2018. március 14., szerda

Heti küldetés 31 # Adj magadnak egy szabadnapot!

Igen, régen írtam már, de nem azért, mert nem lett volna ötletem, hogy mi mindent lehet megvalósítani, hanem mert én magam nem tudtam megtenni. És miért is írnék olyasmiről, amit én nem tudok elmondani, átadni, megélni, nem igaz?

A február nagyjából abból állt, hogy betegeskedtünk, éltük az életünket, vagy legalábbis túléltük.
Én egy ideje így élem a mindennapjaimat. Fáradtan, csalódottan, elégedetlenül, néha úgy érzem, hogy teljesen haszontalan vagyok, az amit csinálok.
És itt most nem az örökös rendre, vagy inkább rendetlenségre gondolok, nem ám! Mert azt már elengedtem. Mert amikor már majdnem úgy tűnik, hogy sikerült a házban egy kis rendet csinálni, és ilyenkor mindig rádöbben az ember, hogy milyen kicsi házacskában is lakik, - de még mindig azt nyögi a bank felé, és hogy nem tűnik annak, hogy valaha is kilábal ebből, - nos akkor Férj előveszi régi hobbiját.
Ez a kép régen készült, azóta máshogy néz ki, de ha azt mondom, hogy 4000 darabos, és mindenhol darabok vannak kategorizálva, nos...

Erre aztán még rárakott egy kicsit az én édes kislányom is, akivel az utóbbi időben kemény harcaink vannak. Nagyon szeretem őt, de az utóbbi hetekben eljutottam egy olyan szintre, hogy már nem érdekel, hogy mit csinál. Nem érdekli semmi, folyamatosan veszekednem kell vele, hogy tanuljon, rettenetesen rossz jegyeket hoz haza (pedig nekem nem elvárásom az, hogy kitűnő legyen - van aki szerint ez hiba, de NEM!), és olyan stílust enged meg magának, amit itthon nem látott és hallott. Ezért sokszor konfliktusba kerülünk, mert én vagyok a számonkérő, aki nem hagyja annyiban, aki beszigorít, és igen, aki kiabál és büntet is. Mert szoktam. Vessetek meg, de vállalom!



A múlt héten úgy éreztem, hogy eljött az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy mennem kell. Hogy nem bírok otthon maradni, és nem bírok jó anya lenni. Valami indított engem, hogy mozduljak ki, induljak el EGYEDÜL. 
Mondtam Férjnek, hogy ez most egy MUSZÁJ érzés. 
Nem tudom, hogy ti voltatok-e már így, én sokszor és sokáig, de most tudtam meglépni.
Adtam magamnak egy szabadnapot!

Ez a kihívás most!
ADJ MAGADNAK EGY SZABADNAPOT!
Az mindegy, hogy csak fél nap volt, de akkor is, nagyon jó volt és nagyon jót sétáltam. 
Amióta a Dunántúlon élek, most volt az első ilyen sétán Székesfehérváron. Most sétáltam úgy először a városban, hogy nem kellett rohannom, nem volt időbeosztásom, nem kellett a buszhoz szaladni és hasonlók. Mert nem autóval mentem be. Azt szerettem volna, ha azon a délelőttön semmi megterhelőt nem kell tennem.

Így beutaztam busszal Fehérvárra. Szerintem Férj is tudta, hogy most erre szükségem van. Ő egyébként e tekintetben teljesen megértő. Hihetetlen egy pasi, és én tényleg nagyon szeretem őt. Soha semmit nem kért és kér számon az évek alatt. Nem tette még szóvá, ha esetleg rendetlenség volt a konyhában, helyette megcsinálta, vagy ha nem mindig jutott időm főzni, mert volt ilyen is, megoldotta magának. Azt kell mondjam, hogy anyósom (aki két fiút nevelt) jó munkát végzett.

És igen nagyon élveztem az egyedüllétet. Arra vágytam, hogy ne kelljen beszélgetnem senkivel (el tudjátok ezt képzelni, én, akinek lételeme a beszéd és a társaság), de erre vágytam. 
És nagyjából teljesült is!

Ez a kép az Alba Plázánál készült. Én készítettem magamról. Vicces, mert nem szeretem, ha engem fotóznak. De ezt most olyan poénként tettem, hogy egyedül voltam. Egyébként ez már a vége, mert szatyrokat látni a kezemben, ami azt jelenti, hogy már vásároltam. :)
Az első utam természetesen egy könyvesboltba vitt, vettem is jó sok könyvet, mert ha már ott jártam... Remélem, hogy jut időm arra is, hogy elolvassam őket. Ha már megvettem. Volt benne 2 Gary Chapman könyv, Zsófinak egy Zizis könyv (mostanában erre van rákattanva), vettem egy krimit (Lee Child: Jack Reacher - filmben is megjelent, csak kíváncsi voltam) és megtaláltam Mark Gungor könyvét is, akit egykoron Férjjel néztünk a neten (érdemes rákeresni), és arról beszélt, hogyan működik a női-és férfi agy. Hát persze, hogy megvettem a könyvét.

Aztán elsétáltam az Antikváriumba, ahová ugyan nem mentem be, de a hangulatát magaménak éreztem, és legközelebb ide jövök. :)

És aztán csak mászkáltam, és nézelődtem. Nagyon szeretem az épületeket, a szobrokat, és szeretek felfedezni olyan dolgokat, amiket nem tudtam eddig, vagy nem vettem észre, akárhányszor elmentem mellette.
Például, hogy Weöres Sándor a székesfehérvári Múzeum igazgatója volt.
Aztán meg találtam egy galériát, ami zárva volt ugyan, de a fotó a cégértáblán egy macska volt. :)
A cégéreket is nagyon szeretem. Tudom, hogy amikor Férj dolgozott kovácsműhelyben, hogy sok cégért készített. Amúgy is szeretem, valahogy a régi idők hangulatát adja vissza. Fotóztam még jó néhány cégért, mert Fehérvár belvárosában sokat lehet találni.
És a vége egy jó kis összkép a belvárosról.

Jól éreztem magam.
Még meglátogattam egy bioboltot is, ahol az a vicces helyzet állt elő, hogy találkoztam egy emberrel, aki móri, a mi utcánkban jár minden nap. Még onnan emlékszem rá, amikor Fehérváron dolgoztam, és busszal jártam be (pedig az már 10 éve is elmúlt). És kiderült, hogy nagyon érdekli az egészséges életmód. :)

Szóval, Drága Anyatársaim! Higgyétek el, hogy szükségünk van szabadnapra. Nekem jót tett!
Magammal szemben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése