Őszi táj

Szeretek csak úgy menni a kis városomban, ahol élek, néha céltalanul és csak úgy, és bár nem vagyok egy nagy fotós, noha szeretek fotózni, elkapni egy pillanatot, amit én látok, én vettem észre (így sem sikerül mindig), vagy csak úgy nekieredni a tájnak. Ezt nagyon élvezem. 

Amióta dolgozni kezdtem, már nem igazán van rá időm, és energiám sem. Persze jobban szeretek most dolgozni menni, bár meg kell mondjam, most 1,5 hetet itthon töltöttünk, mert Férj beteg volt, és ugye egy kis apró betegség miatt sem tanácsolták a közösséget. 

Nem titok, ha azt mondom, hogy elfáradtam. Sokkal nehezebb volt ez nekem, mintha dolgoztam volna, és úgy mentem volna mindenfele még. Ha az APA beteg, akkor beteg, és megáll a családi élet. Nem volt Covidos, vagy ki tudja, mert ugye az orvostudomány abból állt: "IDE NE JÖJJÖN!" Na, ebből aztán derítsd ki, hogy mi a helyzet. Nem volt láza, nem voltak légzési nehézségei, csak erős megfázása volt, meg nem érezte a szagokat, de senki el nem küldte volna tesztelni. Így vártunk, hátha mond valamit az orvos, de nem tette. 

Így én is táppénzre kerültem és a gyerekek is. Az orvosunknak megírtam, hogy mi a helyzet, hogy Apuka beteg, és a gyerekek sem mehetnek iskolába. Mert nem akartam, hogy esetleg valaki megfertőződjön. Bár nem igazán volt mivel, mint később kiderült. Nos, a gyerekek orvosi igazolásán pedig az volt: "A szülő elmondása szerint beteg volt. Orvosi vizsgálat nem történt." 

Tök cuki, nem? 

Na, mindegy. Most gondoltam, akkor - mert minden ellenére az őszt szeretem - ide rakok nektek egy régi fotómat, ami a kedvencem, és ami őszi. Mert szeretem az őszt.