Történnek

ám az események nálunk.
A legfontosabb az, hogy kedvenc Férjjel eldöntöttük - mivel itthon van szabadságon -, hogy megvalósítjuk egy régóta tervezett tervünket (kb. 3 éve), ti. azt, hogy átrendezzük kicsit a házat, a szobákat átpakoljuk, meg ilyesmi.
Elég nagy munka volt, mert most megint úgy nézünk ki, mintha költöznénk, mert minden összepakolva, kupacokba, dobozokba van, pedig nem...

Kicsit így érzem magam:

És semmiképpen nem így:

Nem élvezem, nem mosolygok, nem ér fülig a szám, mert ez szerintem nem annyira jó dolog. Mármint majd a végeredmény az lesz, de most még messze nem így érzem. De egyszer vége lesz.
Az egyetlen jó benne, hogy a sok fel-le mászkálástól a székeken remek fenékformáló gyakorlatnak tűnik, a hajolgatástól és guggolástól szintén, néhány nehezebb doboz remek karerősítés (de ugye ezt is módjával lehet még csak), szóval a rosszban van egy kis jó is, a mozgás és a torna. És igen, van izomlázam! És altatni sem kell!


Nos, ilyenkor az ember rádöbben, hogy mennyi felesleges dolga van, és hogy mennyi minden kacatot, lomot, felesleges dolgot gyűjtött, vagy kapott az elmúlt években. Úgyhogy a jövő hét ennek a felszámolása lesz.
Mert hogy nem várok csodát, hogy 2 nap alatt ténylegesen mindennel végezzek!
De nem ám!

Amúgy is, hamarosan lemegy a nap, és kezdhetek feltöltődni a szombatra, a nyugalom napjára.
Na, ez a jó dolog!