1 csipet őrölt bors, só, 2 gerezd fokhagyma

Elkészítés:

1. Vágjuk apróra a zöldségeket, és a paradicsomokat magozzuk ki. (én mondjuk szeretem, ha benne van a magja a lecsóban, de itt ezt kérték) Padlizsán, cukkini akár héjastól is maradhat, felhasználás előtt sózzuk le, és némi állás után törölgessük le a levet. 
2. Kicsi olajon külön-külön pirítsuk meg egy lábasban. Ez olyan macerás, ezért valószínűleg többet nem készítek ilyesmit. :) Kezdjük a padlizsánnal, aztán a cukkinivel a sütést, ízesítsük sóval, borssal, ha átpirítottuk őket, tegyük félre, jöhet a másik fajta zöldség. 
3. Ha kész van mind, tegyük vissza az egészet a lábasba, keverjünk hozzá zúzott fokhagymát, apróra vágott petrezselymet, kakukkfüvet és főzzük további 10-15 percig. Óvatosan kevergessük, ne törjön a zöldség, hogy szaftosabb legyen, tegyünk hozzá egy kis doboz paradicsompürét. Én igazából piros paprikát tettem bele (hogy magyarosabb legyen), és öntöttem rá egy kis vizet, de aztán lehet nem volt jó ötlet. Mindenesetre elfogyott, de a családom azt kérte, hogy ne legyen többet ilyen.
4. Rizzsel lehet tálalni, vagy csak úgy magában.

De azért szeretem Franciaországot és Párizst továbbra is!

És van finom sajtjuk is. - Bár ez meg azért vicces, mert nem vagyok nagy sajtrajongó.. :)

De akkor is szeretem őket!

A nap képe nekem most :)

Emlékeim a Bagetteről

Nem is olyan régen összeakadtam valakivel, - az egyik iskolában, ahová bejárok, és persze ismertem őt, csak eddig gyesen volt, szóval kiderült, hogy ő francia tanár is, aminek én roppant mód örültem, mert már egy ideje vadásztam itt Móron francia tanárt. Az ember, ha szeret valamit, akkor  szeret, nincs mese. És sajnos észre kellett vennem, hogy sokat felejtettem. Több, mint 13 éve nem használtam ezt a nyelvet, és bár az alapszavak nagyon mennek, meg sok mindent értek is még... de sok minden határeset, megszólalni már nem tudok, és gondoltam ezen változtatni kellene.

Itt írtam arról, hogy kerestem nyelviskolákat is, mert szerettem volna folytatni a tanulást, és mindenki azt mondta, hogy jöhetek, de a legtöbb időpont nem volt jó, mert vagy este volt, és 9-re értem volna haza :(, vagy délelőtt, amikor meg nekem is óráim vannak, így persze elmaradt, én meg szomorú voltam. Gondoltam, ez sem fog megoldódni, de most annak látszik.
Igaz, hogy ebben a tanévben már nem fér be egyikőnknek a napirendjébe sem a közös tanulás, de megcéloztuk szeptembertől... ő azt mondta, nyártól, de az az igazság, hogy a nyár nekem a táborozás és a nyaralás időszaka, amikor szinte nem, vagy alig vagyunk itthon. Úgyhogy még van egy kis időm felzárkózni, így a magam szórakoztatására most franciát hallgatok. :)

ÓÓÓÓÓÓÓÓ... és itt egy nagy sóhaj és ábrándozás következik pár percig... Nosztaliáztam... Pár perce most újra ott voltam, az utcákon, az épületekben, az emberek között... emlékszem arcokra, pillanatokra, szobákra, amelyek azóta is eszembe jutnak... Nincs mit tenni, szeretem Párizs!

Már sokszor mondtam, és még biztosan sokszor fogom is mondani, hogy nagyon szeretem Franciaországot, és persze Párizst. És az is a titkos vágyam, hogy egyszer Férjjel, kettesben eljussak Párizsba, hiszen mégiscsak a szerelem városa, vagy mi a csoda...

17 évesen az embert nagyon sok hatás éri, főleg akkor, ha a kedvenc városában lehet néhány napot. Nem sok volt, de nekem az volt az egyik legnagyobb ajándék, amit valaha kaptam. Vannak valahol fényképek is, amelyek bizonyítják ottjártamat, de szokás szerint egy magas helyen vannak bedobozolva... talán egyszer majd előveszem őket...

