2010. október 10., vasárnap

Nehéz terhek

Ezekkel a gondolatokkal már küzdöttem régebben, de mostanában megint ezt érzem, ez van bennem. Érzem, hogy a terhek egyre csak nőnek és erősödnek az életemben. Mint Kereszténynek a Zarándok útja című filmben. Aki még nem látta vagy nem olvasta, tegye meg, megéri! :) És lassan, nagyon lassan haladok az úton. Lelassultam, elfáradtam... nem tudom. De most tényleg ezzel küzdök. 

Szerénytelenség nélkül mondom, hogy mindig sok energiám volt. Úgy igazán pörögtem. Jól is esett, amikor ezt a tulajdonságomat dicsérték, mert úgy gondoltam, hogy ez elég pozitív dolog.  És így is éreztem. magam jól. Most sem változtam sokat, az alaptermészetem ez, de mostanra kicsit elfáradtam. Nehezen töltődöm fel. 
Szeretem a jó Istent, de most kicsit ellazítottam az utóbbi időszakot az életemben. Vágyok vissza hozzá és szeretnék újra hozzámenni, és azokat a terheket letenni elé, amik most a szívemben, a fejemben és az életemben vannak. Hiszem, hogy nála, csakis nála van a megoldás!
 
Nehéz terheket cipelsz. Későn fekszel, hajnalban kelsz, fájó, megdagadt szemekkel ébredsz. Rohansz, futsz a munkába, vagy neveled a gyerekeket, szervezed a család életét, szakács vagy és tanító, programtervező és heti felelős.  Este aztán fáradtan dőlsz az ágyba. Kimerültnek látszol. Mert kimerült is vagy. 
Aztán hallasz egy hangot: "Gyere, beszélgessünk egy kicsit... Mondd csak, miért? Ki kényszerít Téged erre? Mit gondolsz a jövődről? Szép a feladat, amit vállaltál, de egyedül nem tudsz megbirkózni vele. Csak velem! Csak én tudok segíteni. Csendesedj el!
Eszembe jut a kedvenc zsoltárom:
"Csak Istenben nyugszik meg lelkem; tőle van az én szabadulásom.  Csak ő az én kősziklám és szabadulásom; ő az én oltalmam, azért nem rendülök meg felettébb." (Zsoltárok 62,2-3)

Hallgasd meg itt ezt a zsoltárelemézést!

Fáj nekem, hogy nem veszel észre. Itt állok előtted, hallom szavaidat, bús, lázongó indulataidat. Igaz, én halk vagyok, szelíd. Csak kérlelőn nézlek.. Úgy átölelnélek, segíteni szeretnék neked. Nyújtanám a karom, de csak falaidat látom. S te csak ontod, ontod a bánatot, a felgyülemlett keserűséget. Én pedig szelíden nézlek... 

"Magányos vagyok, nincs célom, tervem, kirekesztenek, elnyomnak, bántanak az emberek..." - mondod te. És? Te mit teszel? Mikor segítettél valakin utoljára? Volt pár perced valaki gondjára? Hintesz-e még fényt ebben a zord világban? 

Eddig csak hallgattam, de most már szólok. Figyelj csak, én is itt vagyok! Fogd meg a jobbomat, bízzál bennem. Ismerlek jól, életemet adtam érted! Hűséges vagyok és nagyon szeretlek... Aggódom érted! De ne félj én Veled leszek, szemeimmel tanácsollak, vezetlek Téged. A Te feladatod csak az, hogy soha ne eressz el, s higgyél bennem tiszta, igaz szívvel.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése