38. nap

Azt hittem, hogy ez egy laza nap lesz. Kisfiamnak csütörtökönként nagyon laza órái vannak, ami azt jelenti, hogy nem, vagy szinte alig kell valamit tanulni. Nem igazán szeretem ezeket a napokat, mert olyan, mintha lógna a levegőben. Pedig nem lóg, csak úgy tűnik.

Reggel korán ébredtem,  és a fürdőszobában ez a kép várt:

Hát nem cuki? 

Mondjuk nem egyszerű vele az élet. 3 lábbal nem élhet kint, nem maradna életben. Néha kivisszük sétálni pórázon, teljesen vicces, soha nem gondoltam, hogy macskát fogunk pórázon sétáltatni, amikor kutyát sem szoktunk. :) 

A laza nap helyett pedig rohanós és agyleszívós nap volt. Elszaladtam boltba, mert hát nagy a család és iszonyú mennyiségű étel fogy nálunk, és minden elfogy, de tényleg. Általában két félét főzök, - szinte minden nap, hogy jó lesz majd a következő napra is - ám nem marad még aznap. Így állandóan azzal küzdök, hogy mit is főzzek. Mondjuk nem bonyolítom túl, arra ott van a sok gasztroblogger, akik finomabbnál finomabb ételeket készítenek. Én csak egy anyuka vagyok, aki próbálom életben tartani a gyerekeimet úgy, hogy lehetőleg minél több egészséges ételt fogyasszanak.Ez nem mindig sikerül, de ezt is vállalom.

Aztán persze jött a tanulás, a küzdelem pillanata. Nem azt küldtük el, ami a házi, nem oda, ahova kell. Nem tudjuk mi a feladat. Nem kaptunk feladatot, így ki kell találni valamit, ami hasznos, és aminek van értelme. Hallgatni az online órát,ami néha jó, mert sokat tanulok belőle. Például kémiából megértettem, hogy azok az elektronok végre miért úgy helyezkednek el, ahogy. Nem mintha érdekelt volna bármikor és ez ugye most sincs nagyon így, de legalább megértettem. Inkább később, mint soha. A fizika órák elég jók szoktak lenni. Zsófimnak egy idős néni a tanára, aki nyugdíj után is jött még tanítani. Tudjátok, hogy fizika és kémia tanárokat nem igazán lehet találni. 

Az pedig külön nagy öröm volt számomra - nem a mai nap, csak a fizikáról jutott eszembe -, hogy a múlt héten felhívott egy volt kolléganőm. Együtt dolgoztunk Nyíregyházán a Jókaiban. Ő volt a fizika tanár ott.Nagyon szerettem. Fiatal volt, és lelkes. Azért szerettem, mert nagy élményt jelentett számomra, hogy a tanáriban mindig szemléltette nekünk a fizika óráját. 💓

Közben pedig a saját online órámat is figyelni kellett. Mindig oda megyek, ahol hely van, ez leginkább Nimród szobája, és akkor, amikor neki olyan órája van, ahová nem kell bejelentkezni. Eléggé koordinálni kell a dolgokat, főleg, ha csúszás van. 

Nem is beszélve arról, hogy a kolléganőmmel (akivel együtt vagyunk a teremben) ki kell majd közösen találni az egész napot. Hogy helyezzük el a gyerekeket, milyen szabályokat vezessünk be stb. Mert sajnos kellenek majd. Vicces lesz, hogy 2 gyerekem itthon tanul, és bár furcsa, mert felsősök, de akkor is szükségük van rám. Zsófinak kimondottan fontos, hogy jelen legyek, mert neki vannak korlátai és nehézségei. Neki el kell mondani, hogy mikor mi történik és mire figyeljen. Miatta nagyon izgulok. Nimród teljesen más, ő lelkiismeretes, mindig megcsinál mindent időre, néha még előre is dolgozik. Ez nem jelenti azt, hogy szorgalmas, csak egyszerűen meg akarja úszni a munkát. 

Emiatt is volt ma egy beszélgetésem a zongora tanárnőjével, aki teljesen ki van akadva rá. Jogosan, de közben meg nem. Eljutottunk oda - sajnos -, hogy már nem szeret zongorázni. A tanárnőnek nagy elvárásai vannak vele szemben, mert "jó agya van", és ezt neki tudni kell, mert semmiség. De nem az.Próbáltam elmagyarázni neki, hogy majdnem minden nap fél 2-ig ott ül a gép előtt, ha nem ő, akkor én vagy Kata vagyunk a szobájában - neki ott van a szolfézs és a hegedű - kisebb gondja is nagyobb annál, hogy mikor van ideje zongorázni. Meg el is ment a kedve. Az állandó cseszegetés miatt. 

Nem védem én őt, mer tudom, hogy lusta dög, de azt is megértem, ha elfáradnak. És én engedem őket lazítani. Igen, kütyüzni is. De emellett vannak itthoni feladatok is. Állatokat ellátni, takarítani, kipakolni a mosogató- és mosógépet, ha megjöttem a boltból, akkor a dolgokat a helyükre tenni, porszívózni... apróságok ugyan, de muszáj részt venni.

És ez csak az egyik mai napi ütközetem volt. Annyira elfáradtam, hogy a másikat majd később osztom meg. Vagy nem is tudom... Elfáradtam.