2016. augusztus 30., kedd

Alapozzunk az iskolához!

Hamarosan itt az iskola, és bár az érzelmek vegyesek, mert van aki várja, és van aki nem, azért menni kell, és újra beállni abba a bizonyos mókuskerékbe, vagy mibe. :)
Az idei nyarunk nem állt sok tanulásból. Tavaly több időnk volt mindenre, matekozni, olvasni, de idén úgy döntöttem, hogy nem nyaggatom annyit a gyerekemet, de azért megtettem :), mert nem is én lennék, ha nem kellett volna egy kicsit tanulni.

A nyáron leginkább az olvasásra és az írásra álltunk rá, szüksége volt Zsófinak arra, hogy ezt gyakoroljuk. Ez azt jelentette, hogy mivel volt valamiféle kötelező olvasmány (amit a gyerekek választhattak maguknak), elolvastuk és olvasónaplót készítettünk. Szerintem a Zsófié profi lett. A másolás alapvetően nem lelkesítette, de én meg arra gondoltam, hogy egy kicsit szokja csak.
Megmutatom majd mit alkotott, szép lett, és én büszke vagyok rá. Még az utolsó simításoknál tartunk, de ügyes lett. :)

Lassan elkezdődik az iskola. Én szeretem ennek a hangulatát, mert nagyon szeretek papír-írószerbe járni, vásárolgatni, és a szeptemberi iskolakezdés nagyon jó erre.
Képtalálat a következőre: „iskolaszerek”
Szóval, azért az emberben tudatosul, hogy hamarosan elkezdődik, és sok feladat, elintéznivaló vár rá. Élmények, aggodalom, hogy mi lesz a gyerekkel, hogy fogja bírni (mindegy, hogy elsős, vagy harmadikos lesz, vagy akár tizedikes...).
Kicsit aggódtam a túlterheltség miatt, és zavart, hogy tavaly Zsófiéknak olyan sok órájuk volt, úgy sajnáltam szegény gyereket, mert alig volt szünetük, nem tudták kirohangálni és kiüvölteni magukból a bennük lévő feszültséget sem.
Ám most valami változást látok, aminek nagyon örülök. Zsófi órarendjét még nem láttam, de Nimródé nagyon jó lesz. Tömbösítettek az iskolában, így 4-5 órájuk lesz egy nap, és lehetőségük arra, hogy többet mozogjanak, pihenjen a kis agyuk. Jó ötlet. (Időközben láttam az övét is, az is hasonlóan jól sikerült. :) )

De azért az is tény, hogy amikor a gyerekek iskolába járnak, mindig sok a feladat. A házi feladat is. 
Mondjuk általában Zsófi tanítónénije nem adott fel sok házit, nincs is rá szükség szerintem, minimális kell, de én dolgoztam olyan kolléganővel, aki mindenből mindig 1 oldal házit adott fel elsősöknek. A gyerekek amúgy is küzdenek az iskolában, sok a feladat, és olyan jó lenne, ha nem úgy jönne haza, hogy ki van ütve, használhatatlan és elfáradt. Nem tervezem, hogy sok időt töltünk a házival, inkább azt tervezzük, hogy belefogunk plusz lehetőségekbe. Ez pedig a zene és a sport. 
Tavaly megkérdeztük Zsófit, hogy mit szeretne még pluszban csinálni, és két dolgot választott. A gitárt és az úszást. Mindkettő fontos, ezért rábólintottunk.

Képtalálat a következőre: „klasszikus gitár”
Nem tudom, hogy fogjuk tudni beosztani az időnket, sok lesz a feladat és a tennivaló, de megoldjuk.
Mivel az időbeosztás nálam is átformálódik, heti 3 alkalommal megyek hittant tanítani, és vannak még plusz feladatok, tervek és ötletek is, amelyek megvalósításra várnak, át kell gondolni jól a dolgokat.
Emellett ebben az tanévben a gyerekek nem fognak az iskolában enni, erről a másik blogomon már írtam, meg itt is, ti. hogy hadat üzentem a közétkeztetésnek. Minden nap viszik majd az ételt, mert az üres tésztáért és a vajas kenyérért nem fizetek. 

De arra gondoltam, hogy már most megpróbálok odafigyelni néhány dologra, ami remélhetőleg a gyerekek dolgát és feladatát is megkönnyíti.
Azon gondolkodtam, hogy milyen segítséget adhatok a gyerekeimnek abban, hogy jobb tanulási szokásaik legyenek és kicsit sikeresebbek legyenek az iskolában. (Tévedés ne essék, nem a kitűnőről beszélek, hanem arról, hogy megtanuljon tanulni.) 

Gondolkodtam néhány ötleten, és így is próbáltam megvalósítani a dolgokat itthon.

1. FIX HELY A HÁZIK ELVÉGZÉSÉRE. - Én szeretem, ha a gyerekek ülve tanulnak. Azt is szeretem, ha mindennek helye van. A gyerekek is tudják, hogy az ebédlőasztalánál hogyan ülünk és viselkedünk, és az íróasztalnál is. Zsófinak van fix helye, hiszen már 2 éve tanulunk ott. De mivel egy szobájuk van (kicsi a ház), meg kell oldani, hogy Nimród is tanulni tudjon, így bevettünk egy másik asztalt, ahol majd ő fog tanulni. Kell, szükség van egy helyre, ahol tudja, hogy odaülhet, és megcsinálhatja a feladatait.
Szépen rendbe tettük a dolgokat a szobában, mindennek megvan a helye, és remélem, hogy az így is marad.

2. IDŐT KELL HATÁROZNI. - Egyébként órákig ülhetünk az asztalnál. Az idősebb gyerekek már képesek hosszabb ideig összepontosítani, de a kicsik nem. Kell nekik időt adnunk. De az is tény, hogy hajlamosak elbambulni, elgondolkodni, vagy azt gondolják, ha nem csinálják, gyorsabban végeznek, vagy ilyesmi :) Mi Zsófiával küzdünk ebben, ezért tudom, hogy fontos ez.
Amikor tavaly hazahoztam a napköziből, jobban működött a tanulása, javultak a jegyei. De nagyon sokat vitáztunk és veszekedtünk a sorrenden. Tudni kell felismerni azt is, hogy lehet-e rögtön pihentetni, vagy gyorsan meg kell csinálni vele, mert ha akkor nem, akkor később sem... Volt, hogy 1 órát küzdöttünk néhány feladattal, máskor meg megoldottuk ugyanazt 10 perc alatt.

3. SZABÁLYOK A MÉDIA HASZNÁLATÁRA. - Nálunk nincs a gyerekeknek tabletje, vagy telefonja, de van a házban, és élnek, élnének ennek használatával. Ha nem figyelünk oda, függők is lennének. Vagy talán már azok is...
Szerintem szükség van ezekre, mert a mindennapi élet már ilyen. De szabályozni kell ezt is. A leányom, ha rajta múlna (még jó, hogy nem rajta múlik) egész nap képes lenne a tévé előtt ülni és azt bámulni. Most nyáron egy kicsit én is hibás voltam, mert többet engedtem nekik tévézni meg számítógépezni, mint szoktak. De ezt 2 nap múlva megszűnik.
Lehet persze jutalmazni ezt nálunk, adhatunk nekik 30 percet vagy 1 órát, max. játszani, de ha lekötjük őket és keresünk nekik programot, akkor nem lesz rá ideje. Ezt is láttam a nyáron, hogy amikor mindig mentünk valahová, nem jutott az eszükbe.
Képtalálat a következőre: „no tv”

4. OTTHONI FELADATOK. - Amelyek a javukra válnak, ha segítenek és teljesítik, de erről majd később. Csak azt tudom, hogy sok mindent átértékelve jutottam el oda, hogy be kell őket vonni a mindennapi feladatokba is.
Nálunk már egy ideje ők készítik el maguknak a reggelit. A mai napon ez a beszélgetés zajlott le a gyerekeim között:
Reggelihez készülődünk.
Zsófi: Üljetek le, majd én mindent elintézek, megoldok. 
Mindent kirakott, adott enni a tesóinak. Ilyenkor annyira édes.
Ezután Nimród: Akkor most imádkozzunk. 
Úgy, hogy nem voltam ott, csak a szobából mosolyogtam, és nagy boldogság van a szívemben.


Minden tekintetben izgalmas iskolai évnek ígérkezik ez a tanév. Kicsit izgulok, izgatott is vagyok, az új kihívások, feladatok miatt. A kisfiam miatt, aki elsős lesz, Kata miatt, aki megkezdi az ovit, és szerintem érte izgulok a legjobban, mert elég szertelen, de cuki, meg persze nagylányom miatt, aki éppen úgy éli meg a mindennapokat, hogy azokba belehal. :)
De éppen ezt szeretjük bennük.
És ettől izgalmas minden.
Képtalálat a következőre: „2 nap”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése