Az utóbbi időben sokat
foglalkoztatott engem ez a kérdés. Elsősorban azért, mert belekeveredtem
egy olyan helyzetbe, amin azóta is gondolkodom. Név nélkül írok
mindent, mert így tartom helyesnek.
Van egy ismerős
család, ahol anyuka, akit én nagyon szeretek, tisztelek és jó
barátnőmnek is tartom szinte egyedül nevel egy gyermeket. Azért mondom,
hogy szinte, mert ugyan ott a férje, és ott vannak a nagyszülők,
de folyamatosan kritizálják, piszkálják őt, és ahogyan "ő" neveli a
gyermeket. Apuka - az én meg- és belelátásom szerint - nem vesz úgy
részt ebben, ahogy kellene. De nem is erről szeretnék írni.
A
gyerek egy alapvetően nagyon értelmes gyerek. Tájékozott, választékos,
koránál jóval érettem szerintem. De tele van kisebbrendűségi
komplexussal, mi szerint nem tud megcsinálni semmit és nem képes semmire
sem. Ami nincs így. Emellett azonban olyan természettel rendelkezik,
ami helytelen - az én álláspontom tekintetében.
Nagyon
csúnyán beszél az anyukájával, megalázó és zsaroló viselkedést folytat.
Az anyukája egy nagyon türelmes ember, és nagyon kulturáltan viseli ezt
(társaságban). Nos, én nem vagyok ilyen :(
Úgy
adódott, hogy már többször hallottam csúnyán beszélni az anyukájával, és
én ha olyan helyzetet látok, ami szerintem helytelen, akkor szólok.
Lehet, hogy azért van, mert 12 évig más gyermekeit neveltem, terelgettem
(azaz próbáltam), de úgy gondoltam, hogy ez helytelen. Ennek a
gyermeknek senki sem szól, hogy "hé, nem jó, amit és ahogyan csinálod!"
Mondtam
a kislánynak, hogy az anyukája szereti, és nem beszélhet vele így. Nem
engedheti meg magának, hogy így beszéljen vele, amikor mindenhová
elviszi, gondoskodik róla, programokat szervez neki, stb... És azt is
mondtam, hogy ha az én gyerekem lenne, ezt nem engedhetné meg magának.
A gyerek válasza ez volt: "TUDOM, anya mondta!"
Szóval, jelentem, MUMUS lettem!
Ekkor
gondolkoztam el azon, hogy az ismerősi és baráti körömben kicsit én/mi
vagyok az, akivel példálózni lehet. A szomszédoktól is visszahallottam
már, hogy velünk példálóztak.
Pl. nálunk már régóta
külön szobában alszanak a gyerekek - (félreértés ne essék, híve vagyok
annak, hogy néha-néha a gyerek és a szülő egy ágyban aludjon, mi is
szoktunk, de úgy gondolom, hogy 6 évesen ez nem kérdés!)
- "Bezzeg a Zsófi külön ágyban alszik! -
- Akkor lesz kistesó, ha a szobádban alszol, mint Zsófi és Nimród! (ez a kedvenc zsarolós mondatom! de közben meg nem is akar kistesót!)
- Ha Andiékhoz akarsz menni lakni, ott nem kapsz húst! (cuki, nem?)
- Kányáéknál időben le kell ám feküdni! (hát persze! fél 8-kor fekvés van!)
- Andi szigorú! (vállalom!)
- Náluk nem lehet feleselni és visszabeszélni!
- stb... ezek csak azok, amikről tudok :)
Elgondolkoztam azon, hogy miért él az a kép a körülöttem
lévő szülőkben, hogy én egy keménykezű, diktátor típus vagyok??? Csak
mert van egy rendszer nálunk? Csak mert alapvető dolgokat kérek a
gyerekeimtől (vigye a helyére a pizsamáját, igazítsa meg az ágyát,
fésülködjön meg, kenje meg magának a kenyeret, vigyázzon egy kicsit a
testvérére, ne beszéljen vissza, üljön rendesen az asztalnál!, ne egyen a
szobában..???)
Ha ezek problémák, hát vállalom, hogy problémás vagyok!
Ami
tény, hogy én nem vagyok liberális szülő. És lehet, hogy vannak
hajlamaim a szigorúságra, de én szeretem, ha vannak szabályok. Én is
betartom őket, legalábbis nagyon igyekszem. Az élet is tele van
szabályokkal, akár akarjuk, akár nem. Persze, nem mindennel kell és
lehet egyet érteni vagy azonosulni, de attól még vannak.
Én
abban hiszek, hogy a meleg-korlátozó szeretetnek van értelme. Hogy érzi
a gyerek, hogy amikor szigorú vagyok vele, akkor is szeretem. Azért
vagyok vele szigorú, mert a javát akarom. És nem mindig vagyok vele
szigorú, (a tévedések elkerülése végett!), hanem akkor, amikor az kell,
hogy legyek....
Semmiképpen sem
szeretném, ha olyan lenne a gyerekeim, hogy visszabeszél és ő akarja
irányítani a családot, és hogy minden körülötte forogjon. Nem szeretném
azt sem, hogy ráhagyjuk a durvulást, a vadulást, a hisztit és azt, hogy
azt csináljon, amit akar és szeretne. Én nem ilyen vagyok. Én az a a
típus vagyok, aki szereti a szabályokat, és be is tartja azokat. És be
is tartatja.
Ezért voltam jó gyerek mindig. Anyukámnak nem volt sok gondja velem.
De azt gondolom, hogy felettébb nagy kérdés a helyes nevelés...
És tervezem, hogy nyitok erről egy "vitaszerű, beszélgetés-ízű" , együtt gondolkodó sorozatot...
Hát, már most izgulok, hogy milyen kép alakul ki ezáltal rólam....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése