A 80-90-es években voltam tinédzser (húha!), és lelkes és nagy Első Emelet rajongó voltam.
Én amolyan normális rajongó voltam, ha mondhatom azt. Nem ájultam el, amikor megláttam őket, nem kerültem magam alá, mert nem álltak szóba velem, vagy nem jutottam el egy koncertre. Ennek ellenére jó sok koncerten részt vettem. Anyukám nagyon támogatott engem, mert ő is szerette őket :)
Nekem Michel, a dobos volt a kedvencem, még leveleztünk is, amolyan régi, hagyományos módszerrel, bélyeg, boríték...
Aztán az ember felnő. Én is.
Dolgozni kezdtem, meg családom lett, de azért mindig szívesen hallgattam őket. Kizárólag akkor, amikor Férj nem volt itthon, mert nem szereti őket. Sok mindenben egyezik az ízlésünk, ebben nem :)
Mindenesetre elfelejtettem megnézni, akkor néztük meg Férjjel a Last Vegas című filmet, ami jobb volt, mert azon együtt szórakoztunk. De amikor Férj kint volt az udvaron, akkor nekiálltam hallgatni őket.
Katával még táncoltunk is :)
Ezért a héten az Egoság az, hogy Nosztalgiázz! Keress rá a Youtube-on a régi kedvenceidre, és énekelj, táncolj, amikor nem látnak. :)
Nosztalgiáztam, na!
Azt az izgatottságot nem éreztem, mint egykoron, fiatal koromban, hogy a lámpák kialszanak, és érzed a feszültséget, mielőtt a zenekar a színpadra lép. Érzed, hogy egy hatalmas várakozás-hullám söpör végig , izgalom és a szíved a torkodban dobog. Eszembe jutottak a régi koncertek. De rég volt, de jó volt...
Nektek volt ilyen nagy kedvenc?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése