Jézus bátorítja az édesanyákat

Amikor Jézushoz vitték az anyák a gyermekeiket, ő megáldotta őket. Milyen csodálatos lelkülete lehetett! Hogy vonzhatta a gyermektekinteteket, a szeméből micsoda melegség, szelídség, öröm, türelem, békesség áradhatott!  Hiszen egyébként hogyan öltek volna az ölébe, hogyan szedtek volna neki virágot, hogyan hallgatták őt szívesen? A gyerekek érzékei nagyon jók. A gyerekek szerették Jézust, keresték őt. Hittek benne, bíztak benne, szerették őt. Jézus nemcsak a felnőttekért halt meg, hanem a gyerekekért is. Olyan jó látni, hogy milyen nyitott szívűek, hogyan fogadja be a természetes üzenetet a kis lelkük, hogy Jézus él és van, hogy szereti őket, hogy a szívükbe akar költözni. Zsófival sokat imádkozunk ezért, kéri, hogy Jézus költözzön a szívébe. Aztán, amikor vita támad köztünk viselkedését illetően :), akkor ezen elgondolkodom, hogy miért nem megy az, hogy úgy vonzom én is a gyermekemet, ahogy Jézus tette. Persze, tudom a választ, de nem kellene, hogy így legyen, nem? 
Persze a tanítványok meg olyan felnőttesen viselkedtek. Mintha a gyerekeknek nem lenne szükségük Jézusra! Csak azt látták, hogy félbeszakítják Jézust, hogy észrevegye őket. Haragudtak a szülőkre. Úgy gondolták, valami szentséget sértettek meg. Pedig Jézus nem így gondolta. Jézus nemcsak a gyerekeket, hanem az édesanyákat is nagyon szereti. Jól tudja, hogy milyen sok nehézség, küzdelem van ebben a feladatban, és ad erőt, kitartást, lelkesedést, terveket, kreativitást, megerősít, átértékeltet,lendületbe  hoz és még sorolhatnám. Jézus nem küldi el csak úgy a nőket, asszonyokat, feleségeket. Hiszen mennyi női szereplője van a Szentírásnak, amely életek tanúságosak lehetnek számunkra! Én nagyon szeretem olvasgatni a Biblia nőinek az életét, sokat tanulok belőle.

 Jézus azonban máshogy gondolta, mint a tanítványok. Ő megdorgálta a tanítványokat és azt mondta mindenkinek, hogy engedjék hozzá az édesanyákat és gyermekeiket. "Hagyjatok békét e kis gyermekeknek és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa." (Mt 19:14.)

Úgy megnézném azt a képet. Mit érezhettek ekkor az anyák? Hogy átértékelődhetett az életük, hogy más szemmel is  nz rájuk valaki! Az embert, a kereső embert látta bennük Jézus, akik vágyva vágynak a közelébe. Milyen megnyugtató volt számunkra, hogy nem tehernek érezték jelenlétüket, hanem megtapasztalhatták az elfogadást, a bátorítást, a szeretetet. Jézus ölébe vette az ő gyermekeiket. Milyen jó érzés ez egy anyának, egy szülőnek, amikor elfáradt, megterhelt, amikor erőre van szüksége, akkor Krisztushoz mehet és viheti a gyermekeit is hozzá, elé.
Mert emberileg olyan sok mindent megteszünk értük, hiszen szeretjük őket. De ő számára ez még többet jelent. Ugyanúgy szereti a karon ülő kisgyermeket, babákat, mint az ovisokat, a kisiskolásokat, a tinédzsereket és a felnőtteket, időseket. Nincs különbség. Értük is meghalt.

 Én felnőttként is gyermek vagyok, az is szeretnék maradni. Szülő vagyok Isten jóvoltából, kegyelméből, és ezért hálás vagyok. Igen jó érzés, amikor gondjaimmal Istenhez mehetek, amikor tehetetlennek érzem magam, amikor megnyugtatásra és megnyugvásra van szükségem. Én hiszem és vallom, hogy Istentől elég bölcsességet kapunk a neveléshez.
Én hiszem azt is, hogy ő hív és vár minket, anyákat, és várja azt is, hogy hozzájuk vezessük a mi gyermekeinket. Nem magasröptű teológiai eszmefuttatásokkal, megmondva mikor hogyan viselkedjenek, hanem egyszerűen, szeretve, megölelve őket.