A mai nap ismét egy szomorú nap a Családunk életében.
Elvesztettük az Ikrek egyik felét, Redet. :( - Bal szélen
Tegnap egész nap nem jött haza, nem állt az ajtó előtt. Általában mindig a tesójával együtt volt, még ha nem is mindig együtt játszottak, feküdtek, pihentek, de elválaszthatatlanok voltak. Red lett a bátrabb. Pedig, amikor hozzánk került, akkor ő volt a félős, az elbújós, a fújós, aki Férjet mindig megkarmolta, akit mindig csak kesztyűvel lehetett megfogni. Aztán a sok szeretgetés és a játék (ez leginkább Kata érdeme) szelíddé tette. Oly annyira, hogy kezes lett, és bátor. Talán túl bátor is.
Talán messzebb merészkedett, mint ahogy szokott, vagy nem tudom, de ma hajnalban, amikor ki akartam engedni a másik cicát, ott feküdt a bejárat előtt, véres lábbal, és keservesen nyávogott. Annyira sírt, én pedig megint tehetetlennek éreztem magam, és nem tudtam mit csináljak. Hajnal volt, Állatorvos még nem volt nyitva, így behoztuk a házba, és vigyáztunk rá. Zsófi odatelepedett mellé egy kis stokira, és simogatta, vigyázott rá.
Ő jött el velem az Állatorvoshoz is, ahol persze nem jó híreket kaptunk. A belső szervei teljesen roncsolódtak, valószínűleg egy kutya bántotta. Mindenesetre el kellett altatni. :( Én persze elég nehezen bírtam, Zsófi hősiesen kitartott, ő valahogy tudja magát tartani ilyen helyeken, csak itthon sírt, de én természetemnél fogva eléggé érzékeny vagyok, és bőgtem persze. De ott voltunk a mi Cicánkkal, simogattuk, és elengedtük őt. Tudom, hogy jó és boldog élete volt velünk, nálunk, szeretetben volt, és miatta teljesen nyugodt vagyok.
Az Doktornő is nagyon aranyos volt, segítőkész, jól kezelte a bőgésemet, és mindent megtett, hogy könnyű dolga legyen Rednek.
Boldog vagyok, hogy a Mi Cicánk volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése