2010. október 20., szerda

Kis- és nagycicák kaladjai

Zsófival mindig különleges élmények érik az embert. Tegnap is az történt.
Előzmény: Horaciónak és Zivának (ők a két helyszínelős macskáink) elfogyott az eledelük, amelyet annyira szeretnek. :) Mivel mi nem eszünk húst, szegényeknek nem jut finom falat. Kivéve, amikor sógorom egy-egy sikeres horgászat után megjelenik a halak belsőszerveivel, de azt felhajtom a kertben. Nem bírom ezeket a dolgokat. 
A móri kastélypark
Pár napja elmentünk sétálni. Van itt Móron egy nagyon szép park. Kastély is van benne. Meg pávák és halastó. Ezt minden alkalommal többször meg kell nézni, a halacskákat pedig megetetni. Odafele beszélgettünk Zsófival a madarakról, kutyákról, macskákról - mert ezekkel találkoztunk menet közben. Komolyan mondom, eszméletlen, de van egy utca, ahol minden háznál kutyák vannak, és szinte mindig őrjöngenek.
Arról beszélgettünk, hogy mi miért ilyen, minek van szárnya, mire használják a halak asz uszonyaikat stb. A halas tónál, miután zsemlével megetettük a halakat azt mondta Zsófi: - Azért van uszonyuk, mert a jó Isten ilyennek teremtette őket. Majd megettem, ilyen édes volt.

Az ominózus halak
Szeretem én az állatokat, - ezért nem eszem meg őket - de a kutyákkal távolságot tartok. Van 1-2 kedvenc kutyám, akikkel jóban vagyok, de ahhoz sok idő kellett, hogy elnyerjék tetszésemet. Bezzeg a macskák! Őket nagyon szeretem. Tudom, sokan rosszul vannak tőlük, mert nyávognak, meg dörgölőznek, meg kuncsorognak, és bevallom előfordul, hogy nézeteltérésbe keveredem velük. De a macskák okosak. Legalábbis a mieink. Tényleg. Zsófi születésétől kezdve velünk vannak, nagyon sokat kibírtak és megszokták a helyzeteket, a szituációkat, amibe keverednek.

Már kicsiként helyszíneltek.
 Amikor összeházasodtunk, nagy Őm tudta, hogy macskamániás vagyok (még egy mánia :)), és szerzett nekem macskát. Nem egyet, hanem kettőt. Hát nem édes? Én a cirmos cicákat szeretem, mindig is cirmos cicánk volt, de amit kiválasztottam, arról kiderült, hogy lány. Aztán, amíg otthon laktam, még "egykeként" volt egy csodálatos macskám. Gyönyörű szép volt, nagyon okos és majdnem 8 kg. Ne aggódjon senki, nem olyan macskáról van szó, aki annyira házikedvenc, hogy etetik meg tutujgatják, nálunk a szüleimnél is kint aludt a macska. Meggyőződésem, hogy ezeknek az állatoknak kint a helyük! Gyönyörű, vörös macska volt. Apukám hozta nekem, és hamar a család kedvencévé vált. Ézsaunak neveztem el, mert vörös is volt, meg szőrös is. Így, mikor megláttam a kiválasztott cica testvérét, tudtam, hogy ő is jön velünk. 
A vöröst én "kereszteltem" el Horacionak, mert a maga módján nagyon bírom David Carusot, ezért kapta a ezt a nevet. Mondtam, hogy a lánycicának nem tudok kitalálni nevet, nem igazán szeretem a Cirmi meg Mirci nevet, és mivel Őm pedig az NCIS-t szereti, így lett Ziva.

Zsófi és Hori
 Mindenképpen Hori a strapabíróbb. Nagyon megedződött Zsófi mellett. Vele bármit lehet csinálni. Cipelni, gyimakolni, csipeszeket aggatni rá, földdel betakarni... ő nagyon bírja. Ziva már nem. Ő egy külön egyéniség, aki megszokta, hogy a saját útját járja.
Zsófi és Tekergő
Na, ezután a kis kitérő után maga a vicces helyzet. Családunk éppen a Lidl nevű "bevásárlóközpontba" sietett, mert szerintem ott a legfinomabbak az édességek, és a macskák is onnan kapják az ennivalót, amikor gyermekem, egy kis nézegetés után és járkálás után, - ez nála azt jelenti, hogy hatalmas energiával körbeszaladgálja a boltot - kiabálni kezdett: - Anya, kakilni kell!
Na, hát képzelhetitek. Otthagytam szegény apát és Nimródot, felkaptam Zsófit és "tartsad" biztatások közepette kirohantam vele. Mivel ezen a helyen nincs wc, gondoltam, a fű is jó. Lehámoztam róla a sok ruhát és szurkoltam. Az én kislányom ezt nagyon élvezte. Ott guggolt a parkoló mellett a fűben, és közben közvetítette az úton történő eseményeket: "Jön a busz!" - én meg: Jó, csak nyomjad! - "Hideg van ám!" - És egy kis idő múlva: "Nem is kell! Hol van apa?"

Na, akkor kezdtünk mindent elölről. Fel minden ruhát, be újra a boltba, és kislányom körbe-körbe bolyongott a boltban. Egyszer csak eltűnt. A pénztáraknál találtam meg. Aztán ártatlan szemmel rám nézett, és azt mondta: "Jó, csak én akarok lenni a boltos."
Hát, tegnap ilyen vicces helyzetbe keveredtünk. Igazán izgalmas volt. Jókat nevettem magamban és hangosan is. Annyira jó, ha az embernek gyereke van. Nagyon élvezem minden percét velük. Még akkor is, ha néha nehezebbek azok a pillanatok, de ezekért a poénokért már megéri!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése