2022. április 22., péntek

Egy több, mint 45 éves barátság...

 Ne haragudjatok! Nem győzök bocsánatot kérni, de tényleg nincs időm idejönni, és írni. 
De arról szeretnék mesélni nektek, hogy volt egy nagyon klassz két hét az életemben, ami nagyon-nagyon-nagyon jó volt. 
 
Van nekem egy barátnőm. Egy igazi. Gyermekkorban kezdődött ez a barátság. Már az óvodába is együtt jártunk, de igazán az általános iskolában alakult ez ki. Egy osztályba jártunk, és egymás mellett ültünk. Nagyon másak vagyunk, mindig is másak voltunk, mégis sok a közös bennünk.
 
 
Mindketten Andreák vagyunk. 
Mindketten rajongunk a könyvekért, szívesen írunk és olvasunk. Sokat. 
Mindketten Isten mellett döntöttünk, és eszerint, mármint keresztény értékrend szerint igyekszünk élni. 
Mindketten szeretjük a nyelveket.
Mindketten több gyereket szerettünk volna, és lett is. Igaz, neki 5 van, nekem meg 3, de ő 20 évesen ment férjhez, én meg 30, tehát volt 10 év előnye. De ugye nem ez számít.
Mindketten határozott véleménnyel vagyunk bizonyos dolgokról, noha ez nem volt mindig így. 
Mindketten úgy döntöttünk, hogy nem iszunk alkoholt, mert mindkettőnk apukája alkoholista volt. (Nekem nem a mostani, aki felnevelt, hanem az eredeti, a vér szerinti).
Mindketten szeretjük a Férjünket. 
Mindketten kitartottunk ebben a barátságban, még ha egy földrész is választ el minket egymástól. 
Mindketten 1 fiút kaptunk, a többiek lányok. :)
Mindketten nagyon szeretjük P.G.Wodehouset.

De azért sok mindenben különbözünk.
Ő könyvelő lett, én pedagógus.
Ő lelkesedik a politikáért, én nem.
Ő kettőnk közül az, aki nem annyira optimista, én meg erősen az vagyok.
Ő mindig is tudta, hogy mit szeretne, mit akar, és aszerint alakította az életét. Én azóta vagyok magabiztos, amióta Férj létezik az életemben. 
Ő mindig is okos volt (tényleg!), én meg csak küzdöttem az iskolában bizonyos tantárgyakkal. 
Sok mindent máshogy látunk, másként szemléljük a dolgokat. Bizonyos tekintetben máshogy neveltük a gyerekeinket. 
 
De igazából nem ez számít. Hanem az, hogy bízhatunk egymásban. Évek, évtizedek óta. Ő sokat hív engem telefonon. Amerika messze van, és bár mindig kapunk meghívást, még nem mertünk belevágni az útba. Sehogy sem.

Ám most itt voltak 2 hetet. Ő és a két lánya. És nagyon jó volt. Igaz, nagyon elfáradtam, mert dolgoztam is mellette, de akkor is jó volt. Élveztem ezt az időt. Az egyik lánya azért jött, hogy magyarul tanuljon, amihez 2 hét kevés, de igyekeztünk. Sokat kirándultunk, de ők, akik az arizónai meleghez vannak szokva, kaptak itt sok esőt, havat, szelet, kicsi napsütést.
Kár, hogy vége. 
De minden percét nagyon élveztem, és ha minden igaz, akkor nyáron újra jönnek.
Ezt is nagyon várom!
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése