2018. április 12., csütörtök

Tesz-Veszen jártunk

A gyermekevangelizáció fontos. Ők a jövő.
Fontos, hogy örömmel és jókedvvel vegyenek részt minden olyan alkalmon, foglalkozáson, amiben megismerhetik Istent, és közelebb kerülhetnek hozzá.
Székesfehérváron két adventista gyülekezet van. Az A gyülekezetben Tesz-Vesz alkalmak vannak, ahol egy-egy bibliai történetet dolgoznak fel vidám stílusban és sok kézműves foglalkozással. A B gyülekezetben - ahová régebben mi is jártunk - pedig Bibliaismereti alkalmak vannak.

A múlt héten szombaton délután Székesfehérvárra mentünk, ahol az egyik gyülekezetben Tesz-Vesz alkalmak vannak.
A Jó pásztor példázatát vették át a gyerekek.

Minden alkalom egy közös énekléssel kezdődik, és utána a történethez kapcsolódó valamilyen játékot játszunk. Itt csak két gyermekünk ült mellettünk, Zsófia általában már külön utakon jár, tudjátok a barátnők, barátok itt is jelen vannak, meg egyébként is... most már nem sűrűn van a társaságunkban. Meg is értem, kicsit un is minket...


A tanulás után elmentünk kézműveskedni. Sok mindent készítettünk. Bárányokat, amikről nem készítettem képet. Igaz, a legtöbb képet nem én készítettem, mert nem volt rá időm. Kaptam, elkapott pillanatok.

Az egyik legnépszerűbb kézműves a varrás volt, ahol pásztortarisznya készült.
Ezt a képet én készítettem, mert olyan cukik voltak a fiúk az életemből... Nem is beszélve arról, hogy balkezesek, és mégis nagyon ügyesek voltak.
Ez egy ritka kép rólam, mert ilyet nem szoktam csinálni. De tényleg. Nem szeretek varrni, sőt ideges leszek a szótól is. De ez az, ami még belefér, mert nem voltak gombok. 



Zsófia is beállt varrni.
A legnépszerűbb azonban a pásztorsíp készítése volt bodzaágból. Hogy utána milyen hangzavar volt.... Elhihetitek, nehezen bírtuk.

A foglalkozás végén mindig van valami különleges,közös vacsora. Most vega hamburger volt. Jól fogyott.

Hangulatkép:


1 megjegyzés:

  1. Hú, annyira jó nap lehetett,a képek jól visszaadják. :) De jó lenne felénk is hasonlót szervezni. Köszi az ötletet! :)

    VálaszTörlés