Élmény

Még tavaly láttam ezt a képet valahol, egy blogon. Nem tudtam, hogy mit kell nézni ezen a képen. Az ember tényleg úgy van vele, hogy mindig a tömeget látja, azt, hogy az emberek többsége mit csinál, hogyan, mi van nála... és ma már telefon nélkül lenni, létezni nem igazán szokás.

Én is viszem mindig mindenhová a telefonomat, nehogy esetleg lemaradjak valamiről, amit a gyerekeim csinálnak, tesznek, és én tényleg szeretem megörökíteni. Azért is kaptam Férjtől az un. okos telefont, mert alapvetően én nem szeretem az okos telefonokat, nem igazán használom másra, csak a telefonálásra, és sms-írásra... de azért valljuk be, jó az  néha, ha nálunk van egy telefon, amivel megörökíthetjük azt, ami nekünk élmény.

Sokszor vagyok úgy, hogy amikor utazunk, kirándulunk, átmegyünk egy városon... olyan dolgokat látok, amit a többiek nem vesznek észre, vagy ha szólok, már késő. Olyan jó, hogy létezik a szemünk, amit a jó Isten annyira kitalált, és milyen hálásak lehetünk azért, hogy MI tudjuk használni.

 

Aztán észrevettem... Ha ismered a képet, akkor tudod, ha nem akkor mondom...

A kép forrása: huffingtonpost.com

a nénit...
Hát nem édes?
Tiszta nagymamám fíling. Drága nagymamám nagyon szerette Csonka Picit, tudjátok aki énekes, meg színész meg ilyesmi. Mindig mondta: "Kislányom, ez az ember olyan csúnya, hogy ki lehetne csúfolni, de én nagyon szeretem." - Ezen mindig mosolyogtam, bár nem osztottam nagymamámnak ezt a véleményét, mert szerintem azért annyira nem csúnya. Mármint Csonka Pici.
De nagymamák cukik tudnak lenni.
És ez a néni is az.

Ezt a képet John Blanding, a Boston Globe fotósa készítette a Black Mass (Fekete Mise) filmbemutatóján. Miután a képet megosztották a Twitteren, bejárta a világot, és óriási érdeklődésre tett szert. Egy igen jól elkapott pillanat ez. Mert egy különleges fotó ez.
A tömeg, aki boldog, lelkes és lelkesen nyomkodja a telefonját, Johnny Depp filmsztárért rajong. Én magam nem vagyok Johnny Depp rajongó, bár a Csokoládéban nagyon jó volt. De sokan szeretik, és mindenki a pillanatra vár. Beizzították a telefonjukat az emberek, és várják, hogy lekaphassák a kedvencüket.
Ellenben a nénivel, aki nem csinál semmit, csak néz, vár és mosolyog. Hát nem édes?
Annyira aranyos, ahogy élvezi azt, amit lát, nem?
Szerintem ő a fejében fotóz, kattogtat, egy örök emléket őrizve meg.

Vannak nekem is ilyen emlékképeim...
Tinédzser koromról. Amikor Zoránnal és Kern Andrással beszélgethettem, vagy amikor Első Emelet koncerteken beszélgethettem Michellel, a dobossal (ő volt a kedvencem), amikor az Exotic egyik tagja, az egyik Tabár fiú írt nekem a koncerten egy komolytalan pár sorost... mert az kértem, hogy valami komoly verset írjon, ami így hangzott:

"Komoly verset írok, 

olyat, amin sírok."

:)

És még sorolhatnám... Tinédzser koromban volt egy kis rajongós időszakom, de persze módjával.

Valahol megvannak még ezek az írások is, de a hangulat, ami ezzel járt, az élmények, jobban megmaradtak bennem.
Ahogy szerintem ebben a néniben is.

Én is hajlamos vagyok nyomkodni a telefonomat, mert én is szeretnék mindent azonnal megörökíteni. De ez az élmény - és ezt kell megtanulnunk -, olyan, amit senki nem vesz el tőlünk.
Szerintem mindennél fontosabb az, hogy mi van a szívünkben, és ez így jó!