2016. május 16., hétfő

Egy kosztümös krimiről

Nincs mit tagadni, függő lettem...
Jó, eddig sem tagadtam, hogy a csoki fontos részét képezi az életemnek, de most kicsit másról van szó.
Amikor megírtam ezt a bejegyzésemet, akkor valahol azt próbáltam elmondani, hogy mennyire szeretem ezt a kort, ennek a kornak a hangulatát, és mindent, ami vele jár.
Szeretem Agatha Christiet, és szeretem a könyvei hangulatát, és a filmeket is. Szeretem a krimiket is, de szerintem ezt is tudjátok rólam. Amikor nagyon fáradt vagyok, vagy vasalni szoktam, és nem fogja az agyam a bibliai vagy igei magyarázatokat (mert azt is szoktam hallgatni), akkor keresek a neten egy kis néznivaló filmet. És igen, ez a krimi szokott lenni.
Úgy gondolom, hogy kevés a jól sikerült krimi, nyomozós film vagy ilyesmi.

Mivel kicsit elfogult vagyok, mert szeretem a kosztümös jellegű filmeket, kicsit aggódtam, hogy ha belenézek a Murdoch nyomozó rejtényeibe, akkor valami rosszat kapok, mert hogyan is lehetne jó krimit készíteni akció, üldözés és mindenféle modern technikai kütyü nélkül készíteni?
Aztán elkezdtem nézni, és nem tudom abbahagyni.
Tetszik az, hogy kiragadták a modern korból, és egy más korba illesztik be őket. És így nyomoznak benne...



Murdoch_Mysteries.cast
Mindenesetre most nagyon rákattantam, és nehezen tudom abbahagyni...
Szóval, akinek van kedve, és szereti az ilyen jellegű filmeket, akkor szeretettel ajánlom.
Itt meg tudjátok nézni.
Jó szórakozást és remek időtöltést kívánok.

3 megjegyzés:

  1. Óóóh, nagyon szeretem ezt a sorozatot, 2x néztem végig az összes részét. :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Andi!
    Rég nem komminikáltunk, most véletlenül tévedtem ide a turbós vacsid kapcsán. Hááát.... tudod, nekem is nagy kedvencem ez a sorozat. A nyomozónak gyönyörű szempillái és imádnivaló modora van, Craig egy tüneményes nyitott ember és Julia bátor, szép és erős. A kor, amelyben játszódik, kedvencem - függetlenül a nehézségeitől. Nőies nők, férfias férfiak, elegancia, szépség, stílus.... És jelenleg a fiam is ezt nézi vacsi közben a konyhában :-)

    VálaszTörlés