2018. március 25., vasárnap

Móri kisMórMoták versenyén

Minden évben, amikor a gyerekek beiratkoznak az iskolába, akkor Béla bácsi, az egyik tesitanár végigjárja a kis elsősöket, hogy kosarazni hívja őket. Leginkább játékos feladatok vannak még csak, ismerkednek a dolgokkal és a kosárlabdával.
Amikor Nimród elkezdte az iskolát, úgy döntöttünk Férjjel, hogy beíratjuk. Ő nagyon kicsi a többiekhez képest, és bár nagyon okos gyerek volt, de lelkileg nagyon érzékeny. Mindig mindenért sírt, és még most is előfordul.
Úgy gondoltuk, hogy jót fog tenni neki, ha kicsit megtanul lazább lenni, kommunikálni, nyitni mások felé, és szerintünk erre a sport egy remek lehetőség. Járt úszni is, de ott nem kell beszélgetni a másikkal. (Az inkább Zsófinak való, az alkata neki van meg hozzá, meg a lelkesedése.) Nimród nagyon mozgékony gyerek volt mindig is, és jó öltetnek gondoltuk, csak amolyan lazán, levezetésként.
Küzdöttünk. Béla bácsi és mi is. Nagyon szeretett járni, és mindig nagyon várta az edzéseket.
És ez a küzdelem, a kitartás meghozta az eredményét.
Ma versenyen voltunk.
Nem kosármeccs volt, hanem váltóversenyek labdavezetéssel és kosárra dobással. Nagyon ügyesek voltak, és Nimród is nagyon élvezte.
Hálás voltam azért, hogy ez az alkalom vasárnap volt. Elmentünk, és szurkoltunk nekik.
A verseny kezdete előtt Béla bácsi eligazítást tart.

Bemelegítéssel kezdtek, nagyon cukik voltak. Vicces, amikor kb. 75-80 gyerek szalad körbe-körbe és utána gimnasztikáznak.


A kosárra dobást mi nyertük. - Nimródkám háttal a feladatnak, csak mert ő ilyen. :)
Itt azért már integetett. :)

Nimród egy elkapott pillanatban. 

A móri MórMoták ifjú csapata 1-2. évfolyam

Nagyon aranyosak voltak, és nagyon szabálykövetők. Azt hiszem a FairPlay díjat, ha adtak volna, mi visszük haza, mert ők voltak az egyetlen csapat (és ezt most őszintén mondom), akik mindent a szabályok szerint csináltak.
Sokat jelentett nekem az is, hogy az edző nem kiabált velük, nem hajtotta őket, hanem lelkesített, bátorított minden gyereket. Mindenkivel, aki végigcsinálta a feladatot, lepacsizott. Gondoljátok el, hogy ez 15 gyerek x 8 volt, mert 8 feladat volt. Nem emelte rájuk a hangját, ha elrontottak valamit, hanem megdicsérte és biztatta őket. Énszerintem ez az igazi játékélmény. 
Nem feltétlenül a győzelem.

5 megjegyzés:

  1. Olyan jó, amikor van egy ilyen stabil külső ember a gyerekek életében, aki több dologba is be tudja őket vezetni!

    VálaszTörlés
  2. Olyan jó, amikor van egy ilyen stabil külső ember a gyerekek életében, aki több dologba is be tudja őket vezetni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon szeretik a gyerekek. Egyébként én is nagyon bírom, tényleg jó fej.

      Törlés