Rohanás

 Mindenki rohan, hogy lelassulhasson.

Az utóbbi időben tényleg csak arra van időm - ami számomra is meglepő, hogy megosszam az éppen aktuális képemet és gondolatot a képhez. Nem is hittem, hogy ennyi minden történik egyszerre. Szeretem, ha zajlanak az események körülöttem, és szeretem, ha történik valami. 

A lazulásnak nyoma sincs az életemben. Nagyon furcsa, és vegyesek az érzéseim. És tudjátok, mi a legfurcsább? Hogy jelenleg nem is vágyom vissza az oktatásba. Én ezt sohasem gondoltam volna magamról. Egész életemben ezt csináltam, egész életemben gyerekek között voltam, vagyok. A gyerekek persze nagyon hiányoznak. Nagyon jó érzés, hogy amikor az iskola környékén járok, odaszaladnak hozzám, megölelgetnek, és mondják, hogy hiányzom nekik. Nekem is hiányoznak. De nem hiányzik az a helyzet, ami jelenleg teremtődött. 

Nagyon furcsa érzés nem vágyni vissza. Persze, ha elmúlna ez az egész mizéria az oltás körül, és azt mondanák, hogy mehetek vissza, szívesen visszamennék, de akkor is más feltételekkel. Mert így nem jó, ahogy most van. De mégis, annyira jó nekem itthon. Mire megjönnek a gyerekek, megfőzök. Van időm tanulni velük, tudom, hogy mennyit és hogyan tanuljak mindegyik gyerekemmel. Szerintem egy anyának ez lenne a normális elfoglaltsága, hogy otthont és boldogságot teremtsen a családjának. Minden más, csak múlandó.

Az életünk néha olyan kusza, mint ezen a faágon a gallyak. Rohanunk, keressük a helyünket, pedig az otthon van. Én egyre jobban ezt érzem. Noha azt is tudom, hogy dolgozni is kellene, mert az is fontos. Elég zakatoló így az élet. És tényleg nincs időnk lelassulni, pedig mindenki erre vágyik.