Orvosi eset 2.

Emlékeztek, hogy pár napja jól kipanaszkodtam magam ezekben a sorokban.
Nagyon rossz élményeim voltak. Ezért vártam a mai napot. Az én kedvenc Doktornőmmel való találkozást.
Bejelentkeztem, és kaptam egy sorszámot. A sorszámon az volt, hogy 1 várakozó ember. És láss csodát! - tényleg 1 ember ment be előttem.
A Doktornő egy mosolygós, kedves nő. Már ahogy a folyosón jött, rámosolygott az emberre, és az én szívem azonnal jobban volt. Én jöttem. Ő pedig mosolygott. Van egy kedvenc mondata, ami már szállóigévé vált nálunk: "Miben segíthetek?"
- Annyira hiányzott a Doktornő, hogy gondoltuk, jövünk még egy gyerekkel. - muszáj volt valami vidámat mondanom, mert örültem neki. Ő is örült nekem.
Nagyon kedves volt. Mindent megbeszéltünk, én jól elpanaszkodtam neki, hogy micsoda élményekben volt részem.
Tudjátok, hogy ilyen korban már elküldik az ember lányát genetikai ultrahangra. A kor miatt.
Nimróddal is elküldtek, el is mentünk, de mivel jó volt az eredmény, nem engedtük, hogy megszúrják a hasamat. De ajánlotta, hogy jelentkezzek be.
És képzeljétek el, hogy már hétfőre elintézte nekem, hogy egy olyan vizsgálaton vegyek részt, ami minél hamarabb kimutatja az esetleges gondokat és problémákat.
Soron kívül.
Hétfőre már be is hívott Fehérvárra, és csak annyit kell mondanom: "Meg van beszélve!"
Mondta, hogy úgy néz ki, nyugdíjba megy.
Persze, és hevesen tiltakoztam, mondtam neki, hogy "Amíg ez a gyerek ki nem jön, addig nem!" (Persze lesz utána is, csak... ) Nem akarok más orvoshoz menni. Semmiképpen!
Úgyhogy vigyorogva mentem ki. Sokkal jobb érzés volt, mint 2 hete...
Mennyire más ember és mennyire más hozzáállás.
Pedig ő is szülész-és nőgyógyász!