Hitem miértjeiről és hogyanjairól - őszinte vallomás

Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt! (Ézsaiás 58,14) 

A Bibliában rengeteg szép ígéret van. És bár sokat olvassuk a Szentírást, gyakran elfelejtkezünk arról, hogy mennyi ígérete van az Urunknak számunkra.  Bár sok ígéret hangzik feltételes módban, "ha megteszed ezt és ezt..., akkor én..."  És ezek az ígéretek leginkább abban erősítenek meg, hogy ha megtartjuk, áldottak leszünk.

A szombat is egy ilyen áldás. 

Néhány gondolatot osztok meg veletek arról, hogy miért és hogyan lettem adventista. Ezt fontosnak érzem, ennyi év után :)

Én 8 évig református gyülekezetbe jártam, és újfordítású Bibliát használtam. Nagyon sokáig nem tűnt fel, hogy abban máshogy van megfogalmazva a Tízparancsolat. Mert mindig azt ajánlották, hogy olvassam. Én igyekeztem megtartani Isten törvényét úgy is, hiszen komolyan vettem akkor is és azóta is. Ott tértem meg, és nem is volt kérdés, hogy amikor ezt az utat választom, akkor teljesen komolyan gondolom. Nem akartam "hívőcske" lenni, mert olyan templomba járó, aki csak azért megy el, mert az jó pont. (Istennél ez nem így működik.)

Komolyan vettem a hitet és az Isten felé lévő szolgálatot. Komolyan vettem mindent. Rendszeresen jártam templomba, ifjúsági alkalmakra, bibliakörökre, mindenféle alkalmon ott voltam, mert amikor megismertem Istent, mindent tudni akartam róla. 

Eljártam vasárnap és komolyan vettem. Fontosnak éreztem megtartani, és meg is tartottam. :) Mégis, úgy gondoltam, hogy belefér még a vasárnap délutáni focimeccsre járás vagy strandolás, esetleg piacozás, és még sorolhatnám.

Én tényleg nagyon szerettem Istent, és nem akartam csalódást okozni neki. 

Egyszer kaptam ajándékba egy Károli Bibliát. Valaki azt mondta, hogy ebben olyan szépen van megfogalmazva minden, és szép magyar szavak, mondatok vannak benne. Nekem ekkor is fontos volt a magyar nyelv, így azt kezdtem el olvasni...

De én amolyan érdeklődő típus voltam mindig. Most is meghallgatok mindenkit és mindenkivel beszélgetek, mert érdekel a véleménye. A Biblia azt mondja, hogy mindent vizsgáljunk meg, és döntsük el, hogy az jó, helyes-e. Én mindig ezt tettem. 

Egy alkalommal meg volt hirdetve egy előadás Jézus életéről a művelődési házban (még Tiszavasváriban történt ez). Egy igazi jó kis előadás-sorozaton vehettem részt, ahol egy teljesen hiteles és biblikus magyarázatot hallgathattam meg. Úgy éreztem egységben van azzal, amit én is tanultam, de felmerült bennem néhány kérdés már akkor (pl. karácsony, szombat), de nem éreztem égető kérdéseknek, így nem beszéltem róla. 

Az akkori lelkészemnek örömmel újságoltam, hogy hol jártam és mi mindent hallottam, de azt mondta legnagyobb megdöbbenésemre, hogy "egy jó református nem megy el sehová, elfogadja az egyháza tanítását". (nem az Istenét!) Ezen meglepődtem, de mivel nagyra és sokra tartottam a lelkészemet (most is így van, hiszen azalatt az idő alatt tértem meg), nem szálltam vitába. 

Jártam tovább istentiszteletre és ifjúsági órákra, ahol jó kis csoport alakult, és jó beszélgetések. Komoly gondolkodású fiatalok jöttünk össze, de nem kaptunk sosem engedélyt arra, hogy esetleg mi tarthassunk bibliaórát, hogy ott elmondhassuk a gondolatainkat. Ha más volt a véleményünk, akkor elbeszélgetésre mentünk, vagy rövidre zárták az egészet. Aztán jöttek elő a kérdések és kérések: 

Beszéljünk a Dániel könyvéről, a Jelenések könyvéről, Tízparancsolatról, különös tekintettel a 4. parancsolatra... - de az volt a válasz, hogy ezt mi még nem érhetjük meg, és még veszélyes könyvek is! Na, elég, ha valaki ennyit mond egy kereső és érdeklődő tinédzsernek!

Elővettem a Károli Bibliámat, és elkezdtem keresni benne a szombattal kapcsolatos kifejezéseket, gondolatokat. 

• Kerestem, hogy Isten hol változtatta meg ezt a napot, de nem találtam. 
• Kerestem, hogy Jézus hol mondja, hogy változtassuk meg a szombatot vasárnapra, de nem mondta. Nekem az nem lett elég meggyőző, hogy az egyház ezt mondja. (Senkit megbántani nem akarok, ezek csak az én küzdelmeim és felfedezéseim útja.)

Aztán bementünk néhányan egy előadásra Nyíregyházára, ahol egy előadást tartott valaki, ami megtetszett, mert nagyon logikus és nagyon egyértelmű magyarázatokat adott. Itt kezdődött a barátságunk is, ami azóta is tart.(Ő adott össze minket Férjjel.) Sokszor és sokáig járt hozzánk, kérdeztünk, kérdeztünk, záporoztak a kérdések, amelyekre az egyházban nem kaptuk meg.  

Itt szeretném megerősíteni: nagyon jó 8 évet töltöttem ott, amiért nagyon hálás vagyok. A nehézségekről nem beszélek, mert hát melyik egyházban vagy gyülekezetben, közösségben nincsenek. De döntenem kellett.

És a Biblia győzött számomra.

A szombat lett a szerves része az életemnek. Megértettem, hogy ez a hét fénypontja. Minden héten alig várom a szombatot, mert a legnagyobb ünnepnap ez nekem. 24 óra arra, hogy együtt legyek Istennel, a Megváltómmal, a testvérekkel, a tágabb családommal, a gyülekezettel, olyan emberekkel, akik hasonlóan gondolkodnak, akik úgy látják a dolgokat, ahogy én. 

• Hogy a héten egy nap pihenéssel és nyugalommal teljen. Hogy ne kelljen rohangálom és főznöm és pakolnom és takarítanom, hanem Istenre tudjak figyelni. Nagyon áldottá vált így a hét többi napja a számomra. Szükségem van a feltöltődésre, ahogyan Isten megmondta nekünk. 

Sosem értettem azt, hogy amikor elmentem a templomba, a presbiterek ott ültek az első sorban, és a feleségeik meg nem voltak sehol, mert délre, mire hazaért a meleg levesnek ott kellett lennie az asztalon. Hol van ebben a nő, a feleség lelki élete?

A legtöbb ember nem vesz komolyan, csak mosolyogva legyint: "ó, ez is egy szekta." Mások meg úgy vannak vele, hogy nem akarnak időt fordítani arra, hogy Istent egy kicsit is megismerjék. Sokan úgy vannak vele, hogy "nem mindegy"? Szeretnék egy kedves, lelkészismerősömet idézni itt. "Ha mindegy, akkor már nem lehetne azt, amelyiket Isten mondta?"

Az elmúlt években érdekes volt szembesülni azzal, hogy emberek hogyan viszonyulnak hozzánk, milyen kérdéseik vannak ezzel az egésszel kapcsolatban, és azt is megértsék, hogy ez nem a zsidó vallás, bár ők is szombatot ünnepelnek, hanem ez a szombatot ünneplő, Jézust visszaváró közösség!

Éppen ezért egyértelműsíteni szeretnék néhány dolgot az életemben. Ha szívesen olvastok ezután is, örömmel veszem. 

A Bibliából tudjuk, hogy Isten törvénye, a Tízparancsolat különleges volt. Isten a saját UJJÁVAL írta rá a törvényt. Nem olvastam és nem találtam sehol máshol utalást arra, hogy Isten máshol a saját ujjával írta volna le, hogy megváltoztatta ezt a parancsolatot. De persze érthető, hiszen Izrael népe nem könnyítette meg az Úr dolgát. Hiszen különféle törvényeket hoztak, miszerint megmagyarázták, hogy mit hogyan kell értelmezni, és hogyan kell betartani a törvényt. Ha ők átszerkesztgethették, később az egyházak miért ne tették volna? 

Isten ezt mondja: "NEM TÖRÖM MEG AZ ÉN SZÖVETSÉGEMET, ÉS AMI KIJÖTT AZ ÉN SZÁMBÓL, EL NEM VÁLTOZTATOM." (ZSOLTÁROK 89,35)

Nem mondom, hogy az elején könnyű volt. Át kellett állnom, át kellett alakítanom a gondolkodásomat, hogy nem dolgozom, nincs házimunka, nincs vásárlás, nincs semmi világi dolog. Mert az Isten mondja ezt:

"Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat. De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tény azon se magad, se fiad, se lányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van. Mert hat napon teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldott az Úr a szombat napját és megszentelte azt." (II. Mózes 20,8-11)

Igen, a legtöbb ember azt szokta mondani, hogy ez a nap a zsidóké. Azonban Isten a szombat napot a Teremtéskor adta, mielőtt a zsidó nép létrejött volna. Isten azt kérte tőlünk, hogy emlékezzünk rá. Ezen a napon. Ekkor. 

Ábrahám is megtartotta Isten parancsolatait. Isten barátjának is nevezte. 

Volt törvény akkor is, az Édenkertben is, és azóta is. 

Ezt írja a Példabeszédek könyve: 

BOLDOG, AKI MEGTARTJA A TÖRVÉNYT. (Példabeszédek 29,18)