2017. december 25., hétfő

Tojás

Én nem szeretem a tojást. Ritkán fogyasztok, de azért szoktam. Nem szeretem a látványát.
Ennek mondjuk köze van ahhoz is, hogy amikor Katával 2 hétig a kórházban voltunk, és közöltem, hogy vegetáriánus vagyok, az ott lévő dietetikus megijedt, és mindig azért aggódott, hogy minden rendben lesz-e velem. Én persze mondtam neki, hogy ne aggódjon, évek óta csinálom :), de aggódott, és mindig azt kérte, hogy figyeljek a KOMPLETTÁLÁSRA. Azóta ez az egyik kedvenc szavam. :)
De az az igazság, hogy mivel nem nagyon tudnak mit kezdeni a helyzettel, így mindig, minden ételhez főtt tojást kaptam. :(
Egy hét után már herótom volt a tojástól. Előtte sem volt a nagy kedvencem, de azóta nem eszem. Vagyis csak sütemény formájában, mert abban nem látom egyben. Vagy így, esetleg ritkán, ilyen formában.
De Férj és a gyerekeim nagyon szeretik, így meg szoktam nekik csinálni.

Alapvetően én úgy próbálok étkezni és etetni a családomat, hogy ha lehetséges, minél kevesebb állati dolgot együnk. Ez persze elég nehéz, mert Férj is és a Gyerekek is nagyon szeretik a tojást, a tejfölt és a sajtot. Bár Zsófiáról most derítettem ki, hogy nem bírja a tejet és a tejfölt, így Laktózérzékeny lett. Oda kell figyelni arra, hogy mibe mit teszek. Nem olyan vészes, de azért figyelni kell.

Nos, ellenben benne van minden, ami ... hmmm... nem annyira egészséges együtt.
De 2-3 havonta megcsinálom, (mondjuk már elég régen készítettem) mert nagyon szeretik.
Ilyet biztosan Ti is szoktatok csinálni.
Egyszerű francia saláta és töltött tojás.

Semmi extra, semmi különleges, az én családom éppen ezt szereti. :) - Ez a recept erősen vegetáriánus!!!!

1. Megfőzöm a tojásokat. (Én akármennyit főznék meg, kevés lenne.Éppen ezért mértékkel!)
2. Megpárolom jó puhára a franciasaláta alapot, és felturbózom egy kis savanyú uborkával és almával.
3. Aztán nyakon öntöm sok tejföllel, kevés mustárral, és a kettő közötti majonézzel.
4. Kettévágom a tojásokat, és a sárgáját összekeverem ezzel a tejfölös-majonézes-mustáros cuccal, majd visszatöltöm a tojásokba. 
5. Jót tesz neki egy pár óra a hűtőben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése