Gyerekes dolog

Szeretem a gyerekeimet. Ezt mindig mondom és mindig is vallom. 

Oda vagyok értük, és persze tudom, hogy ez a normális.

Most, vasárnap délután jöttünk haza egy rövidke kis nyaralásból, amire a gyerekek várnak minden évben. Nekem a Balaton nagyon sok és nagyon fárasztó, nem vagyok egy nagy strandoló, így nagyon hálás voltam, hogy idén nem volt az a nagy meleg, mint tavaly, amikor már az első nap sikerült leégnem, és aztán napokig nem tudtam ölelgetni a gyerekeimet, sőt! :(

De idén kirándulásra alkalmas idő volt, amit nagyon szeretek, és aminek több értelmét is látom.

Igyekeztünk úgy alakítani és szervezni ezt a pár napot, hogy sok élményben legyen részük. Én ebben hiszek. Mármint az élményekben. 

Azt gondolom, hogy ha úgy nő fel, hogy ezekre visszaemlékszik, ezekre az értékekre, neki is fontos lesz majd később. Nekem a mai napig a kedvenc élményeim közé tartoznak a hajdúszoboszlói nyaralások, amelyek persze leginkább abból álltak, hogy strandoltunk, de akkor is jó volt, vagy a miskolctapolcai nyaralások, ahol túráztunk és kirándultunk. Gyerekkorom meghatározó élménye volt ez. 

Persze az sem baj, ha néha unatkozik a gyerek, de azért én magam is olyan típus vagyok, hogy szeretem, ha esemény van. Nem szeretek egy helyben ülni, éppen ezért nehéz a gyerekeimet is egy helyben ültetni. Nem is tudom, mit várok, amikor azt kérem tőlük, hogy üljenek le és maradjanak egy helyben! :) :)

Szóval, úgy mentünk el nyaralni, hogy kitakarítottam és átpakoltam a konyhát és a gyerekek szobáját, és persze maradt még feladat és elintéznivaló. Mindig hatalmas feszültség van bennem amiatt, hogy rend legyen, és hogy utolérjem magam. De persze nem mindig megy. Most például úgy jöttem haza a Balatonról, hogy nem bírok kiegyenesedni. Nem tudom, hogy a Balaton hideg vize tette-e, vagy szimplán csak rosszul feküdtem, de eléggé erős fájdalmaim vannak derékilag :)

Mégis, amikor hazajövünk, és ülök a bőröndök és házba behordott sok holmi felett, akkor nem is értem, hogy miért vállalkozom én ilyesmire, ti. hogy kezdhetem elölről az egész rendcsinálás dolgot.

Aztán persze megjelenik a kisfiam, aki kijárja azt, hogy velem aludhasson, mert Férj éjszakára megy dolgozni. Nagyon jó érzés, amikor valamelyik gyerekem odabújik hozzám, dörgölőzik, mint egy kismacska és mondja, hogy SZERETLEK. Szerintem minden anya álma és vágya ez.

Szeretem a gyerekeimet, néha esténként egyesével az ölembe veszem őket, és elmesélem nekik születésük történetét vagy picibaba korukról valamit, amit nagyon élveznek. Szeretik ezt a játékot, és én is.

Ennek ellenére - és ha igazán őszinte akarok lenni - szoktak a gyerekeim az őrületbe kergetni. Képesek rá.

Az elmúlt héten jöttem rá igazán, hogy mennyire szeretem őket, de mennyire képesek könnyen kihozni a sodromból. Képes vagyok sok apró dolgon felhúzni magam, mert nem értem a viselkedésüket, nem értem, hogy mit és miért csinálnak, és azt gondolom, hogy szándékosan akarnak bosszantani, pedig nem biztos.

Jó móka anyának lenni, még akkor is, ha fárasztó.

Tény, ami tény, én ezen a nyáron elfáradtam. Igyekeztem figyelni arra, hogy jó sok élmény érje a gyerekeket, hogy sokat legyünk együtt, hogy tanuljanak, ismerjék fel egymás és mások viszonylását az élethez és a dolgokhoz. 

Azt értettem meg az elmúlt héten, hogy a gyermekkor elmúló dolog.Olyan, mint a szél. Jön, és aztán megy.

És bár sokszor fárasztó, amit tesznek, de meg kell tanulnom változtatni, mert hamar fel fognak nőni.

Kell, hogy beszélgessünk, nevessünk velük. Meg kell mutatni, hogy érdekel minket az, amit mondanak, ami bennük van, igen jó és vicces helyzetek és persze komoly beszélgetések is kialakulhatnak. Kell, hogy érezzék, hogy fontosak nekünk.

Ha kell mesét nézzünk velük úgy, hogy odaülünk hozzájuk vagy az ölünkbe vesszük őket. Ez az ő világuk és nem baj, ha benne vagyunk egy kicsit.

Mások vagyunk, még akkor is, ha a mi véreink, de jó tudni és érezni, hogy beszélgetni kell velük és fontos is :)

  

Mások vagyunk, de ez így jó.

Biztosan ti is úgy vagytok, hogy állandóan jár az agyatok, annyi mindent kell kitalálni, szervezni, átgondolni, sok a teendő, az elintéznivaló és az IDŐ meg olyan kevés.

És sokszor nincs időnk végighallgatni a gyerekeinket, mert meg kell csinálni, el kell végezni a MI feladatunkat, pedig az ÖVÉKÉ is nagyon fontos. Lehet, hogy fontosabb.

Nekem az elmúlt hét tanulságos volt. Megértettem, hogy ott kell lennem a gyerekem, a gyerekeim életében, élményeiben, szomorúságában. 

Úgyhogy elhatároztam, hogy változtatni fogok néhány dolgon. Nem lesz könnyű.

Szeretek velük beszélgetni, szeretem, amikor összebújunk, szeretem, amikor nevetünk együtt.

Vicces helyzetek is adódnak, és ezeket is komolyan kell venni. 

A dolgok megvárnak.  

Azért tartom ezt fontosnak, hogy később, amikor már nagyobbak lesznek, akkor is odajöjjenek hozzám, hozzánk, és elmondják a problémáikat. Mert lesznek. Akkor sokkal nagyobbak.

Úgyhogy, harcra fel!