Szeretem a hangulatát az országnak, a lazaságukat, és szeretem a bagettjüket.
Emlékszem, hogy amikor csak lehetett, mindig azt ettem. Nem vagyok nagy kenyeres, soha nem is voltam. Van, hogy 2-3 napig sem eszem kenyeret, vagy ha eszem, csak azt, amit én sütök.
De még most is emlékszem a kis szállodára, egy FiMotel volt... Párizs külvárosában volt a szállásunk, mindig jó későn értünk haza... és alig vártam a reggeliket, mert bagettet adtak (lehetett választani a croissant és a bagett között, és én persze a bagettet választottam :) ), finom vajjal és még finomabb lekvárral.
Annyira élveztem.
És bár nem lehetett kivinni ételt, és titokban belecsempésztem egy kis bagettet a táskámba (jó magyar szokás szerint), és élveztem, hogy illatozik a táskámban... nem titok, ezen éltem.

Néha szoktam venni itthon, hogy érezzem újra a fílinget, a hangulatot, de azt kell mondjam, hogy ez a bagett nem az a bagett, amit ott ettem.

Úgyhogy már ezért is szeretnék újból ott lenni... Bár még reménytelennek tűnik, de egyszer biztosan...

Szurkoljatok!

A Nyelvtanulásról

 

Nagyon szeretem a nyelveket, és sokba bele is fogtam már, tanultam ilyet is, meg olyat is, mindegyik tudásom elég fapados, ha mondhatom ezt. De persze tudom, hogy nagyon fontos ez az életben és tudom, hogy szükség van arra, hogy legalább egy nyelvet jól megtanuljunk az életben és használni is tudjuk.

Mivel én estin érettségiztem, sok-sok évvel ezelőtt... :( , akkor még nem volt kötelező a nyelv, nem is tanultam. Gondolhatjátok, hogy milyen érzés volt nekem, aki alapvetően egy humán beállítottságú ember voltam és vagyok is ... választani a kémia és a fizika között, mint kötelező érettségi tantárgy. :(
Na igen, én is így éreztem magam. Pedig szerettem volna nyelvet tanulni.

Én még azok közé az úttörők közé tartoztam, akik részesei lehettek az orosz nyelv szépségének megismerésében, és ezt tényleg így értsétek, ahogy mondom, mert tényleg szerettem és tényleg jó is voltam benne. Szerettem a maga szockós hangulatában és módjában. Orosz tagozatos voltam, és én tényleg szerettem, nem éltem meg rosszul ezt a nyelvet, még ma is az egyik kedvencem. A lelkesedésem ez irányban is megvan, de mivel régen használtam már, nagyon-nagyon sokat felejtettem. De a mai napig is szívesen olvasgatok oroszul, próbálom gyakorolni, újra ismerkedni a betűkkel, és ha belelendülök elég jól megy (csak így szerényen), de azért sokat felejtettem és persze, hogy újra kellene tanulni mindent. Ahogyan a gyorsírást is, amiben szintén jó voltam, de nem használtam igazán soha.

Férjjel sokat beszélgettünk erről. Szerinte két csoport létezik. Akinek van nyelvérzéke és akinek nincs. Szerinte nem is kellene azokat kínozni, akiknek nincs. Akinek meg van, annak segíteni, hogy minél jobban használja és tanulja azt. Ezért tartom én feleslegesnek (magánvélemény), hogy a diplomához nyelvvizsga kell.

Miután elvégeztem a gépíró iskolát, bekerültem a régi, szockós időszakban a tanácsházára. Igen, akkor még így hívták a Polgármesteri Hivatalt. 17 évesként elég béna voltam még, rettenetes titkárnő voltam (ma is az vagyok, mert képtelen vagyok a kávéfelszolgálásra (utálom még az illatát is), meg nem tudom megélni ezt a feladatkört, ti. hogy bájcsevegjek meg időpontokat egyeztessek, (de nagyon gyorsan gépelek, és ebben tényleg jó vagyok - további szerénység). Vannak kimondottan erre alkalmas emberek, én nem tartozom közéjük.
Szóval, itt, a Tanácsházán összeakadtam valakivel, aki Franciatanár volt.
És IGEEEEN!, témánál is vagyunk. Tudjátok, hogy mennyire szeretem az országot, a nyelvet, ez amolyan gyerekkori szerelem. Nem tudom honnan jött, nem tudom mi hozta ki, csak tudom, hogy köze volt hozzá (egy kicsit) a gyerekkoromban olvasott Dumas-regényeknek, meg kicsit Jean Maraisnak, meg anyukámnak, aki kicsit a francia sztárokért is rajongott, úgy, mint Alain Delon, Belmondo, Gerard Philippe stb. és én ezeken nőttem fel. Úgyhogy fogjuk inkább az anyukámra! :)
És akkor én elkezdtem hozzá járni tanulni, és szárnyaltam. Olyan jól ment, hogy amikor pár év múlva kimentem Párizsba (az volt anyukám ajándéka az érettségimre) már jól boldogultam. Ahogy mondani szokták, nem tévedtem el, és nem tudtak eladni. Komolyan vettem, mint mindent az életemben.
Nagyon sok nyelvkönyvet megvásároltam, használtam, tanultam, amikor már a tanárom elköltözött Vasváriból, akkor is igyekeztem sokat tanulni, de nem úgy alakult. Jött a munka, az iskola a gyerekek, a sok feladat, valahogy elmaradt. 

Még az anyukám franciakönyveit is megtaláltam nagymamámék padlásán, el is tettem, és szoktam olvasgatni.

Aztán költöztem, új életet építettem fel, lett új munkahelyem, feladataim, és elmaradt minden. Ám, jött a folytatás, mert az egyik kolléganőmről kiderült, hogy franciatanár (és orosz is), így újra kezdtem hozzá járni, és nagyon büszke voltam magamra, hogy elég jól haladok. Haladtunk is. Örkény egyperceseket olvastam franciául és nagyon élveztem.

Ám mire belelendültünk volna, addigra jött Férj, és én pedig elköltöztem az ország másik végére, ahol senkit nem ismertem, és kezdhettem újra az alapozást. És ez nem a nyelvtanulással kezdődött.  

Eltelt 10 év, és semmire nem emlékszem. Tudom én, hogy valahol ott van elrejtve a fejemben, de nem használom. Semennyire.

Itt, Móron pedig, amikor összeházasodtunk Férjjel és nem volt munkám, arra gondoltam, hogy már olyan sokan beszélik az angolt, és abból is volt egy alapom, mert Nyíregyházán sokat kellett angol órákra bejárnom, helyettesítenem, és rájöttem, hogy nagyon könnyen tanulok szavakat, kifejezéseket, és gyorsan megérettem mindent. Valahogy ment. Ráadásul a barátnőm Amerikában él, gondoltam, ő is biztosan fog örülni, ha valamilyen szintre eljutok. 

Be is iratkoztam egy nyelviskolába, ami elég jó lett volna, (nagyon jó tudása volt a tanárnak, csak kicsit szétszórt volt és nem tudta egyben tartani a kajla, vicceket mesélő felnőtteket), így bár megcsináltam az alapfokot, mégis úgy érzem, hogy hiányosak az ismereteim. 

És igen, az angol tudásom is hiányos. Sok mindent értek, de nem tudom kifejezni magam.
Tavaly nagyon jó volt, hogy úgy alakult az életem, amikor elkezdtem hittant tanítani, hogy az egyik gyermekem amerikai származású és nehezen beszélt magyarul. Így az óráimat úgy tartottam meg, hogy félig magyarul, félig angolul beszéltünk, és rájöttem, hogy jól megy ez is.

DE...

Ugye ismeritek ti is a De-ket az életben?

Rájöttem, hogy nem jó mindig mindent félig megcsinálni, és én kicsit ilyen típus vagyok. Félig megtanulni egy nyelvet olyan, mintha félig szereztél volna jogosítványt. Nem? Vezetni nem szeretek, azért vezetek, mert muszáj. El kell jutnom A-ból B-be. De beszélni nagyon szeretek. Magyarul is, és akkor más nyelven miért ne?

A nyelvtanulás fontos. 

Egyrészt fejlődik az ember tőle, ami örömet okoz neki. Fejlődni kell, és fontos. Ráadásul nagyon boldog tudok lenni, ha megértek valakit, aki más nyelven beszél. Ilyenkor fülig ér a szám. Bátrabb is leszek. 

TÖRTÉNET:

Amikor a szüleimmel kint voltunk Párizsban, az idegenvezetőnk nem beszélte a nyelvet, csak angolul tudott. Ez ugye franciáknál nem túl jó pont. Ők igen szeretik, ha valaki kvartyog egy kicsit az ő nyelvükön. Kiosztották a szobákat, és az idegenvezető (aki egy fiatal lány volt) eltűnt, elment fürdeni. Egyszer csak megjelent a buszsofőr és mindenhová bekopogott, hogy "Beszél itt valaki franciául?" Erre az én anyukám: "Persze, a lányom!" - De én nem beszéltem franciául, csak anyukám hitte ezt :) Mindenesetre beledobott az élet mélyébe, és én remegő térdekkel és egy francia szótárral mentem le a portára. Ott el kellett mondanom, hogy elveszett egy bőrönd, és hogy én nem beszélek franciául, csak szeretem és tanulom, úgyhogy au revoir! No, mondanom sem kell, onnantól én lettem a szálloda kedvence. De tényleg. Előre köszöntek nekem, mindig megkérdezték, hogy jól aludtam-e, meg ilyenek. ... Szóval, jól jön az a nyelv!

Másrészt fejleszti az agyat és a gondolkodást. Egy szétszórt és szórakozott embernek ez nagyon fontos. Feladatot ad, és a memóriát is javítja. Mivel kénytelen vagyok szavakat tanulni és szabályokat és ez nagyon fontos a logikában is.

Harmadrészt segít egy utazás alkalmával. 

TÖRTÉNET:

Emlékszem, amikor először utaztam Amerikába, mennyire izgultam, mert akkor még semmilyen szinten nem beszélem angolul. Rá voltam kényszerítve valaki másra, aki bár nagyon jól beszélte a nyelvet, de éppen szerelmes volt, és nem nagyon ért rá, hogy nekünk (nekem és az anyukájának) tolmácsoljon. Kicsit elveszettnek éreztem magam. Ráadásul nem jött haza, Magyarországra, és a vissza úton nekünk kellett boldogulnunk. Iszonyúan féltem, ideges voltam, mert nem értettem semmit abból, amit mondtak, ráadásul az anyukájával kellett utaznom, aki nem volt könnyű eset. Mennyivel jobb lett volna még ez a fapados angolom is!

Negyedrészt tudok azon a nyelven - filmet nézni, - keresgélni a neten, - könyvet olvasni, - ismereteket szerezni stb.

Ötödrészt új embereket ismerhetsz meg általa.
TÖRTÉNET.
Biztosan meséltem már nektek a kedvenc angolomról. A közösségünk egyik tagja egy angolhoz ment férjhez, és én nagyon-nagyon szeretem őt. Annyira cuki pofa, de tényleg. Élmény vele beszélgetni (jól beszél magyarul), élmény hallgatni őt, ahogy töri a magyart, és mégis, olyan jó tőle tanulni új szavakat, kifejezéseket. Sajnos ritkán találkozunk, de azért remélem, hamarosan újra!!!!

És még lehetne említeni, a karriert, a külföldi munkavállalást, a fenti történet a szerelmet is bizonyítja. Ti. azt, hogy lehet, hogy külföldiben találod meg a nagy őt, és még sorolhatnám.

Úgyhogy kedves barátaim, olvasóim és mindenki!
Arra buzdítalak benneteket, hogy tanuljatok nyelveket. Újat, vagy régit, de van értelme és fontos.
Nem kell nyelvvizsgázni belőle, de jó szórakozási lehetőség és sokat segít.

Talán nem lep meg benneteket, de én ezt választom:

Jó tanulást!

Beszélgessünk!

 

Sajnálom, de nálunk nincs wifi. Beszélgessetek egymással, és élvezzétek az ételt.

Comme dans les contes de fées ..

azaz MINT A MESÉKBEN...

Aki ismer tudja, aki jól ismer meg még jobban tudja, hogy oda vagyok Franciaországért. A hangulatáért, az ott lévő szépségért, a nyelvért... És bár én magam csak Párizsba és környékére jutottam el - titkos vágyam, hogy egyszer Férjjel kettesben is eljussak oda romantikázni -, azért jobban szeretnék kis, aprócska falvakba, vagy városokba elmenni.
Persze, ehhez újra kellene éleszteni a francia tudásomat, ami sokat kopott, hiszen legalább egy évtizede nem használom, és sokat felejtettem...
De most nem is ez a lényeg.
Hanem, hogy gyönyörködjetek velem néhány francia kis faluban.
Hát nem csodálatosak?
Az biztos, hogy elsétálgatnék itt. Enném a jó kis friss bagettet, kipróbálnám a helyi sajtokat (a borokat valószínűleg nem), eljárnék a piacra, és élvezném, ahogy a helyiek beszélnek. Valószínűleg, semmit sem értenék belőle. De akkor is jó lenne...

 A kedvencem:

Eiffel hangulat

Olyan francia hangulatba kerültem. Tegnap az én drága nagy Őm chatelt egy régi barátjával. Ilyet ritkán tesz, mármint Férj, mert nem szereti a Facebookot, de neki nagyon örült. Ez a fiú volt ugyanis az, aki annak idején Isten felé vitte, hívta, vezette - valamilyen szinten. Jó barátok voltak, de aztán úgy alakult az életük, hogy külön utakra mentek. 

És a fiú, aki már férfi a családjával fogta magát, és kiment Franciaországba. Egyszerű hegesztő, jó munkásember, és így döntött. Úgyhogy tegnap Franciaországról ment a nagy beszélgetés, én meg rögtön nosztalgiázni kezdtem. 

Mert nagyon szeretem Franciaországot. A hangulatát, a francia zenét, a finom bagettet, ahogy élnek ott az emberek (nem konkrétan az embereket, bár nekem jó tapasztalataim voltak), egyszerűen szeretem.

Megadatott nekem lánykoromban, hogy kétszer is elmehettem Párizsba. Akkor még nagyon "gyerek" voltam, és nagyon bátortalan. De akkor is hatalmas élmény volt, amit valószínűleg nem felejtek el soha. Igaz, akkor még azok a régi, papírképek örökítik meg az eseményeket, amelyek jó magasan vannak, és valószínű, ha elaludt mindhárom gyermekem, leveszek és megnézegetem őket - talán még meg is mutatok néhányat, hogy tényleg jártam ott :) - ezért gondoltam, hogy az Eiffel-torony különlegességét osztom meg néhány nekem nagyon tetsző képben. 

Első utam amolyan ajándék volt anyukámtól. 19 évesen egyedül mentem el Párizsba. Soha még ilyen élményben nem volt részem. Féltem, de közben meg nagyon izgatott voltam. Nem beszéltem olyan jól a nyelvet, mint szerettem volna és szeretném most is. Amikor mentem, előtte kezdtem pár hónappal, de elég jól boldogultam. Mára sokat felejtettem, de ez az én hibám. Egy különlegesen jó csapattal mentünk., és egy nagyon intelligens, franciául beszélő idegenvezetővel. Tényleg nagy élmény volt.

A legjobb az volt, hogy a buszon befogadott egy család. Valószínű megsajnáltak, hogy egyedül vagyok. Ők vittek magukkal mindenhova, én meg próbáltam tolmácsolni - több kevesebb sikerrel :)

Két olyan lánnyal kerültem egy szobába, akik inkább csak a bulizás miatt jöttek Párizsba. Én meg Párizs miatt - múzeumok és templomok, hangulat és érzés miatt, így nem sikerült közös nevezőre kerülnünk. De engem nem zavart, mert csak aludtunk egy  szobában, beszélgetni nem kellett :)

Mindenfelé és mindenhol jártam, ahol lehetett, és ahová elvittek. Nagyon élveztem. 

Mindegy, hogy múzeumokról volt szó, vagy Versaillesről, esetleg egy sétáról, én mindenhová elmentem. Vonzott a város és az egész légkör...

Nincs mit tenni, nagyon szeretem Párizst!