38. nap

Azt hittem, hogy ez egy laza nap lesz. Kisfiamnak csütörtökönként nagyon laza órái vannak, ami azt jelenti, hogy nem, vagy szinte alig kell valamit tanulni. Nem igazán szeretem ezeket a napokat, mert olyan, mintha lógna a levegőben. Pedig nem lóg, csak úgy tűnik.

Reggel korán ébredtem,  és a fürdőszobában ez a kép várt:

Hát nem cuki? 

Mondjuk nem egyszerű vele az élet. 3 lábbal nem élhet kint, nem maradna életben. Néha kivisszük sétálni pórázon, teljesen vicces, soha nem gondoltam, hogy macskát fogunk pórázon sétáltatni, amikor kutyát sem szoktunk. :) 

A laza nap helyett pedig rohanós és agyleszívós nap volt. Elszaladtam boltba, mert hát nagy a család és iszonyú mennyiségű étel fogy nálunk, és minden elfogy, de tényleg. Általában két félét főzök, - szinte minden nap, hogy jó lesz majd a következő napra is - ám nem marad még aznap. Így állandóan azzal küzdök, hogy mit is főzzek. Mondjuk nem bonyolítom túl, arra ott van a sok gasztroblogger, akik finomabbnál finomabb ételeket készítenek. Én csak egy anyuka vagyok, aki próbálom életben tartani a gyerekeimet úgy, hogy lehetőleg minél több egészséges ételt fogyasszanak.Ez nem mindig sikerül, de ezt is vállalom.

Aztán persze jött a tanulás, a küzdelem pillanata. Nem azt küldtük el, ami a házi, nem oda, ahova kell. Nem tudjuk mi a feladat. Nem kaptunk feladatot, így ki kell találni valamit, ami hasznos, és aminek van értelme. Hallgatni az online órát,ami néha jó, mert sokat tanulok belőle. Például kémiából megértettem, hogy azok az elektronok végre miért úgy helyezkednek el, ahogy. Nem mintha érdekelt volna bármikor és ez ugye most sincs nagyon így, de legalább megértettem. Inkább később, mint soha. A fizika órák elég jók szoktak lenni. Zsófimnak egy idős néni a tanára, aki nyugdíj után is jött még tanítani. Tudjátok, hogy fizika és kémia tanárokat nem igazán lehet találni. 

Az pedig külön nagy öröm volt számomra - nem a mai nap, csak a fizikáról jutott eszembe -, hogy a múlt héten felhívott egy volt kolléganőm. Együtt dolgoztunk Nyíregyházán a Jókaiban. Ő volt a fizika tanár ott.Nagyon szerettem. Fiatal volt, és lelkes. Azért szerettem, mert nagy élményt jelentett számomra, hogy a tanáriban mindig szemléltette nekünk a fizika óráját. 💓

Közben pedig a saját online órámat is figyelni kellett. Mindig oda megyek, ahol hely van, ez leginkább Nimród szobája, és akkor, amikor neki olyan órája van, ahová nem kell bejelentkezni. Eléggé koordinálni kell a dolgokat, főleg, ha csúszás van. 

Nem is beszélve arról, hogy a kolléganőmmel (akivel együtt vagyunk a teremben) ki kell majd közösen találni az egész napot. Hogy helyezzük el a gyerekeket, milyen szabályokat vezessünk be stb. Mert sajnos kellenek majd. Vicces lesz, hogy 2 gyerekem itthon tanul, és bár furcsa, mert felsősök, de akkor is szükségük van rám. Zsófinak kimondottan fontos, hogy jelen legyek, mert neki vannak korlátai és nehézségei. Neki el kell mondani, hogy mikor mi történik és mire figyeljen. Miatta nagyon izgulok. Nimród teljesen más, ő lelkiismeretes, mindig megcsinál mindent időre, néha még előre is dolgozik. Ez nem jelenti azt, hogy szorgalmas, csak egyszerűen meg akarja úszni a munkát. 

Emiatt is volt ma egy beszélgetésem a zongora tanárnőjével, aki teljesen ki van akadva rá. Jogosan, de közben meg nem. Eljutottunk oda - sajnos -, hogy már nem szeret zongorázni. A tanárnőnek nagy elvárásai vannak vele szemben, mert "jó agya van", és ezt neki tudni kell, mert semmiség. De nem az.Próbáltam elmagyarázni neki, hogy majdnem minden nap fél 2-ig ott ül a gép előtt, ha nem ő, akkor én vagy Kata vagyunk a szobájában - neki ott van a szolfézs és a hegedű - kisebb gondja is nagyobb annál, hogy mikor van ideje zongorázni. Meg el is ment a kedve. Az állandó cseszegetés miatt. 

Nem védem én őt, mer tudom, hogy lusta dög, de azt is megértem, ha elfáradnak. És én engedem őket lazítani. Igen, kütyüzni is. De emellett vannak itthoni feladatok is. Állatokat ellátni, takarítani, kipakolni a mosogató- és mosógépet, ha megjöttem a boltból, akkor a dolgokat a helyükre tenni, porszívózni... apróságok ugyan, de muszáj részt venni.

És ez csak az egyik mai napi ütközetem volt. Annyira elfáradtam, hogy a másikat majd később osztom meg. Vagy nem is tudom... Elfáradtam.

37. nap

Mostanában nincs sok új mondanivalóm. Vagyis persze, történnek a dolgok, tanulunk, éljük a mindennapi életünket, amiben túl sok esemény nincs, de mégis örömmel és szeretettel van tele. Tegnap dekorációt készítettem az osztályteremre, és Zsófi segített kifesteni. Holnap bemegyek dekorálni az iskolába, hogy mire jönnek a gyerekek, ne a téli hóember fogadja már őket, amit otthagytunk az ajtón. 

Kevés időm van rajzolgatni, pedig igazából azt terveztem a szünetre, de nem valósult meg. Viszont rászoktam egy új hobbira, ami régi volt, csak mégis más. Van egy barátnőm. A nagylányaink az ovi óta ismerik egymást, és azóta is barátok. Minden héten egyszer átmegyünk hozzájuk, a lányok jól elvannak, és játszanak. Aranyosak, így 13 évesen. Mi pedig anyukák elmegyünk kutyát sétáltatni. Mármint nekik van kutyájuk. Ilyenkor lelkizünk, megváltjuk a világot, megbeszéljük kivel mi történt... erre nagy szükségünk van. Mi ezt így hívjuk egymás között: 

- Kávézunk.  

Ez azt jelenti, hogy ő kávézik, én meg csokit kapok. Ugye kinek mi a koffein... :) 

Mindenesetre a sétánk alkalmával hangulatképeket készítek, mert rájöttem, hogy Mór nagyon szép hely. De tényleg. Minden város szép a maga nemében, de én sokszor érzem úgy alföldiként, hogy a Dunántúl nagyon más.  Készítettem egy képet, ami egy furcsa érzést keltett bennem. 

Bár évek óta itt élek, és megszoktam a sok hegyet, meg emelkedőt - amit nem annyira szeretek -, közben pedig rajongok ezért a kis városért, nos egy séta alkalmával teljesen (számomra érthető okokból) tériszonyom lett. 

Nagyon különleges fotókat készítettem a sétáim alatt. Szerintem néha-néha megosztok egyet veletek.

30. nap

Az az igazság, hogy az utóbbi időben túl sok minden nem történt. Nem mozdultunk ki itthonról, csak a kertbe voltunk, játszottunk, pihentünk, olvastam, sorozatokat néztem, írtam, és bár tervben volt, a túrós batyumat nem sütöttem meg :(, ami késik az nem múlik. Mondják. 

Emlékszem, pár évvel ezelőtt arra vágytam, hogy Húsvétkor itthon legyek, bezárjam az ajtót, és ne csináljak semmit. Most, hogy ez megtörtént, közben honvágyam volt, hiányoztak a szüleim és arra gondoltam, hogy de jó volna már találkozni velük. Milyen is az ember, nem igaz? Sohasem jó neki az, ami van, és ami adatik. 

A főzést sem vittem túlzásba. Emlékeztek,  hogy meséltem arról, hogy kértem egy listát a családomtól, hogy ki mit enne az ünnepben, és jó volt, mert nagyjából mindent megfőztem, de addig sem nekem kellett kitalálnom. A vicces az, hogy itt állunk egy halom főtt tojással, mert a mamánál mindig van tojás-vadászat. (Mama erősen ateista, és ő a húsvétnak azt a formáját ünnepli, amit mi nem, de nem vitatkozok vele ez ügyben, mert egyrészt értelme sincs, másrészt meg minek.) Szóval a gyerekek kaptak egy halom főtt tojást különböző színűeket, meg csokikat, amiket valószínűleg én fogok megenni, mert nem annyira édesszájú a csapat nálunk. 

Képek sem készültek, kivéve, amikor Katával mangót ettünk. A kettőnk nagy kedvenc gyümölcse, így mindig nekünk marad ez a finomság, és mi hősiesen vállaljuk!

 Sütni sem sütöttem, mert azzal is úgy voltam, hogy a süteményre én vagyok szinte egyedül, és kinek van kedve még többet felszedni, mint amit a karanténban amúgy is megtesz az ember a mozgásszegény élettel. Egyre jobban és erősebben érzem, hogy hiányzik az úszás. 

Így most egy régi kedvenc ételemet hoztam inkább. Húsevőként nem szerettem, most viszont az első számú kedvencem. Csak ez most tofuval készült.

TOROSKÁPOSZTA

Ebben az ételben az a jó, hogy nyáron is megfőzhetjük, és nem kell hozzá sertést vágni. :)

Hozzávalók: fél kg savanyú káposzta, 1 zacskó szójakocka (itt most tofuval helyettesítettem), 2 gerezd fokhagyma, 1 fej hagyma, fél teás kanál pirosparika, olaj, só, babérlevél

Elkészítése: 

A káposztát megmossuk, jól kinyomkodjuk. Én kicsit meg szoktam főzni, hogy puhább legyen a káposzta. 

A szóját sós vízben megfőzzük, kinyomkodjuk, és kétfelé vágjuk mert túl nagyok és nem gusztusos a káposzta között a nagy kocka. A tofuval nem kell csinálni semmit, csak kockára vágni. Vigyázni kell, nehogy szétessen!

A hagymát lereszeljük, és olajban megpirítjuk. A paprikát beledobjuk, majd a szóját, hozzáadjuk a fűszereket, a fokhagymát sózzuk, és kb. 15-20 percig főzzük. A tofut a végén szoktam beletenni, hogy  Ezután rátesszük a káposztát, felengedjük vízzel, és addig főzzük, míg a káposzta meg nem puhult. Mikor már úgy látjuk, hogy nem sokára meg fő akkor a vizet főzzük el alóla, de vigyázzunk oda ne égjen, gyakran kavarjuk meg.

 

26. nap

Sok minden történt az utóbbi napokban. Tanultunk, és tanítottam, szaladgáltunk, kertészkedtünk, pakoltunk és takarítottunk, főztem és idegeskedtem. Szóval nem élt mindig velem az örök optimizmusom (bár mostanában mintha veszítenék belőle, de nem adom fel!), és úgy éreztem, hogy elfáradtam. Szerintem mindenki, nem csak én. Nem is gondolom, hogy magamról kell, hogy szóljon ez az egész. Mindegy, hogy szülőként, tanárként, esetleg mindkettőként csináltuk végig az online-oktatást, elfáradtunk. És most jön a megérdemelt pihenés. 

Azt biztos, hogy én nem fogom túlhajtani magam. Olyan dolgokat csinálok, amit szívesen teszek. Nem is készülök ezerrel a húsvétra, mert miért is tenném. Sajnos most nem megyünk haza, pedig nagyon vágyom, meg a gyerekeknek is hiányoznak a szüleim, de most úgy döntöttünk, hogy nem megyünk haza. :( 

Volt idő, mikor arra vágytam, hogy ne mozduljunk ki itthonról, ne kelljen több száz kilométert utazni, noha rajongok az Alföldért, és szeretek hazamenni, de nagyon fárasztó. Most ez teljesült, most meg nem ezt szeretném. Milyen is az ember, nem igaz? 

Mindegy, úgy döntöttem, hogy hasznosan töltöm a szünetet. Azt csinálom, amit szeretnék, szeretnénk. Listát kértem a családomtól, hogy mit főzzek a szünetben, hogy ne nekem kelljen kitalálni, és ezzel is megkönnyítették a dolgom. Férj végre beveheti a kertet, mert ha hazamegyünk, akkor 1 hét kimarad, és nem történik benne semmi, de nekünk nem kicsi a kertünk egyébként. Végre ablakot pucoltam (szabolcsiasan mondva), és nem húsvét miatt tettem, hanem mert most van végre időm. 

Adok magamnak időt, és csinálni fogok olyan dolgokat, amiket én szeretnék. Túrós batyut magamnak, olvasni fogok sokat, írok, mert sok ötletem van, de máskor nincs időm - már egy ideje készül a Tízparancsolatról egy anyagom és Jézus ÉN VAGYOK! - mondatairól is egy anyag, és még sok másik van félig kész. Jó lenne már befejezni legalább az egyiket - ami sok idő múlva lesz kész, de akkor is!!! -, de ki tudja...És még sorolhatnám. 

Csak azt szerettem volna mondani, hogy tényleg úgy van, nem kell mindig tökéletes anyának, feleségnek, nőnek lenni, lehet önmagunkkal törődni, és az nem önzőség!!!!!

 

18. nap

Ma nagyon  hisztis napom van. Összevesztem a gyerekeimmel - persze, hogy a tanulás miatt. Nagyon fáradt vagyok, és nagyon elfáradtam, és egyébként is... Úgyhogy most inkább lenyugszom, és megyek főzni... Meg úgy csinálok, mintha nem lennék itthon. Szerintetek beválik? Majd szólok, ha tudok valamit...

Katának 3 napja nem találjuk a Nyelvtan munkafüzetét, és már az egész házat feltúrtuk érte, de csak minket érdekel az apjával, mert nem is hajlandó részt venni a kutatásban. És azt sem tudja megmondani, mondván, hogy "nem emlékszik", hogy hogy tűnhetett el két szoba között... 

Zsófit megkértem, hogy hozza be a kukát, de álmomban sem gondoltam volna, hogy a tele kukát is behozza, amit még nem vittek el a kukások... 

Nimród pedig nem volt hajlandó zongorázni, és abban reménykedett, hogy megússza az órát.

Úgyhogy mindenki fáradt és unja. Én is. Most inkább főzök. Meg mert már receptet is régen tettem fel.

 SZÓJA PÖRKÖLT.

Emlékszem, amikor először főztem szójából pörköltet, a tésztához, megkóstoltuk, aztán úgy ahogy volt kidobtam. De mivel sokszor ettem másoknál, és finomnak találtam, úgy éreztem, muszáj kísérletezgetnem vele. Azóta persze - mondják -, hogy finomat főzök, de azért van a családomban olyan, aki nem hajlandó megkóstolni sem. Mondjuk húsevő, és semmiképpen nem akarja lecserélni erre, de szerintem meg nem tudja, hogy mit hagy ki. Úgyhogy most már teljesen finomat tudok, mivel a gyerekeim ezt mondják (és köztudattan ők a legjobb ételkritikusok.) Most már máshogy készítem, mint első alkalommal. Tésztával szeretjük a legjobban, de néha szoktam tökfőzelékhez adni, vagy rizshez...

Hozzávalók: 10 dkg szója kocka, bár és mostanában csíkot szoktam használni, 1 fej hagyma (jó nagy), 1 paradicsom, 1 zöldpaprika, (télen jó a lecsó is) 1 teáskanál pirospaprika, olaj, tengeri só, gerezd fokhagyma, liszt sűríteni.

Elkészítése: 

A szóját sós vízben megfőzzük hideg vízzel lehűtjük jól kinyomkodjuk. A hagymát és a paprikát apróra kockázzuk, és megpirítjuk, belevetjük a pirospaprikát utána a paradicsomot felsütjük. Felengedjük egy pohár vízzel, ezután adjuk hozzá a szóját, a fokhagymát, és a sót. 

Gyakori kevergetés közben addig főzzük, míg a hagyma, a paprika, a paradicsom szét nem esik, és jó sűrű zaftos nem lesz. Ha bő zaftosan szeretjük, akkor több vizet adunk hozzá. Levesszük a tűzről megvárjuk míg az olaj a felszínre jön ekkor rászórjuk a lisztet, és ismét felforraljuk. (Én sokszor elfelejtem a lisztet, de anélkül is finom.)

Én megmondom őszintén, hogy ehhez eszek egyedül tejfölt. Mert én ezt azzal szeretem. De persze elhagyható. :) 

17. nap

Kábé 1 éve nyaggatott már a kisfiam, hogy fessek valamit a falára. Vagyis nem valamit, hanem persze, hogy valamit, ami a sakkal kapcsolatos. A projekt most készült el, és Nimród véleménye szerint megérte rá várni. Én alapvetően nagyon szeretek rajzolni, alkotni, és most nagyon örültem egy-egy kis elkapott pillanatoknak.  

 

16. nap

16. napja vagyunk itthon. Mármint online oktatásban. Ebbe beleszámolom a szombat-vasárnapokat is. És bár minden nap hordoz valami különleges élmént, nem jut időm minden nap megírni nektek, így van, hogy összesűrítve juttatom el hozzátok különleges élményeimet, élményeinket. Mert hát az mindig van. 

Azt látom, hogy bár "jól elvannak" itthon a gyerekeim, azért az a nagy igazság, hogy hiányzik nekik az iskola. Nekem is hiányzik, hiszen én akkor érzem magam hasznosnak - a munka területén -, ha csinálhatok valamit. Persze, így sem unatkozom, mert mindenféle jó dolgot megcsinálok otthon. Nekiálltam például takarítani, lomtalanítani, átrendeztem a gyerekek ruháit, kiválogattam azokat, amik már kicsik, mert kedves barátaink jóvoltából kisfiam megint kapott nagyon szép és jó ruhákat, amiért hálás vagyok. Nagyon jó dolog ám az, és érzed, hogy szeretnek ilyenkor. Én - és ezt most komolyan mondom -13 éve nem vettem ruhát a gyerekeimnek. Egyet-egyet elvétve, de inkább cipőt, bár abból is nagy mennyiséget kaptunk mindig. Hálás is vagyok érte Kriszta és Dalma barátnőimnek, mert nekünk ez sokat jelent és nagy segítség is. Mi is úgy oldjuk meg, hogy a kinőtt ruhákat odaadom másoknak. Leginkább a gyülekezeten belül, ahol tudom, hogy szintén sok gyerek van, és örül neki. Én nem akarom pár száz forintért árusítani őket. Van, akinek ez nagyon megy, nos, én nem vagyok köztük. 

Szóval, ilyesmivel telnek a napjaim. Közben meg tanulunk, és küzdünk. Látom, hogy Zsófimnak jobban szüksége lenne arra, hogy fizikailag ott legyen az iskolában. Drága Lányom eléggé szétszórt, szórakozott, és figyelemzavarral is küzd, koncentráció hiánya van, és még sorolhatnám. Néha úgy érzem, hogy magam alatt vagyok emiatt, máskor meg olyan, mintha nem is lenne ilyesmi... De minden ellenére vannak dolgok, amivel ezt kompenzálni tudja. Neki ilyen a művészet, és ezt nagyon szeretem benne.

De hogy másról is írjak...

A hétvégén meglátogattunk egy családot, akiket mi nagyon-nagyon szeretünk. Igazi jókat beszélgetős hangulatban voltunk. Vittem sütit is. Katám rajong a nagylányukért, aki egy nagyon cuki egyéniség és nagyon művész. Kicsit felpörögtek az enyémek, de egy idő után Zsófi is lenyugodott. Ő ugyanis, ha valahol jól érzi magát, túlpörög.

És még egy érdekes dolog. A lányaim elkezdtek festeni, és én meg arra gondoltam, hogy én vajon miért ne tenném? Remélem, hogy hamarosan megmutathatom, hogy mit... izgulok...,de helyette megosztom veletek egy kis aranyos rajzomat. Ezt csak úgy hobbiból rajzoltam, mert kedvet kaptam. Nem nagy ügy, csak egy apró ceruza rajz, ami nem is látszik annyira, de ilyen kedvem volt.

Hosszú hónapok után sikerült végre befejeznem egy könyvet. Már többször mondtam, írtam, hogy Lee Child rajongó vagyok, és szeretem a könyveit. De valahogy ezt sokáig, nagyon sokáig olvastam. Mondjuk egy darabig, amíg dolgoztam, nem volt rá időm, mert annyira fáradtan estem az ágyba, hogy nem bírtam egy értelmes mondatot sem értelmezni, nemhogy olvasni. De most végre befejeztem. Igaz, hogy amikor megjöttek a romantikus könyveim, azt gyorsan elolvastam, ám ezzel most nehezen boldogultam. 

Ez a könyv nem regény, hanem novelláskötet, és az az igazság, hogy én a regényeket jobban szeretem. Meggyőződésem, hogy novellákban - számomra - a legjobb Guy de Maupassant, de végigküzdöttem. És meg kellett állapítanom, hogy bár értem én, hogy az író sok apró történetet akar megosztani velünk, megmutatva ezzel Jack Reacher személyiségét (hogy milyen jó fej), jobban szeretem, amikor regény formájában, hosszan izgulhatom ki a végét, mert mindig van benne valami fordulat, valami izgalom. Még ha néha - főleg egy-egy leírásnál -lassúnak tűnik az egész történet. 

 

Még annyi érdekes dolog történt, hogy ideiglenesen megkaptam a rajzórákat az osztályban. Adtam egy aranyos feladatot, hogy rajzoljanak tulipánt. Nagyon szép és aranyos munkák születtek, de volt olyan szülő, aki megírta, hogy kisebb baja is nagyobb annál (amit elhiszek), hogy rajzoljon a gyereke. És hogy ők nem fognak rajzolni. Hát... Pedig csak azt kértem, hogy rajzoljanak tulipánokat. 

Születtek azért nagyon aranyos rajzok.

11. nap

A mai tanulás - ami Katát illeti - teljes káosz volt. Úgy érzi, hogy mivel itthon vagyunk, nem kell tanulnia, mert szünet van. :) Iszonyat nagy küzdelem van vele. Nem is szeret tanulni, pedig alapvetően nem lenne gond. 

Káposztás tészta volt az ebéd, és töltött tojás. :)

Az apró örömöket ma a művészetekben élték ki a lányaim. Mert ők szeretnek alkotni, festeni, rajzolni. 

Cseresznyefa virágzás a címe

Persze Kata sem maradhatott le, és az ő cuki, aranyos módján festett is. 

A múlt héten én is elkezdtem egy projektet, ami sok időt fog igénybe venni - leginkább azért, mert nincs rá időm :), de már nagyon várom, hogy elkészüljön. Megígérem, hogy megosztom veletek. Legalábbis remélem, hogy hamarosan be tudok róla számolni.

10. nap

Mivel tegnap az Alvás világnapja volt - és bár nem aludtam, de időm sem volt, ma írok nektek. Remélem, örültök, és várjátok! Legalábbis mindig reménykedem, hogy valaki várja. :) 

A tegnapi napot szinte végig a konyhában töltöttem, mert valami oknál fogva, ha főztem két napra, a családom egy étkezés alatt mindent eltüntetett, pedig eléggé válogatós társaság. Így eldöntöttem, hogy két napra főzök, és többfélét, biztos, ami biztos. Ilyenkor aztán... sehova nem érek el. De tényleg. Korán reggel ugyan elsétáltam a boltba, mert kisfiam bolti kiflit kért, és nekem meg jól esett sétálni. Hiányzik a mozgás. Mindenesetre, ahogy jöttem haza, a kedvenc parkomon keresztül sétálva, egy cuki kis mókusra lettem figyelmes, aki ugrált a mogyoróbokrok és a fák ágai között. Lefotózni sajnos nem volt időm, de gyönyörködtem benne, mert igazán közel jött. Nagy élmény! :)

Leginkább a tanulással telt az idő, ahogy általában. Nem szeretem az online oktatást, és bár most jelen helyzetre nincs más megoldás, el kell fogadni. Ez mindig vegyes fogadtatással jár, de akár tetszik, akár nem, ez a helyzet. Nem tudunk vele mit csinálni.

Azóta, hogy ezeket írtam este lett. És annyira, de annyira elfáradtam, hogy fél 8-kor elköszöntem a családomtól, és elmentem aludni. Annyira fáradt vagyok, hogy fizikailag nem bírtam fent lenni. Közben hallom, hogy a gyerekek zsjonganak kint, és húzzák az időt a lefekvésig. :) Persze reggel aztán nehezebben kelnek. Amíg iskolába jártak, korábban keltek, és ez jót tett nekik, pedig most is időben lefekszenek. Van olyan osztálytársa Zsófinak, akit hajnalban még fent látok a Facen.

Szóval, ma elfáradtam, de mindenkire szeretettel gondolok.

6. nap,

 ami ugye a hetedik... mert hogy szombat van. :)

Ha azt gondoljátok, hogy mély gondolatokat fogok megfogalmazni, akkor most sajnos tévedtetek. Meg én is. Este fél 12 van, a családom tagjai már alszanak. A két kicsi anyósomnál, így én ma beköltöztem a kisfiam szobájába. Szoktam ilyet csinálni, ha nem másért a nyugodt alvás kedvéért. De ma egész  nap zűrzavar volt a fejemben. Nem éreztem jól magam, már egy ideje küzdök egy kis megfázással (érzek szagokat, meg nem fáj semmim), csak nehezen lábalok ki abból, hogy folyik az orrom és fújnom kell az orromat. Ráadásul mindent egybevetve, még akkor is, ha a gyerekek nagyon ügyesek voltak egész héten, a szervezés és a folyamatos figyelés elfárasztott engem. Szombatra mindig elfáradok, így nem meglepő, ha tényleg kell egy nap az ember életében, amikor pihenhet. 

Szeretem a szombati napokat, és hiányzik a gyülekezet, meg a testvérek, a hangulata és az érzés, hogy együtt lehetünk. Persze, jó itthon is, mi szeretünk itthon lenni, főleg, mert hétköznapokon annyit megyünk, hogy az sok. De ma nem éreztem jól magam. Ezért délelőtt elmentem kicsit D-vitamint gyűjteni, mert úgy érzetem, hogy szükségem van rá. Gyalogoltam kicsit, Férj pedig hősies módon itthon maradt a gyerekekkel, ami sokat segített. Amikor megjöttem, bekéredzkedtem a kisfiam szobájába, mondván, hogy kicsit pihenek, amiből egy nagyon hosszú alvás lett. Ez azért meglepő, mert én napközben nem szoktam aludni. Mert ha igen, akkor az a következménye, mint most, hogy mindjárt éjfél, és nem megy az alvás. Ilyenkor olvasással múlatom az időt, amit persze élvezek. Onnan tudom, hogy nem vagyok jól, hogy sokat aludtam. Több, mint 2 órát, ami nálam tényleg sok. De amikor felkeltem, és magamhoz is tértem, boldog voltam, mert a gyerekek megebédeltek, és ellátták magukat, és nem rohangáltak be hozzám, hogy felébresszenek. I love Férj! 

A legjobban ő lepődött meg, mert azt hitte, hogy olvasni vonultam el (Ami igaz is volt), de aztán aludtam egy jót. Régebben sajnáltam az alvásra az időt, mindig úgy éreztem, hogy lemaradok valamiről, de már nem érzem úgy. A szervezetnek szüksége van pihenésre, főleg, ha kicsit beteg, vagy gyengébb az átlagnál. 

De meghallgattam egy istentiszteletet, mert szükség van ilyenkor lelki feltöltődésre is. 

Most meg küzdök az alvással. Olvasok még egy kicsit, és remélem, hogy akkor hamarabb megtörténik. Csak - eseménytelennek tűnhet a mai nap, de mégsem volt az.

4-5. nap

Ezt a két napot most összevonva írom le, mert a tanuláson kívül túl sok minden nem történt. A napok viszonylag eseménytelenül teltek. Nagyon hálás vagyok a gyerekeimnek, hogy ilyen jól tudják kezelni a kütyüket, és nekem ebbe nem kell belefolyni. Mindig izgulok a műszaki dolgokkal kapcsolatban. Ma felhívtam videochaten Dávidomat, és nagyon büszke voltam magamra, hogy ez sikerült. A legtöbbször kisfiam segítségét kérem, de mivel online órája volt, egyedül kellett boldogulnom, és szuperhős voltam! 

Jó volt látni kicsit Dávidkámat. Hiányzik. Nem tanultunk, csak beszélgettünk, mert erre van ám igénye. És a közös pont nálunk a macska. Mindketten nagy macskarajongók vagyunk. Hiányzik ám az iskola is, meg a gyerekek. Viszont ami nagyon zavar, hogy a nagyokat alig látom. Mindegyik elvonult a szobájába, és tanul. Zsófi nagyon lelkiismeretes, de úgy sajnálom, mert mindig ő kerül furcsa helyzetekbe. Nem az a típus, aki átgázol másokon, inkább fordítva szokott lenni. Elég jól viseli, de már kezdtem megtanítani vele, hogy VEGYE FEL A KESZTYŰT. Nem kell ám nekünk mindig mindent eltűrni. De nem ám! 

Katával küzdünk, mert a matek sajnos neki nem lesz az erőssége. Meg alkatából adódóan - inkább túl lazán kezeli a dolgokat. De tudom, hogy az én szemszögemből nehéz dolga van, mert képzeljétek csak el, hogy még az iskolában is közel ül hozzám, és látom, amikor mást csinál. Szegény kontroll alatt van, mert erős hajlamom van rá, de közben meg azt látom, hogy neki van a legjobban szüksége erre hármójuk közül.

De minden ellenére jól telnek a napok. Szerdán írtam arról, hogy megnéztem a Bridgerton család sorozatot. Még aznap meg is rendeltem a könyveket, és másnapra már itt is voltak. És még aznap este elkezdtem a 2. részt, amit estig olvastam, és ma be is fejeztem. Majd írok róla külön. :) Mert én szeretem a romantikus irodalmat.

De emellett minden más is történt. Tökfőzeléket főztem a magam kedvéért. Mert miért ne tenném, hiszen mindig a család tagjai kedvében járok, és nekem ez a kedvenc főzelékem, hát megcsináltam magamnak. Több jut nekem! - felkiáltással. 

Aztán Férj kitalálta, hogy a kertben lévő műanyag jelzőket lecseréli, így készített fémből ültetőtáblákat. Beleírtuk, megrajzoltuk, aztán Férj meggravírozta. Most készül majd rá egy kis karó, és mehet a földbe. Persze, észrevettem, hogy van benne hiba, de azt sajnos már nem tudom kijavítani. Már nagyon várom, hogy kész legyen.

Délután Nimródnak online szolfézs órája volt, mi pedig Férjjel elmentünk boltba. Amolyan randi-féle volt, fél órára elvonultan a gyerekektől. Közben meg azt néztem, hogy micsoda korlátozások vannak, de a boltban alig lehet megmozdulni, mert akkora a tömeg...

Mostanában József történetével foglalkozom, és azt olvasgatom. Nagyon sok felfedezésem van erről a történetről, pedig már olyan sokszor olvastam, és ismerem is. De mégis, Isten minden alkalommal ad új és új felfedeznivalót. És én hálás vagyok érte. A másik blogomon a gyerekekkel is megosztom ezeket a felfedezéseimet. :)

3. nap

Elég jó nap volt. A gyerekek ismét ügyesek voltak, persze a közte lévő időket (amik nem voltak online) kihasználták a kütyüzéshez.De annyira büszke vagyok a gyerekeimre. A táblázat valóban nagy segítség és jó ötlet volt. Igaz, hogy Katám valahol elvesztett egy munkafüzetet (ez őt ismerve nem meglepő), de ő is jól halad. Kicsit a szorzótáblával küzdünk, de az is alakul. 

Ma tarhonyát főztem virslipörkölttel. Finom lett. :)

Meg palacsintát. :)

Elkezdtem ma rendszerezni az összegyűlt papírhalmokat, mert ebből mindig sok vesz engem körül. És muszáj, hogy kicsit átláthatóbb legyen a káosz. Közben persze romantikus hangulatba keveredtem. De ez ugye nem lep meg titeket, ismerve engem? :) Mostanában minden a Bridgerton családdal van tele. Nekünk ugyan nincs Netflixünk, de sorozatfüggőként megtaláltam, és megnéztem egy ingyenes oldalon. :) Azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon tetszett. Én alapvetően romantikus alkat vagyok - tudjátok, Jane Austen forever! Nekem ő a mérce, és nehezen tudok jobb és stílusosabb hangulatú - az adott korban játszódó regényt, mint Austen-világa. Aztán csak kapkodtam a fejemet, hogy minden ezzel a sorozattal van tele, és persze, hogy megnéztem. És tetszett.  Persze azért JANE AUSTEN FOREVER!

  

Az az igazság, hogy szerintem jót tett a sorozatnak, hogy színesebb lett. Szó szerint. Jót tett a herceg szerepében egy fekete férfi, és én örülök, hogy kicsit ezen is mertek változtatni. Még akkor is, ha az a kor a fehéreké volt. 

 

Persze azért azt túlzásnak érzem, hogy most minden film rákapott arra, hogy fekete színész és homoszexuális szerep is legyen a filmekben, mert most ezt kell elfogadni. Mert elfogadást kell tanulnunk. Ó, én elfogadó vagyok, a melegek se zavarnak, amíg nem akarnak meggyőzni arról, hogy ez a normális. Ugyanakkor azt gondolom, hogy mindenkinek magánügye az egész.

A másik nagy témája az volt, hogy sok volt benne a szex-jelenet, és hogy ez kicsit túllő a célon. Hát, valóban nem egy visszafogott Jane Austen, ahol a kézérintés volt a legizgalmasabb jelenet. De tudjátok, az jutott az eszembe, hogy szerintem meg pont ez a jó benne (a rossz hozzáállás a témához más kérdés, ti. hogy a herceg miért nem akart gyereket), de a jó házasság része a jó szexualitás is, és miért is kellene erről zavarba ejtően beszélni? Hiszen, ha szereti valaki a másikat, akkor testileg is szereti, nem? 

Én nem szeretem a sok prűd embert. Még keresztény körökben is vannak problémáim ezzel. Nekem a meggyőződésem, hogy NEKÜNK, HÁZASOKNAK kell azt képviselni, hogy a szerelem jó, és a szex a házasság intézményében van igazán a helyén.

 A legviccesebb párbeszéd, ami a filmben zajlott. 

- A családommal kivételesen közeli a kapcsolatom.

- Ez csodás Lord Tomkins. Én is így vagyok a magaméval. 

- Ha megnősülök, anyám odaköltözik hozzám és új arámhoz. 

- És az édesapja nem is szól bele? 

- De. Hogyne. Az ő ötlete volt. 

 Meg is rendeltem a könyveket. Remélem, hogy hamarosan megjönnek. :) 

Közben a másik blogomon - mivel van egy kis lemaradásom, meg egyébként is -, amíg karantén van, és lehetőségem adódik rá, folyamatosan osztok meg bibliai történeteket, amelyekhez színezőket is töltök fel. Nem elsősorban az én rajzaimat, mert az az igazság, hogy azokkal még vannak terveim. Így is sok olyan oldalon látom őket, amiket mások a sajátjuknak írnak, pedig azok az én rajzaim. :(

Délután Férj felment a kertbe, és Ziva cicánk leellenőrizte, hogy jó munkát végzett-e. Ő is nagyon apás. :) Azt is megnézte, hogy jól ültettük-e el a borsót. Nagyon nehéz róla közeli képet készíteni, ritkán enged magához közel. De, ha lehet, élünk vele.

Már jó, hogy itt a tavasz, és a kerti munkák is lassan lekezdődhetnek. Már nagyon várjuk. :)

2. nap

 Az az igazság, hogy ez egy olyan nap volt, ami olyan gyorsan eltelt, hogy nem is vettem észre. 

Reggel bementem az iskolába, mert még volt némi fennakadás a tankönyvekkel kapcsolatban, és sétáltam egyet. Tudtam, hogy nehéz nap lesz, így adtam magamnak egy kis pihenőidőt. És igen, reggel. A gyerekeknek nem volt online órájuk az első két órában, csak tesi meg rajz, technika, amit meg tudtak maguktól is csinálni. Így elmentem a boltba is, mert az utóbbi időben a gyerekeim ipari mennyiségű tejet fogyasztanak. Vagyis fogyasztanának, de mivel a család rászokott a kakaóra, így előszeretettel használják. Ezt vegán ismerőseim most ne olvassátok, vagy ha olvassátok, na szóljatok! :)

Szóval, hazafelé jövet az egyik kedvenc parkomat választottam. Ott aztán rengeteg a fa, meg a madár, és egyébként a könyvtár is ott van. Senki nem járt az utakon, míg mentem az iskolába, csak én bóklásztam az úton. Maszkban, bár nem mondom, hogy örültem neki. De a pávás park az egy különleges hely itt Móron. A háttérben láthattok egy kis ketrec-szerű épületet. Itt régen pávák voltak, sokat jártam ide a gyerekekkel, amikor még kicsik voltak, és nagyon szerették. Még most is nagyon szeretik. Egyébként - csak hogy kicsit dicsekedjek is :) - amikor ezt készítették, ebben a munkálatban Férj is ott volt. Van itt Móron egy kovács ember (ez a munkája), és ő készít minden ilyesmit a városban, és persze Fehérváron is, és régebben Férj járt hozzá segíteni. Mert - ugye ez sem titok :) - Férj nagyon ügyesen dolgozik vassal. 

Na, gondoltam, akkor készítek egy szelfit, hogy itt jártam. Lehet, hogy nem kellett volna, de most már mindegy. Arra jöttem rá - és ezt lányok, magunknak mondom -, hogy az önbizalomhiánynak néha jót tesz egy-egy ilyen kép. És nem kell kritizálni magunkat, hogy rossz a hajam (igen, nem mostam meg), mosolyoghattam volna (szemembe sütött a nap), és egyébként én is... Én megtanultam az évek során elfogadni magam. Nem mondom, hogy teljesen elégedett lennék, dehogy is!, csak el-és belefáradtam abba, hogy megfeleljek a tökéletes nő-elvárásnak. Mert hogy nem vagyok sem nőként, sem anyaként, sem feleségként tökéletes. Törekszem rá, hogy jó felesége legyek a férjemnek, a többi meg nem számít. És Ő így szeret engem. Más meg nem igazán érdekel. :)

Aztán itthon már olyan gyorsan teltek az órák, hogy csak kapkodtam a fejemet. Azt vettem észre, hogy eltelt egy csomó idő, és ki sem jutottam a konyhába. Így maradékot ettünk. A tegnapi brassóit és paradicsomos káposztát. Katával kicsit többet kellett tanulni most, mint általában. Nagyon leköti a figyelmét a macska, aki előszeretettel vesz részt a gyerekek online óráin is. :) Nagyon vicces.  Persze a macska központi téma nálunk itthon, főleg úgy, hogy 3 lábbal él. De nem igazán látszik rajta. Nagyon cuki tud lenni, de persze ugyanolyan rossz is néha.

Pár napja Férj kinyitotta a nagy szárítót, és már kint száradtak a ruhák. Annyira jó volt érezni a friss illatot, amikor behoztam, és vasalni kezdtem. Nagyon más érzés és bár vasalni szeretek, egy darabig csak a friss ruhákat szagolgattam, mert olyan jó volt. A benti teregetés nem az igazi, és nem is szeretem. De télen nálunk sajnos nincs más lehetőség. Így vasaltam kicsit, míg a gyerekek tanultak, vagy a lazább órákon (testnevelés) engedtem őket lazulni. Én pedig elővettem egy régi kedvenc sorozatomat, amiről már írtam itt. Nagy rajongója vagyok Ioan Gruffudnak.(Csak úgy halkan jegyzem meg, hogy nekem az ilyen típusú pasik tetszenek.) - Sorozatbarát oldalon vagy Dmdmedia oldalon is megtalálható. Ez utóbbihoz nem kell beregisztrálni.

Mire elkészültünk mindennel, már kezdődött is Nimród online-zongora órája, ami miatt mindig szoktam izgulni, hogy működjön a rendszer. Kicsit küzdünk most a zene órákkal, sajnos egyik gyerekem sem túl szorgalmas, mindig noszogatni kell őket, hogy gyakoroljanak. Az volt tervben már egy ideje, hogy veszünk egy komolyabb zongorát, de mivel nem túl szorgalmas a gyerek, nem szeretnénk nagyobb beruházást, hogy aztán porfogónak maradjon. Majd a gyülekezetben játszik. Remélhetőleg minél hamarabb. :)

És hát el is telt a nap. Este még a tesóm felhívott, kicsit beszélgettünk, lelkiztünk. Nagyon sajnálom szegényt, mert elég rosszul alakult az élete, de remélem, hogy jobban fog alakulni. Nagyon haragszom az ex-sógornőmre, és ez most egy darabig nem fog változni. 

Mesélhettek ti is, hogy telik az otthoni idő, tanulás, szabadidő ilyesmi... :)

1. nap

Ma van az újra karantén első napja. Ezt az online oktatást máshogy élem meg, mint az előzőt, mert itt most egy kicsit a másik oldalról is belelátok. Mármint a pedagógusi részről, és azt kell mondjam... és ezt őszintén mondom, 8 óra 8 percre már elfáradtam. A szülőktől. Hihetetlenek tudnak / tudunk néha lenni. A szőrszálhasogatás, a túlkombinálás, a kritizálás, a kötekedés... Nem is értem, hogy honnan van emberi szívekben ennyi negatív érzés. Elfárad ettől az ember. 

Mindent összevetve, nálunk egész jól sikerült az online nap. A nagyok már egészen jól kezelik a helyzetet, szinte nem is kellett segíteni semmiben. Nem mintha tudtam volna, nekem ez az egész online világ néha magas. Meg nem is nagyon érdekel, csak alapszintű vagyok. Használom, mert a minden napunk része, de annyira nem érdekel.

Még tegnap este táblázatot készítettem, bejelöltük, hogy ki mikor milyen órára hánykor lép be, és kinek mi a feladata. Szeretem a rendszerbe szervezést, és az átláthatóságot. Meg a gyerekeimnek is könnyebb így. :) Az online órák is jól sikerültek, és részt is tudtak venni benne. De még csak egy nap telt el... Viszont van egy erősen kontrollos anyjuk... Hát, nem irigylem őket. 

Közben persze főztem, jó nagy adag brassóit, amiből semmi sem maradt estére. "Anya, persze, hogy elfogy, ha ilyen finomat főzöl!" - ezt jó hallani, de amikor két napra készítesz enni, és még aznap elfogy...Meg sütöttem is, mert nemcsak Nőnap van, hanem a sógorom névnapja (Nemzetközi Zoltánnap). És mindig sütit szoktam neki vinni.Most EZT!

De ma nagyon elfáradtam. Így, miután megtanultunk, és 2 óra lett - délután - kicsit lefeküdtem pihenni. Kata hozott egy takarót, és betakart. Annyira cuki volt. De mivel a fáradtság a tetőfokára hágott nálam, erős fejfájással küzdöttem - vannak sajnos migrénes fájdalmaim - úgy döntöttem, hogy még teszek rá egy lapáttal. És elmentem egy délelőtti forró fürdős lazulásra. Nagyon jót tett. Igaz, hogy nem ez a kilátás, és közben nem telefonáltam, de akkor is nagyon jó volt lazulni. Próbáljátok ki napközben is. :)

Kihívás - Kötögessünk!

Az egyik régi és kedvenc hobbim a kötés. Szívem szerint sokat kötnék, de nem igazán van rá időm. Amíg az Elsőszülött úszott hetente kétszer, amikor csak lehetett, vittem magammal a kötésemet és/vagy egy könyvet, és ott olvastam. És nagyon szerettem, meg nagyon is jól haladtam vele. Most egy ideje már megállt az élet e tekintetben. Sajnos a kezem sem úgy bírja már.

Amikor karácsonykor a szüleimnél voltunk, akkor a gyerekek azt kérték, hogy készítsek nekik olyan mellényt, amiben benne van a nevük. Nos, még akkor meg is vásároltam egy csomó pamutot, hogy majd teljesítem ezeket a kívánságokat, de nagyon lassan haladtam vele. Ám most készen lettem. 

Nagyon élveztem.

Tudom azt is, hogy van hova fejlődni, és talán egyszer lesz is rá időm, hogy továbbképezzem magam, mert azért még van javulni és fejlődnivaló ebben is. :)

Persze, van, akinek meg a varrás, vagy a horgolás a hobbija. Én ezekhez nem értek, és mindig csodálattal nézem azokat, akik fantasztikus táskákat készítenek, esetleg csodaszép keresztszemeseket hímeznek, és még sorolhatnám. De én ezt szeretem, mert engem ez kapcsol ki.

Meg a rajzolás, de arra aztán végképp nincs időm! 

Vagy ne is halmozzam az élvezetek ennyire, igaz? Majd egyszer! - és ez jó is így!

Olyat készítettem, amit mindegyik gyerekem szeretett volna és amilyet választott. Szerintem elég jók lettek. :)

 

Kár hogy ez most nem igaz rám!

Mármint persze, rendben van az életem. Rendes és boldog családi élettel a hátam mögött élem a mindennapjaimat és szeretem is. Nincs a szívemben lázadás, nem vagyok elégedetlen, nem háborgok dolgokért, amiért mások talán igen. Egyszerűen csak fáradt vagyok, mint ahogy biztos vagyok abban, hogy sok anya és persze sok tanár is elfáradt. 

És nem tudok rendet tartani itthon. Ez a karantén időszak teljesen fel-és átértékelte a napjaimat, alig jut valami számomra fontosra idő. De nem teszek úgy, mint sokat a Facebookon, hogy háborgok, lázadok meg elégedetlenkedek. Miért, azzal könnyebb?

Mindenkinek nehéz. 

Senkinek sem könnyű.

De ha kiakadunk és lázadozunk, jutunk valamire?
A múltkor láttam egy hölgyet egy csoportban, aki videót készített (szerintem a hölgy elég rosszul és bután képviselte a véleményét, főleg abból a szempontból, ahogy a tanárok ellen lázadt, közben meg ahogy a gyerekeivel beszélt...), és ugyan nem csapkodott, de jelezte, hogy elege van.

Nekem is. És, jobb, ha csapkodok? 

Fáradt, mondta. Én is. Szerintem te is. Mindenki fáradt. A tanár biztos nem. Kisfiam tanítójával beszéltem, ő mondta, hogy fél 1-kor feküdt le az utóbbi időben. Ja, vagy ők nem számítanak? 

A rendre persze, hogy vágyom, és tervben is van, de tudom, hogy most erre nem jut idő. Majd ha jön a nyári szünet, ami nincs messze. :)

Én azt hallgatom már egy ideje, hogy nekem és a gyerekeimnek könnyű, mert itthon vagyok és mert egy tanítónéninek könnyű. Jeleztem, hogy nem vagyok tanító néni, csak 12 évig iskolában dolgoztam és igen, tanítottam is. Valószínű, hogy kicsit könnyebb nekik bizonyos szempontból, de nekem nem az. 

Bár a nagyok egyedül tanulnak, azért nem mondom azt, hogy nem kell rájuk nézni, és igen, újra tanulni dolgokat. Nem könnyebb egyébként, mert 15 évvel ezelőtt tanítottam tantárgyakat, közte csak a hittant, ami ugye nem számít nagyon tantárgynak. :) És mindenki azt mondogatja, hogy az én gyerekeimnek könnyű. Miért?  Nem az! Ugyanúgy meg kell csinálniuk a feladatot, és el kell küldeniük, ülniük kell és tanulniuk. Szerintem az én gyerekeimnek nehezebb. Mert nem csinálom meg helyettük a feladatot, nem mondom meg az eredményt, nem számolom ki helyette, nem írom meg. Segítek, való igaz. De ezt eddig is megtettem.

Nekünk is ugyanúgy van határidő, amit figyelni kell, és nekünk is összetorlódik.

Mert a gyerekeknek sincs mindig kedvük tanulni.

A legkisebbel minden napos csatákat vívok, szó szerint. Elsős. Én az anyukája vagyok (aki való igaz, tanított valaha első osztályosokat írni és olvasni meg számolni), és nem a tanító nénije. Most rá lenne szüksége, hogy elvarázsolja, lelkesítse, dicsérje. Helyette itt van anya, aki három fele szalad, plusz főz és mosogat meg takarít és mos, vasal és pakol. Meg kellene dolgoznia is, amit elengedtem...

Szóval inkább ezt hagyjuk.

Ha majd lecsillapodnak a kedélyek, és vége lesz mindennek, akkor újra nekiállhatok "nagytakarítani" meg rendezkedni (Nem Konmari módszerrel, hanem csak szimplán... :) ), és akkor az jó lesz.

De most ez van.

Ebből hozzuk ki a maximumot! Ahogy tőlük és a gyerekeinktől telik.

Az, hogy mások mit mondanak és gondolnak, nem számít!

Stressz ellen: Nyuszifül

Ma nagyon elfáradtam. Sok volt a tanulás és a tanulnivaló, és még maradt is, közben valahol az éterben (értsd: a házban) eltűnt egy angol könyv, amit kerestünk egy ideig, amiből lett is kis kiborulás. A legkisebb nehezen áll neki a tanulásnak, vele sokat kell küzdeni, a többiek persze meg haladnának, csinálják is, de néha összegyűlik. 

Ráadásul péntek van, ilyenkor szeretek elkészülni időben szombatra, de most ez is eltolódott. 

Maradt egy csomó házimunka és feladat vasárnapra, de ez van.

Szóval, stresszes voltam egy kicsit, úgyhogy bevetettem az egyik legjobb szert ellene: NYUSZIFÜL.

Nagy rajongója vagyok ennek a növénynek. Megnyugtató hatású, és olyan kedves növény.  Ha elmegyek a ház előtt, mindig megsimogatom. Ma tudatosan mentem ki az útra, a házunk elé, mert szükségem volt egy kis simogatásra.

Úgyhogy esetleg mondhatnám, hogy a mai Karantén Kihívás (nevezhetjük ennek, nem igaz) az legyen, hogy ha van otthon, vagy a közeledben ilyen növény, menj ki, és simogasd meg. Ha nincs, akkor kérjék valakitől tövet, ültesd el és simogasd. 

Panelben lakóknál nem tudom, hogy balkonládában megmarad-e (egy próbát mindenképpen megér), de nagyon ajánlom. :) Nyugtató hatása van.

Nyuszink nincs, de Nyuszifülünk van.

Lemaradásban vagyok

Be kell valljam, hogy azért ez az otthon tanulás lefárasztott. Az elején legalábbis. Kellett legalább két hét, mire igazán belelendültünk, és megtanultuk, hogy melyik gyerek mit hova küld, melyik tanárnak, mikorra. Szóval, nem unatkoztunk, mire rájöttünk mindennek a nyitjára, csínjára és bínjára. A számítás technikával még hadilábon állunk, azzal, ha nem lenne Férj, én nem boldogulnék. 

De ahogy telnek a napok, a gyerekek egyre ügyesebbek. Első- és Másodszülött megtanulták kezelni a kütyüjeiket és elküldeni a feladataikat. A legkisebbnek kevés a feladat, úgyhogy elég jól állunk. Persze, van hogy összetorlódnak a feladatok és, mint pl. ma este fél 6-kor még házit küldtünk el. 

Én adok nekik szünetet. Többször is. 

Van olyan család, ahol reggel 8-tól 12-ig megcsinálnak mindent, de az én gyerekeim (és ezért hálás vagyok) mindegyik szeret jó munkát kiadni a kezéből. Ez nem jelenti azt, hogy nem csúszik be valami, vagy nem ront el valamit, de időt szán rá, foglalkozik vele, és szerintem ez a lényeg. Persze, ők inkább iskolába járnának, csak én élvezem az itthoni napokat, ami nem meglepő, hiszen 12 éve itthon vagyok velük. Eddig külön-külön, most egyszerre mindenkivel. Én nem érzem a különbséget.

És azt sem szeretem, amikor valaki összehasonlítja magát másokkal. Benne vagyok a Nagycsaládosok Facebookos oldalába, na ott aztán osztják az észt. Mondjuk mindenhol osztják, mert mindenki rettenetesen okos(kodó) és mindenki mindent tud. Ki végez több munkát, aki mellette dolgozik, és aztán tanul, vagy aki otthon van és sok a gyereke (mintha csak verseny lenne ez). Ilyenkor elfog ám engem a harci ideg, hogy mennyi sok értetlen ember van. 

Nem verseny ez kérem! (Persze, tudom nem olvassák sokan a blogomat, így kevés emberhez jut el, de akkor is leírom.) NEM VERSENY EZ!

Én például hivatásos anyaként vagyok itthon már 12 éve. Pont most terveztem, hogy dolgozni szeretnék újra. El is kezdtem nézelődni, a lelkemet felkészíteni, aztán tessék, most meg itthon vagyok, azaz itthon maradtam. Nem mintha eddig is unatkoztam volna. Valaki azt írta a Nagycsaládos oldalon, hogy amióta otthon van, nála ragyog a ház. Nem is ismerem ezt a fogalmat. DE tényleg! Én meg rohanok a dolgaim és után és fogalmam sincs, hol a vége. 

Ha nem a mosogató van tele, akkor a mosógép, és a ruhás kosár (majdnem minden nap ruhát váltunk, plusz a törölközők, amiről tegnap írtam), főzni kellene, mivel öten vagyunk, sok étel fogy, tehát többet vagy többfélét, de ugye ez is idő. De nem tettem szóvá még senkinek, főleg a Facebookon nem, hogy sajnáljanak már, mert van, hogy este 7-8-kor még főzök vagy sütök. 

De hisz otthon vagy! - hallgattam mindig, amikor nem volt még karantén és tényleg itthon voltam. - Nálad rend lehetne! - mondta egy közeli ismerősöm. Ja, lehetne.De nincs, és én ezt vállalom. 

Állandóan felmosok, pakolok, pókhálót szedek le, vasalok, főzök, takarítok, elpakolok dolgokat A-ból B-be, aztán estére nincs változás. Mert megjöttek a gyerekek mondjuk, vagy mert most itthon vannak. De tényleg ez számít? Hogy kinél milyen rend van?

Nekem nem volt időm írni a szokásos negyedéves anyagaimat, a nyári tábori anyagot le kellett mondanom, mert nem tudom megírni, nincs rá időm. Közben kell a hittanosaimnak (akik nincsenek sokan) feladatokat küldeni és kitalálni, mert ugye ez meg kötelező. És még sorolhatnám. 

De nem számít. Sokkal jobban számít, hogy a gyerekeimmel lehetek, velük tölthetem az időmet. Mindegy, hogy hogy. De velük.

Milyen gyakran mossunk törölközőt?

Tudom, most mindenkit foglalkoztatja a tisztaság.

Ma pont mostam, tegnap meg vasaltam, és néztem a halom, feltorlódott ruhahegyet, nem ruhahegységrendszert, és azon gondolkoztam, hogy bár karanténban vagyunk, mégis éppen annyit mosok, mint amikor rendesen dolgozunk meg iskolába járunk. Nem többet, mert a rendes napokban is így van. Egyik nap mosás, másik nap vasalás, nálam ez nem változott meg. És mindkettőt szeretem. :)

Nekem ez nem innen indult. Még nem volt karantén időszak, még javában iskolába jártak a gyerekeim, sőt ekkor éppen gyülekezetben voltunk. Ebédnél beszélgettem a testvérnőkkel, és meséltem nekik, hogy én szinte minden nap mosok. Akkor ugyanis tényleg így volt. Vasárnap Katának úszás, Hétfőn iskolai úszás volt Katának és Nimródnak, Kedden és Csütörtökön Zsófi járt edzésre, én pedig Vasárnap és Szerdán. Így nálunk sok törölköző fogy.

És akkor még nem beszéltem arról, amit otthon használunk. :)

Én egyébként szeretek mosni, és szeretek vasalni is. A törölközőket meg szinte minden nap cserélem. Régen is így volt, most meg főleg. 

Tényleg nagy kérdés ez. Valóban nagy munka az, hogy naponta cseréljük ki a kis törölközőket a kézmosónál? És 2-3 naponta pedig rendszeresen cserélem.

Valóban olyan nagy munka lenne például naponta cserélni a kéztörlő törölközőt és mondjuk 2-3 naponta a fürdéshez használatos törölközőket? 

Én úgy vagyok ezzel, hogy amikor lehet, akkor cseréljünk törülközőt. Naponta, ha lehetséges. 

Mondjuk ehhez persze kell elég törölköző, ami még van nekünk, bár lassan ezt is vásárolnom kell, mert elég jól fogy, használódik. 

Nálunk az anyukámnak szinte mániája volt gyerekkorom óta gyűjteni őket és a konyharuhákat. Emlékszem, amikor még gyerek voltam, sokszor ment anyukám és nagymamám a kis Trabantunkkal Romániába, vitték a magyar eladható dolgokat, és hoztak rengeteg ilyen jellegű terméket. Még most is vannak anyukám házában nem használt törülközők. :)

Én egyébként sem szeretem, ha szaga van a törölközőknek.  

Nem beszélve arról, hogy amikor kiszállok a kádból vagy a zuhany alól, nem érdemes újra használni, hiszen az ember minden részét beletörli. Egyik nap a nemesebbik felemet, a másik nap az arcomat? Ugyan, kérem,. dehogy!
Most, hogy itt a jó idő, még jobb. Imádom kiteregetni a ruhákat, és "letüdőzni" a friss levegőt. És olyankor vasalni is jobb. A vasalás nekem ráadás, hiszen azzal még jobban fertőtlenítek.
Persze, nekünk nincs szárítógépünk, és télen gondot is okoz ez a sok törülközőzés, meg megoldjuk.

Ezek persze  nem az én törölközőim, de lehetnének. Örülnék neki. :)

Ti hogy vagytok ezzel?

Ennyi!

Ma nem egy Otthoni / Karanténos Kihívást osztok meg veletek. Az az igazság, hogy elég jól sikerült ez a nap. Egyre jobban belejöttek a gyerekek az online tanulásba, elég keveset kellett ma segíteni nekik. Szerintem egyre jobban belejönnek, és mi is. Valahogy belerázódunk, és képbe kerültünk. 

Ma annyi történt, hogy végre befejeztem a Büszkeség és Balítélet hangoskönyvet, és azt kell mondanom,  hogy élveztem. Már régen olvastam magát a könyvet, inkább a filmet néztem meg többször, de jó volt újra hallani Jane Austen szavait, és új dolgokat felfedezni (a filmhez képest). 

Ma úgy gondoltam, hogy inkább egy bátorító képet osztanék meg, ami jelenleg fontos nekem. A bezártságnál készülni kell arra, hogy felszedünk néhány plusz kilót. De persze erre is érdemes odafigyelni. Ma Katával itthoni tesi órát tartottunk, és meglepődve vettem észre, már már egyszerű, elsős feladatokat sem tudok teljesen megcsinálni. EZ nem elsősorban a plusz kilóimra fogom (tényleg), hanem az izületeimre. Tudjátok, május 19-re kaptam időpontot az ortopédiára, de ugye ez is elmarad... szóval ki tudja miért is fáj a lábam és a kezem mostanában... 

Mindegy, akkor is, ezt magunkak küldöm: