Kerekezni jó!

Szeretek biciklizni.
Amikor még az Alföldön laktam, rendszeresen lekerekeztem napi 6 km-t. Azzal jártam munkába, és nagyon jó volt. Szerettem, mert míg odaértem felfrissült az agyam (a gyerekekhez kell is), és amikor végeztem az iskolában, és hazakerekeztem, addigra valamit tisztult is a zsongástól, a zajtól. Jó volt csak úgy tekerni, érezni a sportolás lehetőségét :), meg a friss levegőt, még akkor is, ha sok autó haladt el mellettem. :)
Annak idején jártam biciklitúrákra is, de nem olyan intezitással és elánnal, mint Férj, aki - most is, akárhova elmegyünk, de tényleg akárhova az országba, csak úgy csendesen megjegyzi: "Itt már jártam." És én akkor tudom a választ: "Igen, biciklivel!"

Nos, amióta ideköltöztem a biciklizés mást jelent nekem. Egyrészt nagyon elpuhultam, mert alföldi lány lévén én hozzászoktam a sík, egyenes terephez, de itt, Móron mindenhol dimbes-dombos az út, és néha tényleg kiköpöm a tüdőmet, mire feljutok egyik helyről a másikra. Bár most kicsit szüneteltetem, mert Katával még nem lehet kerekezni.
Mondjuk nem is rendszeres nálam, mert eddig mindig volt egy-egy gyerek, aki kicsi volt, és inkább a gyaloglást és a babakocsit választottam. Most is szívesebben gyalogolok.
De eljön az az idő, amikor biciklire kell pattannom...
Azért már várom kicsit... Még ha dombok is vannak...

Ám Zsófia a nyáron megtanult két kerekűn menni. Ez leginkább Bózsvának köszönhető, hiszen ott szinte csak így közlekedett.

Itthon az első útja anyósomhoz vezetett, aki 3 km-re lakik tőlünk. Oda és vissza is letekerte az utat.
Nagyon büszke vagyok rá.

Azért ha fotókról van szó, meg ezeket szeretem.
Hát nem szépek?

Keresztanyaságról

15 év nagy idő.
Egy tinédzser életében pedig főleg.
Dorina olyan, mintha a saját gyerekem lenne, pedig nem az. A sógoromé :)
Kicsi kora óta, amióta bekerültem a családba (3 éves volt ekkor) jó kapcsolatom volt vele, és valahogy úgy alakultak a dolgai, hogy amolyan "pótanyja" lettem. Amúgy is papíron a keresztanyja vagyok - Csak Férj után -, bár meg kell mondjam nem úgy hiszek a keresztanyaságban, mint ahogy sokan, mert szokás, mert kell valaki, aki..., szerintem ez nem erről szól.
Nekem is van 2 keresztanyám, de egyikkel sem volt soha különlegesebben mély a kapcsolatom. Nem neveltek keresztény értékrend szerint, ahogyan a gyermekkeresztségben kérik, bár sok ajándékot kaptam tőlük, ez tény. De az én véleményem az, hogy nem ettől keresztszülő a keresztszülő.

A sógorom és az anyósom is kemény vonalas ateista. Isten nevét nem szabad emlegetni előttük, mert gyűlölik az egyházat, Istent, egyenlőség jelet tesznek a történelmi egyház hibái és Isten között. Ahogy ezt sokan teszik.
Vicces is, mert a fiúk (Férj és Sógor) meg voltak keresztelve, de úgy, hogy anyósom nem ment el a keresztelőre, csak a keresztmama erősködött. Én most is úgy gondolom, hogy egy ateista családban ezt nem kellene erőltetni. Ám a Dorina keresztelőjére elment. (Az én gyerekeimnek nem volt keresztelője, csak bemutatása, a bibliai elvek alapján, egyikre sem jött el :) )
Mégiscsak Dorina volt az 1. unokája. Azóta is nagy kérdés ez számomra, mert Dorinát sokszor vittük Bózsvára, és a Sógorom tudja, hogy ott bibliai témájú táborozás folyik. Tudja, hogy gyülekezetbe járunk, és eszerint élünk (kapunk is érte rendesen)! Sógorom rendszeresen dünnyög emiatt, csak nem értettem a keresztszülőséget.

De nem is ez a lényeg.
Rebekának (bátyám lányának) sem vagyok a keresztanyja, mégis ugyanúgy szeretem, mintha az lenne, vagy akármilyen más rokon gyerek. Nem erről szól számomra az egész. Hanem arról, hogy én KERESZTÉNYként azt kell, hogy tegyem és képviseljem, hogy vonzó legyen számára Jézus. Lehet, hogy 20 év múlva, lehet, hogy 30, de lehet, hogy holnap. De legalább tudjanak arról, hogy ÉL ÉS LÉTEZIK ISTEN!

És a gyerekek nagyon szeretik egymást.
Más pedig nem fontos!

Ui.: Nekem is van egy keresztgyermekem. Amikor még iskolás voltam, kértek fel arra, hogy legyek az egyik rokon gyerek keresztanyja. Mivel még fiatalkorú voltam :) a szüleim döntöttek helyettem, és igent mondtak. Ezzel nem is lett volna semmi baj. Az elején rendszeresen jöttek, én is mentem, aztán egyre ritkábban (csak karácsonykor és húsvétkor az ajándékokért), és a végén már úgy éreztem, hogy teljesen felesleges ez az egész, és teher lett. Az esküvőmön találkoztam velük, és bár már ő is nagyfiú, azért örültem volna, ha többet látom.

Pöttyös napok

Az úgy történt, hogy a múlt héten hazamentünk anyukámékhoz.
Írtam róla, hogy Apukámnak a 70. évfordulóját ünnepeltük. Jó is volt, és Zsófia és Nimród ott is maradtak.
Mi pedig "örültünk", hogy szabadságon leszünk kicsit. Persze, mielőtt még mielőtt valakiben megfogalmazódik (mert tudok olyat sajnos), hogy "Miért adod oda a gyerekeidet a nagyszülőknek, hiszen nem keresztények, nem beszélnek nekik Istenről, és egyébként is, máshogy nevelik..." - mondom, hogy igen, igaz. De engem sem keresztényként neveltek, mégis az lettem. Ráadásul sok jó dolgot megtanulnak tőlük, de ez most lényegtelen.

Furcsa is volt a nagy csend, de itthon sok mindenre haladtam.
Aztán szerdán már meg is változott a helyzet, utazhattunk le a gyerekekért, mert édes Kisfiam csupa pötty lett: Bárányhimlő. Úgyhogy szerda délután elindultunk, odaértünk este fél 7-re, aludtunk, majd másnap jöttünk, mert nagy Őmnek csütörtökön oda kellett érnie délutánra dolgozni. 1 óra!
El tudjátok képzelni? 350 km egyhuzamban 3 gyerekkel? Jó, egyszer megálltunk Katát megetetni, de a gyerekek hősiesen viselték.

Úgyhogy valószínű itthon ülős, pöttyös húsvétunk lesz.
Nincs más hátra, fel kell tankolnom sok-sok-sok Túró Rudival :)

Ja, és a ráadás:

Képzeljétek csak! Szerdán, amikor elindultunk a szüleimhez a gyerekekért, Pest után van egy benzinkút, ahol mindig megállunk, mielőtt nekivágunk a hosszú, 2-2,5 órás autóútnak. Eszünk, mozgunk, még vécére is elmegyünk.
Történt, hogy szerdán megálltunk, és szó szerint rengeteg színészbe ütköztünk. Nyertes Zsuzsa, Harsányi Gábor, Bereznay Endre, és az én személyes, tinédzser korom óra nagy kedvencem: Straub Dezső. (Férjjel viccelődni is szoktunk, mondtam is neki: "Drágám, nem mindenki pisilhet együtt Straub Dezsővel!" :)
Örültünk egymásnak, aztán ők elmentek (gondolom, valami fellépésre), mi meg tovább ettünk. Erre nem megjelent a Hujber Feri! 
Nahát, micsoda nap!

Nálam jobban

senki nem utálja a Barbie-babákat (na, jó lehet vagytok még páran).
Azt hittem megúszom, de nem sikerült :) Viszont a család rendes, mert nem halmozza el Zsófiát túl sok ilyen jellegű babával.
De amikor ezt megláttam, azt mondtam: SZERETNÉK EGY ILYET!
Hiszen Jane Austin Örök!

Készíts limonádét!

Csak máshogy.

Én nem annyira vagyok limonádé kedvelő, már a folyékony formájában. Műsor formájában néha rám jön, és akkor szívesen megnézek egy-egy limonádé-filmet. De persze ezt sem kell túlzásba vinni, mert nem hiszek abban, hogy mindig mindenki szép, okos, gazdag, tökéletes és egyebek...

A limonádé arra való, amikor nagyon melege van az embernek, akkor felfrissíti magát vele. Én alapvetően a vizet szeretem ilyenkor, de néha jót tesz egy kis változatosság. 

De én nem igazán szeretem a savanyú ízeket, ennek nálunk Férj a kedvelője - ezért is az ő feladata a limonádé készítése. Persze, ő mindig savanyúra készíti, amihez én mindig teszek egy kis cukrot, mert édesebben szeretem. Az életet is :)

Aztán találtam egy mondatot, ami elgondolkoztatott:

HA AZ ÉLET CITROMMAL KÍNÁL,

CSINÁLJ BELŐLE LIMONÁDÉT!

Van benne valami...

Hálás vagyok

Emlékeztek, amikor még írtam valamikor Hálás szombatot. Én is emlékszem... Rég volt...

Az a baj, hogy az a típusú ember vagyok, aki egyszerre sok mindenbe szeretne belefogni, sok minden érdekli és sok mindent szeretne egyszerre csinálni, de nem tud. Éppen ezért ebbe is és abba is belekap, és aztán nehezen fejez be mindent. Vagy legalábbis hosszú folyamat. Így vagyok a blogommal is. Átgondolva, átnézve, itt is belefogtam sok mindenbe, mert sok minden érdekelt, de mégsem vittem végig terveket, célokat, megvalósítandó feladatokat...

Azután rájöttem, hogy kicsit tényleg ilyen vagyok. Szétszórt, feledékeny, kapkodó, közben meg táblázatokat készítek és pontos számvetést dolgokról. Ugyanakkor nem tudom és nem emlékeszem, hogy hova teszek dolgokat. 

De Férj mindig azt mondja, hogy ez IS szereti bennem.

•  Korán keltek a gyerekek, hogy apának segítsenek a fahordásban.
• Paradicsom sok - azaz minden mennyiségben, bár berakni nem volt lehetőségem még :-)
• Pogó kutyánk állatorvosnál volt, kapott chipet és oltást, jövő héten fodrászhoz megy :-)
• Jégkockákkal vizet inni.
• 1 hét alatt kimosni és kivasalni 3 hét nyaralásra való ruhaadagját...
• Őszibarackot enni.
• Kata bátor egyedül ugrálása a trambulinban - én is ugráltam vele, de arról nem készült kép - szerencsére....
• Zsófi és Nimród medencézhetett kicsit
• És végre elkészült egy olyan kép, ahol mindhárman vannak. Mert mindig valaki siet valahová - el a képről...

Igyekszem!!!!

"Az érzéseim néha nagyon megijesztenek. Kérlek, légy velem gyengéd és megértő, hogy ne kelljen rosszalkodásba fojtanom a feszültségem. Ne feledd, én még csak tanulom kezelni az érzelmeimet!"

Annyira igyekszem, kisfiam!

Balkezesek nemzetközi Napja

van ma, amely a családban nálunk Férj és Kisfiam napja. (Kata még nem derült ki, de van rá esély.)

38 éve, 1976 óta világszerte augusztus 13-án ünneplik a Balkezesek Napját. Ezen a napon rendezvényekkel hívják fel a figyelmet a balkezesek problémáira a jobbára jobbkezesekre tervezett világban. Szinte senki nem tekinthető tisztán bal vagy tisztán jobbkezesnek. Nagyjából a népesség 10%-át tartjuk balkezesnek, azokat az embereket, akik íráshoz, kézi munkákhoz elsősorban bálkezüket használják. A balkezesek aránya Ázsiában kisebb, ennek valószínűleg vallási okokra visszavezethető tiltás az eredete. 

A balkezességhez vezető állapot lehet öröklött vagy szerzett. A gyermek azt a kezét használja gyakrabban, amellyel jobb eredményeket ér el, ha a ballal sikeres, akkor balkezes lesz. A balkezeseknél a jobb oldali agyfélteke a domináns, a jobbkezeseknél a másik. Sokáig erőszakosan próbálták a balkezes gyerekeket átszoktatni a "szép kezükre", s mai is vannak országok, térségek, ahol a bal kezet tisztátalannak tartják és csak intim testrészek mosdatására használják. Ott az idegenre is furcsán néznek, ha bal kézzel nyúl az ételért.


Szerencsére a világ nagy részén ez már a múlté, de a balkezesek társadalma most is egy olyan kisebbség, amely sok hátránnyal kénytelen szembenézni. Ma már készülnek használati tárgyak - ollók, konzervnyitók, mérőszalagok, órák stb. - kifejezetten a balkezeseknek, s vannak csak ilyen termékeket árusító szaküzletek is. A balkezesek kreativitása általában kiemelkedő, és sokan mutatnak kiváló hajlamot a zenéhez (van balkezes gitár, furulya, zongora is) vagy más művészetekhez.

Én még most nem aggódom emiatt. Férj nagyon kreatív, ügyes. Nimród is eléggé ügyes, bár írni nem annyira szeret. Az iskoláig meglátjuk, hogy hogyan alakulnak a dolgok. De addig még van 2 évünk! Jó esetben :)
Itt még egy érdekesség róluk :)

Esős hangulatú kép,

viszont a látvány és az illat mindenért kárpótol.
Bózsva nem létezik eső nélkül. Legyen 30 fok meleg, vagy nem, de eső mindig minden turnusra jut. Nekünk több napon keresztül volt részünk benne, de ez valahogy hozzátartozik a Bózsva-fílinghez :)
De akkor is ilyen képek tárulnak a szemünk elé:

A nagy fehér sátorban zajlanak az előadások a felnőtteknek,  a kis aranyos jurtákban a gyermektanítások, és a szép nagy zöld gyepen a reggeli tornák és a mindenféle játékos feladatok gyerekeknek.

Mezítláb sétálni ezen a füvön nagyon felemelő érzés.

Itt lenni szintén felemelő érzés.

Remélem, jövőre is eljutunk.

Csak egy történet

kép az internetről

"Egyszer egy asszony elvitte a kisfiát templomba. A kisgyermek mély csodálattal nézegette a templom falait, különösen az ablakokat, amelyek különböző színes képekből álltak össze. A kisfiú mindig kérdezgette édesanyját: "Ez mi? Kik vannak ott? Miért beszél a bácsi?". Éppen imádság következett, mire az asszony meghajtotta a fejét, de a kisfiú továbbra is fészkelődött és megkérdezte anyjától: "Anyukám, nézd ott, kik azok? Majd a tanítványokra mutatott az ablaküvegre. Édesanyja próbálta csitítani kisfiát és megpróbálta röviden kielégíteni kíváncsiságát. "Azok ott kisfiam a keresztyének". Az iskolában másnap hittanóra volt. Ahol a keresztyénségről beszélgettek. Felszólították a kisfiút, hogy mondja meg ki a keresztyén. A válasz így hangzott: "A keresztyének azok az emberek, akiken átsüt a napfény!!!

Nem teljesen

éreztem ezt a 3 hét alatt, de hogy jó volt

nyaralni,

pihenni, 

feltöltődni, 

jókat enni, 

játszani, 

lelki beszélgetéseket átélni, 

gyerekeket boldognak látni,

sokat nevetni,

túrázni, (még elázni is)

régi és új barátokkal találkozni,

az esküvői szakácsunk főztjét enni,

futkározni a fűben,

virágokat szedni,

kézműves foglalkozásokon részt venni,

előadásokat hallgatni,

fúvós zenére ébredni,

szép bózsvai tájat nézni,

vidám gyerekarcokat látni,

kedves és szorgos gyerektanítókat nézni munkában,

látni, hogy a gyerekek kinyílnak,

biciklitúrázni (már aki ment),

újra megnézni a FireProof című filmet,

részt venni mindenen, amin csak lehetett,

reggeli tornázni,

feltett lábbal nézni a reggeli tornázókat :),

bőröndökkel mászkálni és ki-bepakolni,

barátokat látogatni,

Tiszavasvári Strandon lubickolni (AJÁNLOM!!!),

pizzázni,

Férjnek születésnapi kalácsot süttetni,

megmászni a Bózsva sziklát,

büszkének lenni arra, hogy Zsófi szakadó esőben végigcsinált egy nem kis túrát (kb. 8 km)

kisvasutazni,

mézeskalácsot enni,

megmászni a füzéri várat,

jégkrémezni (még én is, aki nem szeretem!),

bogarakat, gombákat, növényeket, madarakat azonosítani,

nyíregyházi állatkertben mászkálni,

Budapesten átutazva taxikat és villamosokat keresni,

sok-sok gólyafészket látni, és megszámolni a gólyákat,

a szüleim a két naggyal nyaralhattak,

nászút volt nekünk 1 hét :)

finom kemencében sült kenyeret enni,

találkozni a tiszavasvári gyülekezet tagjaival,

beszélgetni Isten Igéjéről,

lelkigondozni embereket,

gyerekkönyveket vásárolni a nyíregyházi református könyvesboltban,

meglátogatni a régi kollégáimat,

sok főtt kukoricát és dinnyét enni

....

és még tudnám sorolni,
az biztos...

És reményeim, és terveim szerint fogom is.

Csak most - első lelkesedésemben -,és abban, hogy végre gép elé jutottam megosztottam veletek a sok-sok élmény apró darabjait.

NAGYON JÓ NYARALÁS VOLT!

3 hét először nagyon soknak tűnt, de most úgy gondolom, hogy nagyon megérte.

És éppen úgy éreztem magam, mint a képen látható emberke. 

Magasan a fellegek között.

És Ti pedig nagyon hiányoztatok!!!!