Az az igazság, hogy nem vagyok egy nagyon nőies nő típus. Vagyis...
Mindig
is fiús lány voltam. Két bátyám van, akik mellett leginkább fociztam,
fára másztam, indiánosdit játszottam, bicikliztem és mindenféle "nem
lányos" dolgokat csináltam.
Ráadásul gyermek- és tinédzserkoromban sem voltam túl magabiztos e tekintetben.
Nem
festettem soha magam, - gyenge próbálkozása volt a középiskolás
osztálytársaimnak azt illetően, hogy megpróbáltak kifesteni, de akkor
meg úgy éreztem magam, hogy "miért bámul engem mindenki, amikor nem is
akarom, hogy észrevegyenek?" Addig sem igazán szerettem, akkor meg még
jobban úgy éreztem, hogy elbújnék a föld alá. Fóbiás voltam nagyon
sokáig.
Azóta eltelt sok év.
Nagyon sokáig fóbiás és kisebbségi komplexusom volt (részletekről
csak annyit, hogy a bátyám és a barátnőm éppen abba a kategóriába
tartozott, amibe én nem: népszerűek voltak, helyesek és szépek, jó
tanulók, versenyekre vitték őket, és még sorolhatnám) de ebbe most nem megyek bele. Tényleg nagyon sokáig úgy éreztem, hogy BÁRCSAK NE VENNE ÉSZRE SENKI!
Aztán nagy örömömre Férjjel találkoztam és attól kezdve minden megváltozott az életemben.
Már szívesen vagyok Nő és Élvezem is ezt a szerepet.
Nem követem a divatot (sosem tettem), nem vásárolok ilyen típusú ruhákat. Mindig a praktikumra figyelek.
Még most sem használok festéket.
Annyi a történet, hogy két dolgot használok:
a) dinnyés labellot b) barna típusú körömlakkot
Az elsőt rendszeresen, leginkább ősszel, a másodikat akkor, amikor már úgy érzem, hogy túl sokat mosogattam és törik a körmöm.
Mindenesetre a Zsófia lányom éppen az ellentétem.
Ő
amolyan igazi csaj, csajos allűrökkel. Mindig festené magát, mindig
pörgős szoknyát és kopogós cipőt hordana, és fontos neki, hogy rózsaszín
és szép legyen MINDIG.
Az, hogy rendszeresen "lenyúlja" a Labellomat, nem meglepő... :)
Aztán pár napja kifestettem barnára (csak ilyen színűre festem) a körmömet. Neki is ki kellett :)
Kíváncsi leszek Kata babára, hogy melyik kategória lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése