2014. november 2., vasárnap

Tyúkok a hátsó udvarból

Ezután a bejegyzés után Judit barátnőm érdeklődött az iránt, hogy mi is a helyzet a tyúkokkal.
Nos, a tyúkok, azaz Tekláék (ahogy hívjuk őket összefoglaló néven) jól vannak.
Oly annyira jól, hogy amikor hazamentünk a szüleimhez pár napra, az fél utca őket kergette, mert találtak egy kis rést a kertből, és leléptek. Talán mégsem olyan buta az a tyúk... :)

Alapvetően Zsófi látja el őket. Felveszi a kis gumicsizmáját, és ha nem sietünk, nem vagyunk késésben, reggelenként ő ad nekik enni és ő engedi ki őket. Iskola és ovi után Zsófi és Nimród adnak neki enni és inni (Nimród a vízfelelős), és megpróbálják begyűjteni a tojást. Tekláék igen rafkósak, mert a lakhelyük alatt készítettek egy fészket, és titkosan lehet csak megközelíteni a tojást, de azért nagyon aranyosak.
Minden reggel és délután simogatásban és bátorításban részesülnek a gyerekek részéről.

Szerettem volna már többször lefotózni őket, de amikor felmegyünk, mindig tele van a kezem Katával és kajával, és nincs időm és lehetőségem fotózni. Ám most sikerült néhány képet készítenem...
.
Íme:
Lekerítettünk egy részt a tyúkoknak, ahol egész nap szaladgálhatnak és jól érezhetik magukat.
Itt van a kis fóliánk is, amely számukra is kedvelt hely, mert jó meleg van nekik.
Ez pedig a bejárat hozzájuk.
Az én Drága Nagy Őm készítette.
Ezt a drótkerítést azután kapták, hogy megléptek, és néha akcióba illő jelenetek játszódtak le egy-egy sarokba szorításkor és elfogáskor.
Amúgy is tervbe volt egy a gyerekek miatt, mert magas a szintkülönbség, de a Csajok megoldották ezt a problémánkat.
 NO, és itt vannak ŐK:
Alapvetően 6-an vannak, de egy szeret elbújni, amolyan különc.
Ő a gyerekek kedvence. A Fehérke nevet kapta.
Amúgy nekem ő is Tekla :)

Ma voltunk nekik szalmáért, szotyiért és búzáért, úgyhogy igazán halmozzák az élvezeteket.

Persze, aranyosak, mert meghálálják. 

Kapunk szép tojást, ami 100 % bio. És a miénk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése