Orvosi eset

Az utóbbi időben azzal telnek a napjaim, hogy rohangálok az orvos, az ultrahang, és a védőnő között.
Az egész úgy indult, hogy Zsófival is és Nimróddal is Fehérvárra jártam egy nagyon kedves és nagyon JÓ doktornőhöz. Tisztességes, lelkiismeretes, segítőkész orvos. Nagyon kedvelem. Szülni nem nála szültem, mert mint kiderült volt valami etikai problémája a fehérvári kórházban folyó dolgok miatt. Nem is számított. Mindig volt valaki ügyeletben, és amúgy is az a dolga az orvosnak, hogy felügyelje a dolgokat. A munka legjavát úgyis a szülésznők végzik!
A doktornő itt Móron is rendel, de sajnos rövid ideig. Viszont nem tudtam volna megoldani, hogy mindig beutazzak, ezért gondoltam, megyek hozzá. Igen ám, de nemcsak én kedvelem, hanem még rajtam kívül nagyon sokan, így nem könnyű hozzá bejutni. Szeptemberben derült ki, hogy lesz 3. baba, és csak október 30-ra kaptam időpontot hozzá. :( Ezt a pechet!

Nem baj, gondoltam, bemegyek egy másik orvoshoz, meg elmegyek ultrahangra, elindítom az események folyását.
Kaptam is egy időpontot, el is mentem az orvoshoz.
Beléptem, természetesen fülig érő szájjal.
- Mi a gond?
- Gond az nincs. Kisbabám lesz :) - válaszoltam vigyorogva.
- És ennek örül? - ezt kérdezte. (Elképedtem. Milyen kérdés ez?)
- Persze, hogy örülök...
(A hozzáállásának nem örültem. Mégiscsak egy szülész-nőgyógyász, vagy mi!)

Természetesen itt Móron nem olyan egyszerűek ám a dolgok. Ultrahangra is 2 hét múlva kaptam időpontot. Sajnálatos módon egyetlen orvos csinálja, akit nem szeretek. Amikor Nimród volt a pocakomban, és mentem hozzá UH-ra, az első kérdése az volt: "Megtartja?"
Szóval nem vártam túl sok jót. Bementem, megnézte a babát. Első kérdése: "Tervezték? Megtartja?"
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
Persze, hogy megtartom!
Ezután közölte velem, hogy mivel elég idős vagyok már (!), el kell mennem genetikai vizsgálatra.
Mondtam, köszönöm, valószínű nem élek vele. Nimródnál sem éltem vele.
Húzgálta a száját, és kiküldött.

Kedves ember.

Elhihetitek, alig :( vártam a következő alkalmat. Nimródot nem tudtam hova tenni, mama nem volt kéznél, apuka dolgozott, így vittem magammal. Az én izgága, türelmetlen kisfiam igazán jól viselte a várakozást. Főleg azért, mert a sorszám szerint ketten voltak előttem. Délre kellett mennem, de fél 2-kor jutottam be :) Nem ketten mentek be előttem.
Én számom, irány be! Bemegyek a gyerekkel, első mondata: - A gyerekért nem tudunk felelősséget vállalni! Megértette!
(Néztem.) - Megértettem.
- Megértette, hogy ha elesik, betörik a feje, megsérül, nem tudunk felelősséget vállalni...
(Ennyire nem vagyok hülye.) -  Igen, megértettem.
- Miért nem hagyta kint?
- Nem igazán bíznám idegenekre, a váróban meg valószínű üvöltene.
- De megértette, hogy nem vállalunk felelősséget. (és ezt már kiabálva mondta)
- Megértettem. Ha tudtam volna hova tenni, valószínűleg nem  lenne itt. Elhiheti.
Ekkor a nővérke kedvesen az ölébe vette a kisfiamat. Ott egy pozitív pont! Felfeküdtem, nézte a babát, diktálta a helyzetet. Gondoltam, a végére ért, megnézném.
Rámüvöltött: - Ne emelje fel a fejét!
- Gondoltam, megnézném a babámat.
- Ne nézegessen! Feküdjön vissza! (Úgyhogy újra nem láttam a babámat.)
Ezután közölte velem, hogy be kell menjek Fehérvárra, mert ide már nem jöhetek.
- Tudom,- mondtam - hallottam, hogy az ultrahang is megszűnik...
- Nem engedi, hogy végigmondjam - de már kiabált velem -, ám én akkor is végigmondom.... (és mondta és mondta)

Kiborultam. Mondtam valami: KÖSZÖNÖM A KEDVESSÉGÉT! - mondatot, és otthagytam.
Az autóban rendesen bőgtem. Édes kicsi fiamnak persze fogalma sem volt arról, hogy anyának mi baja. Nem tudtam azt mondani, hogy ez a bácsi nem igazán orvosnak való!

Már csak pár nap, és találkozom az én kedvenc Doktornőmmel!
És úgy döntöttem, inkább bemegyek minden hónapban Fehérvárra, de velem így ne beszéljen senki!
Még gondolkodom azon is, hogy ezt valahol szóvá teszem, mert még ha nem is vagyok az Ő betege, akkor sincs joga így beszélni senkivel!

Hát ilyenek történnek mostanában velem!