Házassági szövetség és a felelősség

Az utóbbi időben sokat gondolkoztam a házasságon. Néztem emberek életét, hogy kik boldogok és kik nem azok. Hogy mennyire hamis képet lehet mutatni és mondani a boldogságról, a "jól megvagyunk-ig", de közben meg látod, látod, mert majd kiveri a szemed - az árulkodó jelekből, hogy nincs minden rendben.
Azon gondolkoztam, hogy milyen felelősséget vállal az, aki házasságra lép? 
Ráadásul minden ezzel van tele. Ki kivel állt össze, vált el, házasodott újra vagy meg, ki csalt meg kit, ki hogy él... És az ember szeret csámcsogni ezen. Érdekli, hogy mi van a másik életével. Sokszor azért, mert az ő házassága sem boldog, és valami menedéket keres, valami pluszt, amitől többnek, jobbnak, másnak érezheti magát...

Nálam más miatt indult újra ez a téma. Amúgy is sokat gondolok rá, mert engem érdekel és foglalkoztat ez a téma, de egy hozzám nagyon közel álló ember indított el bennem rengeteg gondolatot. Nagyon fontos ember az életemben. Nagyon szeretem. Sajnos ritkán tudunk találkozni, de amikor igen, akkor is azt látom, hogy nem boldog a szeme, a szíve pedig már régen nem az. Aztán a legutolsó találkozásunkkor rá is kérdeztem, mert én ilyen vagyok, hogy ha valamit látok, rákérdezek, nem szeretem a mellébeszélést és a köntörfalazást: "Ugye nem szeret?" És az volt a válasz, hogy Nem, már évek óta nem!

Amúgy sem értettem sohasem, hogy hogy képes valaki szeretet és szerelem nélkül együtt élni. Vagyis ebben az esetben tudom, hogy a pénz fontos szerepet játszik, de én mondtam az illetőnek, hogy ez így nincs jól, lépnie és döntenie kell. (És most kicsit szeretnék elvonatkoztatni attól, hogy a Biblia azt írja, hogy csak akkor lehet elválni, amikor valaki megcsalja a másikat... stb. E tekintetbe most nem mennék bele. Mert szerintem ez is, mint olyan sok minden a Bibliában lelkiismereti döntés.)

Annyira sajnáltam az illetőt, hogy küzdött a házasságáért, mindent megtett, és a másik csak azt kérte, hogy látszatházasságban éljenek, mert már nem szereti.
Nem tudok ezzel mit kezdeni.
Nem értem ezt az egészet.

Nagyon sokan kötnek házasságot anélkül, hogy világos lenne számukra, hogy mivel is jár ez az egész SZÖVETSÉG.
Annak idején kérdeztem őt, hogy 20-30 év múlva is úgy fogja szeretni, amikor már ráncos meg idős lesz, mint most? Mert akkor számára ő volt a "legjobb nő" a világon. Igazából nem is akart házasodni, a lány családja akarta. Ő pedig engedett. Így visszatekintve - és belelátva az életébe - boldogtalan volt. Döntöttek helyette sokat és sokszor. Nem mondom, hogy nem volt ő is hibás, mert hát természetesen az volt. Férfi létére nem hozott döntéseket...

Sokakban téves elképzelések élnek a házasságról. Ettől várják életük egyedüli boldogságát, kínzó magányuk feloldását, vágyaik kielégítését, a férfiaknál pedig a szükségleteik kiszolgálását. A mindegy, csak "egyedül ne legyek " elv a legrosszabb. Egész életemben ez ellen küzdöttem. Házasként is, és nem házasként is.

Hamarosan (vasárnap) esküvőre megyünk. A gyülekezetünk egyik tagja házasodik meg, és én személy szerint nagyon örülök nekik, mert nagyon kedvelem őket. De sokszor még keresztények, vagy magukat annak valló emberek is elkövetnek olyan hibát, mint egy másik ismerősöm, aki gratulált ennek a fiúnak, és közben őszinte részvétét fejezte ki, mondván: "Ezután neked sem lesz jobb, mint másnak!"
Persze, az illető egyedülálló, nem igazán jó a dolgokhoz való hozzáállása (hit, Isten, szombat, emberek), inkább amolyan kritizálós-fajta, kritikus-alkat.
Mindenesetre én nem hagytam szó nélkül ezt, sohasem hagyom!!!
Felháborodásomat fejeztem ki, hogy ezt nem engedheti meg magának egy keresztény ember, hogy így viszonyuljon a házassághoz. A házasság Istentől van, innentől kezdve HELYES ÉS JÓ dolog. És nem lehet részvétet kívánni ahhoz, ami a legjobb dolog!
Aztán persze kedélyesen mosolygott az illető, és próbálta elpoénkodni, hogy "ezt szokták mondani", meg hogy általában rossz házasságok vannak, és "mondj nekem egy jó példát". Mondtam: A MIÉNK!
Továbbá elmondtam neki, hogy egy házasságért küzdeni és tenni kell. Nem lesz magától tökéletes és jó, ha nem teszek érte! Azt mondta: "Ó, ti más vagytok!"
MIÉRT? - kérdezem én? Mindenki azt szokta mondani, hogy Ti mások vagytok. Hogy rajtatok látszik a boldogság meg a harmónia...
Lehet! De együtt dolgozunk rajta, hogy ez meglegyen!

Az emberek többsége nem hisz a házasságban és kiábrándul ebből. És persze, tényleg sok a rossz példa, de nekünk, akiknek jó, valamiféle NAGYKÖVETNEK kell lennünk, akik védelmünkbe vesszük a házasságot. (És semmiképpen sem a politikai indíttatású KDNP-s javaslatokra gondolok! - bocsi)

Isten valódi áldásnak és földi életünk kiteljesedésének szánta a házasságot. Ennek valóságos feltételeit és örök törvényszerűségeit is az ember elé tárta, nehogy életünk e területén is a határtalan önzés és a saját hasznunk keresése vegye át az uralmat.
Mert ha az én érdekem az első, hogy nekem jó legyen, akkor már régen rossz, akkor nem fog működni. A fent említett illetővel is ez a baj. Sohasem volt kedves a feleségéhez, egyszer sem mondták ki normális egymásnak, hogy SZERETLEK, egyszer sem dicsérték egymást, néha pedig én jöttem zavarba attól, ahogy egymással beszéltek. De náluk ez volt a normális, ami pedig alapvetően zavarba ejtő volt. Nekem.

A házasság a szeretet mindennapos elemi iskolája, ahol mindkét félnek óriási lehetőségei vannak a másik ember segítésére, szolgálására, boldoggá tételére. Ennek kölcsönös gyakorlása mennyországgá tehetné a házasságokat.

Van a Bibliában egy ige, amit nagyon szeretek:

"MINDEGYIKÜNK TUDNIILLIK AZ Ő FELEBARÁTJÁNAK KEDVESKEDJÉK ANNAK JAVÁRA, ÉPÜLÉSÉRE." (RÓMA 15,2)

Szerintem ez az igazi házasság. Hogy a másikért élünk, dolgozunk, a kedvében járunk, odafigyelünk rá, megöleljük, bocsánatot kérünk, ránevetünk, megsimogatjuk - kedveskednünk kell!!

Mi Férjjel sokat dolgozunk azon, hogy jó legyen a házasságunk, igyekszünk mindent megbeszélni, és mindig őszintének lenni. Mert én ebben nagyon hiszek. Nem abban, hogy jól megmondom neki, hogy miben hibázott, vagy mit csinált rosszul, (nem a nyert és bunkó őszinteségre gondolok!), hanem a másik formálására, és szeretetére.

Ezért ezen a héten erről fogok beszélgetni a férjemmel (amint vége az éjszakás hétnek, és lehet vele néhány bonyolultabb mondatszerkezetet is használni :) ): - Ha van kedvetek, ti is beszéljétek meg a házastársatokkal.

• Milyen elképzelésekkel és elhatározásokkal köteleztem el magamat a házastársamnak?
• Mit vártam el a másiktól? Miben csalódtam?
• Mennyiben kívánjuk házasságunkat új alapokra, a bibliai elvekre építeni? (ha valaki nem hívő, akkor is lehet új alapokat készíteni, elkezdeni, újrakezdeni)
• A nagy kérdés: Mit tehetünk azért, hogy boldogabb, kiegyensúlyozottabb legyen a házasságunk?

 folyt. köv.