Nos, én az a típusú ember vagyok, aki mindig eltéved és aki ha bárhová utazik, azon görcsöl, hogy vajon el fog-e tévedni, lesz-e ideje átszállni a vonattal, odaér-e idejében a kezdésre, mindenhol minden körülmények között listát és cetliket készít, mindenhova felírja (legalább 5x) a vonat indulásokat és érkezéseket, és határozottan izgatottan rohan mindig mindenhova.
Ez régen tényleg így volt.
Amikor még "egyke" voltam, úgy értem, nem volt férjem, segítő-és házastársam, mindig ezt éreztem. Magabiztos ember nem lévén, sok kudarc és nehézség volt a szívemben (az életemben nem sok, mert igyekeztem megóvni magam mindenféle negatív élménytől - ma már tudom, hogy Isten melletti HELYES döntésem következménye), de azt tudom, hogy bár szerettem utazni, és hála Istennek sokat is utaztam, mindig volt bennem egyfajta görcsös kényszer.
Szeretem a pontosságot, és szeretem, ha én várok, mintha rám várnának. Ez mindig is elvem volt, meg édesanyám is erre nevelt. Ez így van most is. Képes vagyok fél órával előtte felkelteni mindenkit, én magam még korábban kelek, hogy minden rendben legyen, és persze elkészülünk, aztán meg várunk :)
De ilyen vagyok! Inkább én várok, mint rám várjanak! - ez az egyik jelszóm.
Tájékozódni természetesen még most sem tudok. Nem megy jól.
Viszont kaptam az Úrtól egy csodaklassz Férjet, aki egy két lábon járó GPS. Hihetetlenül tudja, hogy merre kell menni és hova és hogyan, és én teljesen bízom benne, rábízom az életemet és elmennék vele a világ végére is. Mert az a típusú FÉRFI, aki kis túlzással, de egy "gyufából is képes házat építeni". És én nagyon szeretem ezt benne.
Mellette sosem aggódom, sosem félek, sosem mondom neki, hogy merre menjünk. Néha megkérdezem, hogy "nem erre kell menni?" és olyankor kedvesen rám néz, és elmondja, hogy már kb. 10-20x jártunk erre, és akkor sem arra kellett.
Akik ismernek, azt hiszik, hogy egy kemény, határozott véleménnyel bíró ember vagyok (ami alapvetően igaz), de a Férjemet sosem irányítom és sosem fogom. Nem is olyan típus és alkat. Éppen ettől olyan különleges nekem ő. Mert nem nekem kell meghatároznom az útirányt, hiszen én nagyon rosszul tájékozódom, ráadásul autót sem szeretek vezetni. Azért vezetek, mert el kell vinnem a gyerekeket ide-oda. Főzni is azért főzök, mert ennie kell a családnak, bár az utóbbi időben megfigyeltem, hogy egyre jobban élvezem a főzést, mint feladatot. :)
Éppen ezért nagyon hálás vagyok az Úrnak a Férjemért.
Nagyon szeretem. És én ezt sokszor elmondom neki.
Persze, tudom, hogy erre inkább nekünk, nőknek van szükségünk, de én minden nap elmondom neki, hogy mennyire szeretem és hogy milyen fontos Ő nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése