Kilenc évvel ezelőtt én segítettem világra Sachit. Amikor négy éves
lett, a kisöccsét is én köszöntöttem. Alighogy a kicsi megszületett,
Sachi kérte a szüleit, hogy hadd maradjon egyedül az újszülöttel, de ők
féltek, hogy a legtöbb négy éveshez hasonlóan féltékeny a testvérére, és
bántani akarja, ezért nem egyeztek bele.
De a kislány semmi jelét nem mutatta féltékenységnek.
Kedvesen
gondozta, és egyre jobban könyörgött, hogy hagyják vele egy kevés időre
egyedül. Végül a szülei megengedték. Örömittasan ment be a kicsi
szobájába, és becsukta maga után az ajtót, ám az résnyire kinyílt.
A szülei belestek és kihallgatták, mit mond.
Látták, ahogy a kis Sachi csendben az öccséhez lép, az arcát odadugja az övéhez, és halkan megszólal:
"Kicsi, mondd el nekem, milyen Isten! Mert én már kezdem elfelejteni!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése