Miért az iskola? 1.

A nagy kérdés ez. Mindig is nagy kérdés volt, hogy ISKOLA, vagy OTTHON! Sokáig és sokat rágódtam rajta. Néhány dolgot megosztok, amire jutottam, és ahogy döntöttünk, és biztos vagyok benne, hogy azok a szülők, akik otthon tanítják a gyermekeiket, nem fognak velem egyet érteni. Nem is kell.

Nos, ha valaki, én nagyon oo-párti voltam. Nagyon sokáig. Nem is tudtam másban gondolkodni, és úgy gondoltam, hogy ez a helyes módszer. (Még mindig hiszek benne, és én mindig lelkesen támogatom az oo-t.)

Csak egyszerűen elmondom, hogy mi hogy és miért döntöttünk így. Nem egyszerre, hanem részletekben osztom meg ezt :)

Ez az a kép, ami meghatározza életünk napjait. 

Zsófia iskolás lett, és valahogy nagyon furcsa érzések kerítettek hatalmába engem.

Ő nagyon izgatottan készült az iskolába, nagyon várta és nagyon vágyott. Az a típusú gyerek, aki én is voltam és vagyok felnőttként is. Nagyon szeretem a társaságot, és akkor tudok megnyílni igazán, ha társaságban lehetek. Szangvinikus lévén elég nyitott vagyok, szeretek beszélgetni, és beszélni is :), de azért nem vagyok erősen nyomulós, csak szeretem, ha lehetőség van emberek között lenni.

Sosem voltam magamba fordulós típus, éppen ellenkezőleg! Ha esetleg fáradt és szomorú vagyok, akkor még többet beszélek, és még jobban szükségem van emberek társaságára. Jelen esetemben ez a Férjem.

Zsófia is éppen ez a típus. Egyszerűen élvezi, hogyha társaságban lehet. 

Remekül alkalmazkodik, jó a kommunikációs készsége, kedves és nyitott alkat. És nagyon jó, hogy ilyen. 

Persze, vannak nehéz dolgai is, amikkel küzdünk, ami nevelésre szorul, amit próbálunk lecsipegetni, lecsiszolni, levágni, mint vad hajtást, és nem könnyű eset, mert ebben is rám ütött :) Én sem vagyok az. 

Zsófia már 2 évesen oviba vágyott, és amikor egyszer a parkban összefutottunk egy ovis csoporttal simán beállt hozzájuk játszani. Mindig is vágyik és vágyott a társaságra. Még úgy is, hogy rendszeresen járunk gyerekek közé (gyülekezet, baráti társaság, gyülekezeti családok gyerekeivel szervezünk közös programokat, mindig megyünk valahová, ahol nincsenek egyedül), de ő szereti begyűjteni az élményeket, és szereti, ha sok ember (jelen esetben GYERMEK veszi körül). 

Ez volt az egyik ok, ami miatt nem választottam az otthonoktatást. 

A vágy a szívében, hogy más gyerekekkel szeretne lenni, ez olyan erős, és a vágy a szívében, hogy ő iskolába mehessen, hogy úgy éreztük Férjjel, hogy ezt is szemügyre kell venni. Tudom, hogy sokan, akik otthon tanítják a gyermeküket úgy gondolják, hogy erre nincs szüksége a gyereknek, mert keresztényként sok rosszat láthat (és lát is!), és hogy egy gyerek nem dönthet bizonyos dolgokban. Ez is igaz, de én úgy éreztem Vele kapcsolatban, hogy ez a jó döntés neki. 

És igen, én is aggódtam és még aggódom, hogy esetleg hozhat haza rossz dolgokat, de bízom a gyermekemben, és hiszek abban, hogy Istenhez könyörögve ez bátorító lesz. Minden reggel, indulás előtt kérjük az Urat, hogy segítse Zsófiát az iskolában, hogy jó legyen. Én hiszek abban, hogy Isten ebben is tud segíteni.. 

Persze, lehet velem vitázni és vitatkozni, hogy mi helyes és mi nem, de Zsófia számára ez fontos volt.

És nekünk is. 

Ami tény, hogy nekem fárasztóbb és nekem strapásabb, de én meg azt szeretném, ha Ő örülne és boldog lenne. Ha most ezt élvezi, hogy ő iskolába járhat, akkor ezért. Aztán meg még dönthetünk úgy, hogy másképpen lesz :)