És persze az ajándékozás.
Magát az ajándékozási lázt nem szeretem, idegesít, amikor az emberek az utolsó percekben rohannak a boltba, és iszonyú mennyiségű pénzt költenek el olyan ajándékokra, amit aztán néhány nap elteltével mindenki visszacserél. Én/Mi nagyon figyelünk arra, hogy apró ajándékokat adjunk egymásnak, maximum a gyerekek kapnak olyat, ami nagyobb (könyv, társasjáték ilyesmi), és aminek van értelme.
Én jobban szeretem azokat az ajándékokat, amelyeket mi készítünk, úgyhogy idén úgy döntöttem, hogy saját készítésű ajándékokkal lepünk meg mindenkit.
Minden évben szoktunk adni a nagyszülőknek fotókat a gyerekekről, de tavaly ez elmaradt, mert nem volt rá időm.
Mindig elhatározom azt is, hogy időben elkezdem, de ez sem szokott sikerülni. Mindig rohanásban vagyunk.
Alapvetően szeretek ajándékozni, de nem akkor, amikor elvárás van, hanem amikor én szeretnék adni. Az ajándékozás egy módja, hogy megáldjuk azokat az életünkben, akiket szeretünk és értékelünk. Ha nem szívből jön valami, csak megszokásból, akkor nincs is értelme.
Egyébként én úgy vagyok vele, hogy szeretek adni, valahol ez a szeretetnyelv is fontos nekem. Mármint az ajándékozás. De nekem nem fontos, hogy kapjak ajándékot, hacska nem csoki az ajándékozás tárgya :), de én nagyon szeretek adni, vendégül látni, sütit sütni, meglepni valakit, ilyesmi... Mert jó dolog az, amikor az emberek mosolyognak, nem?
A gyerekeink is olyan boldogok, amikor ajándékot kapnak, nem igaz?
És persze mi is.
A kérdés az, hogy mi a helyzet a gyerekekkel?
Én arra szeretném megtanítani őket, hogy ne elsősorban magukra gondoljanak, mert mint általában a gyerekek, az enyémek is hajlamosak arra, hogy maguknak válasszanak előbb, és magukra gondoljanak. De úgy gondolom, hogy fontos, hogy telecsepegtessük a szívüket azzal, hogy JOBB ADNI, MINT KAPNI.
Szeretném megtanítani a gyerekeimet arra, hogy adjanak a saját pénzükből a jó Istennek. Szeretném megtanítani őket arra, hogy adják oda a már nem használt játékaikat, ruháikat másoknak, akik rászorultabbak.
Minden évben szoktunk élelmet vinni a helyi Polgárőrséghez, akik a nehéz helyzetben élő családoknak osztanak ki élelmet. Vittünk már oda kiságyat, babakocsit, amire már nem volt szükségünk.
Valaki egyszer azt kérdezte tőlem, hogy miért nem adom el őket, jó pénzt kaphatnék érte. De az az igazság, hogy ha én is kaptam őket INGYEN, nem lenne tisztességes, ha pénzt kérnék érte. ÉN is kaptam, tovább is adom. Hiszen nagyon sokan vannak, akik ezerszer rosszabbul élnek, mint mi.
Tanítom a gyerekeimet arra, hogy léteznek szegények, és hogy adjanak abból, amiből nekik több jutott.
A karácsony bizonyos szempontból (és most nem az a lényeg, hogy Jézus születése ez, vagy szeretet ünnepe, vagy akármi) tökéletes alkalom, hogy lássuk mi van a szívünkben, és mit tanítunk a gyerekeknek. Ez egy jó alkalom, hogy megtanítsuk őket arra, hogy gondoskodjanak másokról, ahelyett csak magukra gondolnának.
Adjunk értelmes ajándékot!
Hogy mit is?
- Süssünk sütiket barátoknak, szomszédoknak.
- Készítsünk cipős dobozokba apró ajándékokat, amelyekbe apróságokat teszünk (filctoll, ceruza, radír, játék, füzet, kisebb méretű puzzle... stb.)
- Ajándékozzunk könyvet. Olyan ritkán vesznek az emberek könyvet, mert sajnos nem olcsó mulatság. De ha tudod, hogy valaki vágyik valamilyen könyvre, akkor vedd meg neki!
- Látogassatok meg idősebb testvéreket a gyülekezetből, akik egyedül élnek.
Biztos ismeritek azt az igeverset, amelyet hálaadáskor szoktak említeni:
Ki-ki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kényszerűségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.
(II. Korinthus 9,7)
Nálatok hogyan működnek ezek a dolgok?
Teljes mértékben egyetértek veled. Igyekszem ugyanígy nevelni a gyerekeimet. Épp ma voltunk a Deák téren a cipóősdoboz-várban leadni a dobozunkat (ők választották ki a belevalót, de új volt minden, a használtakat a helyi védőnőknél adjuk le). Igazán szép élmény lett belőle, egy tündérruhás lány vette el, kedvesen beszélgetett a fiúkkal. A végén pedig nem számítottunk rá, de kaptunk ajándék jegyet egy városnéző buszra. Nagyon örültek neki, pedig nem kapni mentünk. :)És megnézhettük, ahogy teleraknak egy autót dobozokkal, jót beszélgettünk arról, hogy milyen sok gyerek fog majd örülni.
VálaszTörlés