2009. augusztus 17., hétfő

Micimackó és baráta


Zsófia szobájának a fala

Nagy kedvenc nálunk Micimackó, a csekély értelmű medvebocs és vidám barátai. Amikor Zsófit vártuk, és készült a szobája, nem is volt kérdés, hogy Micimackós falat festek neki. Én magam is nagyon szeretem Micimackót. Egyszerűsége, kedvessége és naivitása miatt. Persze elsősorban a könyv az, amit szeretek, amit szívesen olvasok. Aztán elindultunk függönyt venni. Betértünk egy "függönyboltba", ahol is elmondtuk, hogy mit szeretnénk. Rögtön elénk raktak mindenféle rózsaszínűt és hercegnőset. Nem igazán kedvelem a rózsaszínt, és bár Zsófinak igen jól áll (a legtöbb ruha, amit kaptunk ilyen színnel rendelkezett), csak és kizárólag rajta viselem el, és egykori kedvenc igazgatóhelyettes "főnökömön", aki szinte mindig "rozaszínben" pompázott.
Szóval, függönyváráslás előtt vagyunk, és mondom, hogy nem igazán szeretnék rózsaszínt. Mondta, hogy nem igazán van más. Spongya Bob van még meg autós és kalózos. Mondtam, hogy ezek nem a mi ízlésvilágunkat türközik. Hát... mondta, van még Micimackós! Ó, mondtam - ezzel kellett volna kezdeni. A nő rámnézett, kikerekedett a szeme és mondta: "De abban is van rózsaszín. A malacka rózsaszín."
Mit nem mond! Szegény malackának elnézzük ezt a hiányosságát, mit van mit tenni! De azért megvettük. Nem voltak álmatlan éjszakáim, mert Malacka rózsaszínű lett.

Az eredeti könyv rajzai

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése