Élménybeszámoló és Blogdíj

Még szülési időszak előtt kaptam egy díjat Katitól.

De úgy alakult az életem, hogy utána 2 hétig a székesfehérvári szülészetet boldogítottam (vagy ők engem), így nem jutottam se net, se blog közelébe. Eléggé rosszul is esett. 

Főleg azért, mert életem egyik legunalmasabb időszaka volt az. Főleg az első hét. Tényleg semmi sem történt.

Az úgy volt, hogy május 13-ra voltam kiírva. Én persze már előtte tervezgettem, hogy idejében megszülök. Tudjátok, az emberi tervek! Úgy voltam vele, hogy mindkét gyermekemet 38. hétre szültem és nagyon gyorsan. Zsófi egy fél óra volt, Nimród pedig 1 óra. 

Mindenki úgy gondolta (én is - főleg én), hogy ez is gyors lesz. Mondták is a szomszédok, ismerősök, hogy már a sarkon megszülök. De az én édes kicsi Kata lányom nem mutatott ez ügyben semmi hajlandóságot.

Május 11-én, szombaton délután aztán  elkezdett fájni a hasam. Mivel nem tudom milyen a jósló fájás (nem volt nekem ilyen egyiknél sem) gondoltuk, bemegyünk a szülészetre.

Annak rendje és módja szerint ott is fogtak. Azt mondták, hogy "aki ide egyszer bejön, haza már nem megy". És akár hiszitek, akár nem, onnantól kezdve elmúltak a fájásaim, és nem is voltak 2 héten keresztül. :(

1 hetet húztam rá. 

Nagyon-nagyon unalmas volt. A nap fénypontja az volt, amikor menni kellett valamilyen vizsgálatra vagy ultrahangra, esetleg NST volt. Ettől eltekintve iszonyú unalmas volt.

Persze ez alatt az 1 hét alatt is sokat tanultam.  Lelkigondozásilag. Nagyon sok embert és emberi történetet ismertem meg, amiből nagyon sok tanulságot és élményt merítettem. Átértékeltem ismét életet és életeket, hogy mennyire hálás kell hogy legyek mindazért, ami nekem adatott és ami még fog adatni. Azt hiszem néhány történetet név nélkül, vagy megváltoztatott nevekkel elmesélek majd!

Mindenesetre úgy alakult, hogy Kata baba nem akart kijönni. Mindenki arra számított, hogy "ó, a kanyarban megszülsz". De nem így történt. 1 hét haladékot kaptam az orvosoktól, ami pünkösd hétfőre esett. De közben mindig mondták, hogy azonnal szóljak, ha fájásaim lesznek. Ám azok nem voltak. 41 hetesen én voltam a legfittebb az egész soron. De ezt most tényleg komolyan mondom. Úgy lépcsőztem és úgy mentem, mint senki. Ekkor már gondoltam, hogy nem lesz könnyű menet ez az egész.
Mondták is, hogy hétfőn 6-kor beindítják a szülést. Nagy Őm persze jött, izgultunk is. Imádkoztunk is, hogy minden rendben legyen. Aztán beindultak az események.
A doktornő egy igen jó fej emberke volt. Nem volt fogadott orvosom, de hálás vagyok Istennek, hogy éppen akkor Ő volt ügyeletben. Ugyanis képzeljétek csak el, éppen az az orvos volt, akinél Zsófiát szültem. Akkor nem sok dolga volt velem. 5 évvel ezelőtt észre sem vettem, hogy ott van valaki a hátam mögött.
Most több dolga volt. Amikor mondta, hogy sürgősségi császár lesz - mert Kata nem akart elindulni lefelé és nem akart kijönni, de közben bent meg nem maradhatott - akkor sem idegeskedtem, mert tudtam, hogy jó kezekben vagyok. Nem is idegeskedtem, amikor betoltak a műtőbe. Azért viszont hálás voltam, hogy altattak.
És bár végig abban reménykedtem, hogy simán fogok szülni, nem úgy alakult.
Viccesen mondtam is a doktornőnek, hogy "ezt is ki kell próbálni".
Ha választani lehetne, újra és újra szülnék, a fájdalommal és a vajúdással együtt. Mert az a természetesen menete az egész születésnek. De így alakult, az ember elfogadja. Lett egy édes kisbabám, akit nagyon vártam, vártunk, és ettől nagyobb ajándék nem is kell.

Szóval, visszatérve az elejére, Köszönöm szépen KATINAK a díjat. Igen jól esett.
Tovább küldöm én is 4 olyan embernek, akinek nagyon szeretem a blogját olvasni és akik mindig vidámságot és melegséget hoznak nekem
ZSUZSA
RÉKA
SZANDRA
ZSUZSKA

,