New York és a Cacao

Íme egy kis ízelítő, hogyan készül a kakaóbabból a csoki, egy new york-i  kakaóbab bárban a www.theselby.com oldalról. Kb. 2010-es képsorozat, de érdemes benézni erre az oldalra, mert olyan klassz dolgokat lehet találni rajta. Én kicsit belemerültem, és belefeledkeztem ebbe az oldalba.

Mivel nagy csoki-rajongó vagyok :), ezért persze, hogy ezeket választottam ki először. :)
Az a nagy igazság, hogy elmennék hozzájuk, és részt vennék ilyenfajta csoki készítésben. 










Ha még nem mondtam volna, szeretem a csokit. :)

Egy látogatás, tele élménnyel

A barátság számomra mindig is fontos volt, és mindig is az lesz.
Amikor ideköltöztem Mórra, reméltem, és hittem abban, hogy szerzek barátokat. Tudjátok, nekem könnyen megy a barátkozás. Valahogy ez az egyik dolog, amivel sosem volt gondom. Szívesen ismerkedek, meghallgatom az emberek problémáit, ilyesmi. Ez mondjuk Szabolcsban könnyen ment, de nem gondoltam volna, hogy a Dunántúlon viszont nem lesz egyszerű menet. Ne haragudjatok rám, kedves dunántúliak, de ezen a környéken kicsit zártabbak az emberek, és maguknak valóbbak. Mór pedig magasan viszi a prímet. Nehezen is szoktam meg itt, bár maga a város nagyon szép és az egésznek van egy különleges hangulata. Aztán teltek az évek, ide is és oda is jártam, sétáltam a városban, nyelvtanfolyamra jártam, ott is lett sok ismerősöm, ha úgy adódott, bárkivel beszéltem néhány szót. Aztán munkám lett, és a buszon is rengeteg ismerősöm lett. Van, akivel a mai napig jóban vagyunk, és találkozni szoktunk. :)
Aztán, amikor gyerekeim lettek, jöttek a baba-mama klubok, a különféle határesettel rendelkező programok, főzőkörök, amelyeket mi szerveztünk.
Ahogy pedig nőttek a gyerekek (itt leginkább Zsófit kell megemlítenem) és ovis lett, ott is lettek ismerősök, barátok. Beiratkoztunk balettra, és igazából innen indul a mai történetem.

Ez egy 2012-es kép. :)

Ugye milyen cukik? El sem hiszem, hogy valamikor ilyen pici és cuki volt az én lánykám. De volt. És képzeljétek, hogy ez a barátság megmaradt a 3 lány között. Bár ritkán találkoznak, de azért találkoznak és ez jó.
Ma az 1. kislányéknál voltunk vendégségben.
Az anyukájával, Csillával a baletton ismerkedtünk meg. Ültünk kint a váróban :), amíg a gyerekek balettoztak, addig mi felnőttek felnőtt dolgokról beszéltünk, és ez mindenkinek nagyon jót tett. Tudjátok, egész mondatokat lehetett mondani, sőt, összetett mondatokat, és az élet nagy kérdései jöttek fel. Gyereknevelés, családi élet, főzés, (ilyenkor nagyon jókat főztünk és mindig vittünk kóstolóba is), kicsit már olyan klubszerű hangulata volt, ott a folyosón is. :) Pattogatott kukorica és süti partyk. :)
Aztán a balett elmúlt sajnos, de a barátság megmaradt.
Elkezdtünk összejárni, így 3-an. A 3 család. Persze ennek mozgatórugói mi, anyukák voltunk. Nagyon egy húron voltunk, ahogy gondolkodtunk, és ami fontos volt nekünk.

Érdekes helyzet állt elő másban is. Majdnem egyszerre születtek a gyerekeink, de ezt lent olvashatjátok :)

A barátság megmaradt, a távolság nőtt. Csilláék elköltöztek Mórról, és néha-néha ellátogatunk egymáshoz. Már nem olyan gyakran és sűrűn, mint egykoron. Eddig kb. 5 perc volt az út, most 1 órát utazunk, de megéri. A vicces, hogy míg Zsuzsáék maradtak 3 percre tőlünk (még gyalog is) - 2. gyermek anyukája -, velük találkozunk. Zsuzsához járunk úszni, öttusára. Konditerembe is együtt jártunk, de most én nem járhatok, a kezem miatt. Nem emelhetek, és nem terhelhetem egy darabig biztosan nem. Szóval, majdnem napi kapcsolatban állunk. Csilláék elköltöztek a Velencei tó közelébe, aminek Zsófi nagyon örül, mert vízmániás, és mindig várja, hogy mehessünk nyáron fürdeni. :)

Ma elmentünk hozzájuk, és a gyerekek nagyon élvezték.
Egy kis hangulat képekben:

A KICSIK - 5 nap van közöttük.

 A FIÚK - 1 hónap van közöttük.

A NAGY LÁNYOK - 1,5 hónap van közöttük.

Nagyon aranyosak. :)
Hiszek a barátságban.

Gyerekek a ház körül

Nagyon szeretem az anyukámat, és nagyon hálás vagyok a jó Istennek azért, hogy az anyukám az én anyukám. Jó gyerekkorom volt, nem panaszkodhatok. Tényleg úgy éltem meg, hogy nekem van a világon a legjobb dolgom.

Ma már, sok-sok év távlatából visszatekintve azt tudom mondani, hogy igen, jó gyerekkorom volt, mégis sok minden kimaradt. Ezért elhatároztam, hogy ha gyerekeim lesznek, kicsit másképpen fogom kezelni a dolgokat, és csinálni is. Sokkal szigorúbb vagyok, mint az anyukám velem. Anyukám nem volt szigorú. :)

Pár napja fogorvosnál ültem, és összefutottam egy új ismerősömmel. Beszélgettünk, hogy próbáljuk oldani a feszültséget, és előjött a gyereknevelés. Neki is 3 gyereke van, csak az övéi már nagyobbak. Legalábbis az két nagyobb. A nagy fia most kezdte a középiskolát. És elmondta, hogy ő még mindig megcsinál nekik mindent, reggelit, tízórait, bepakol nekik stb. mert gyorsabban elkészülnek így. 
Csak néztem. Én meg mondtam, hogy az enyémek megterítenek maguknak és bár a tízórait én készítem nekik, de azért tudniuk kell magukról gondoskodni, pl. ha éhesek.
Sokat gondolkoztam ezen, de úgy gondolom, hogy jól döntöttünk Férjjel, amikor elhatároztuk, hogy önállóságra neveljük a gyerekeinket. Engem nem így neveltek, őt viszont igen, és ő járt jobban. :)
Vannak dolgok, amiket meg kell tudniuk csinálni, már mindegy, hogy 3, vagy 6, esetleg 9 éves, vagy 14. Nem?
Ilyen nálunk például az, hogy 

• Miután felkelt és felöltözött, elviszi a pizsamáját és megigazítja maga után az ágyat. Sőt, minden héten más az ágyigazító-felelős nálunk. :) Ezzel is tanulva, hogy hogyan nyújtok segítséget másoknak. Ez leginkább a két nagyobb között oszlik meg, Kata még kicsi, de például azokban a szobákban, ahol eléri, a redőnyt ő húzza fel. Ez az ő feladata. (Nem mondom, hogy mindig minden simán megy, és nem kell őket néha, vagy gyakran emlékeztetni őket, de ez van! Szívesen megteszem. :) )

• A reggeli előkészítése az ő dolguk. Általában müzlit esznek, de ilyenkor ők rakják ki a tányért, a kanalat, veszik ki a tejet és a müzlit. Sőt, öntenek is egymásnak. (Itt tanuljuk, hogy nem én először, és nem magamnak a legtöbbet, hanem előbb a tesók. Ez sem megy mindig, de valahol el kell kezdeni.) Ha esetleg kenyeret vagy kiflit szeretnének enni, azt már Zsófi is elintézi. Kenyeret még nem szokott vágni, de minden mást igen.
• Reggeli után a hét állatfelelőse felmegy, és kiengedi a tyúkokat, és ha van maradék felviszi nekik, és megnézi a vizüket. Délután pedig ha van tojás összeszedi őket. Mostanában sajnos kihaltak a tyúkjaink, mert valami lefojtotta a felét, de így is szeretettel gondozzuk őket.

 

Ha ezzel kész vannak, akkor játszhatnak még kicsit iskola előtt, bár át kell nézni a táskákat, be kell tenni a tízórait és uzsonnát, de ez nem nagy feladat.

Persze emellett is kell még, hogy legyen feladatuk. Én tényleg kemény vagyok velük, több okból is. (Félreértés ne essék, nagyon szeretem a gyerekeimet, és oda vagyok értük, meg vissza. De muszáj megtanulniuk bizonyos dolgokat, én ezt vallom.) 

• A gyermekeim elég rendetlenek. Valahogy ezt az évek alatt nem sikerült megtanítani nekik, és ebből sok konfliktusom szokott lenni. De higgyétek el, hogy megéri megtanítani őket, hogy vigyék, tegyék a helyére a dolgokat. Nálunk az a szabály, hogy a játékok a dobozba mennek, a plüssök fel a tárolóba. Nem mondom, hogy nem működik, de azért még mindig van egy-két szanaszét heverő dolog. 

Ez nem nagy kérés. Persze ilyenkor döbben rá az ember, hogy mennyi játékuk van, és a fele teljesen felesleges!

Ezzel lehet ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a rend jó dolog, és ő is részt tud venni ebben. Meg abban is, hogy a könyveket a helyére tegye vissza. Mondjuk nálunk ez is elég nagy probléma, mert több könyvünk van, mint szekrényünk. 
Lehet, néha kemény és értelmetlen harcnak tűnik, én már évek óta így élem meg, de egyszer csak lesz értelme! :) Abban reménykedem, hogy megéri a fáradtságot!
Bár még mindig gondolkodom azon, hogyan lehetne jobban ösztönözni őket!

•  Egy fontos feladat nálunk a hátmasszírozás. :) Ez talán viccesnek hangzik, de szívesen végzik a gyerekek, mert ezzel is arra tanítjuk őket, hogy ha anyának vagy apának fáj a háta, segítsenek nekik. Mi persze ennek örülünk, de ők meg örömmel teszik. :)

És még néhány dolog, a teljesség igénye nélkül:

• porszívózás,
• a megszáradt ruhák összeszedése,
• udvar sepregetés (nyáron),
• ruhahajtogatás
• a használt bugyik és a zoknik behelyezése az erre való zsákba :) - és ide tartozik a zoknipárosítás is.
• Zsófia most kezdett el részt venni a kenyérsütésben, Kata pedig szívesen lekeni a süteményeket tojással vagy gyúr velem.

Jó dolog az, ha megtanulják a gyerekek már idejében azt a szót, hogy segítsenek. Mert akkor azt veszik természetesnek, hogy kérhetnek, amit akarnak, és a szülők ugranak. De meg kell tenniük nekik is azt, ami az ő kis erejükből és lehetőségükből telik.

Sorsolás!

Nyugalom, nem felejtettem ám el!
Egyszerűen az történt, hogy a heteim szerdától péntekig rohanásból és utazásból, ingázásból és fáradtságból állnak. Amikor időpontot kerestem a játék határára, nem voltam elég figyelmes, hogy ne olyan napot válasszak, ami alapvetően katasztrófa-övezet számomra. De ilyenkor úgy esek be a házba és az ágyba este, hogy még kommunikálni sem vagyok képes Férjjel, ami azért nálam elég ritka. Persze, ez is változó, sokat jelent, hogy milyenek a gyerekek aznap.

Mindenesetre az is tény, hogy amikor meghirdettem a játékot, akkor arra gondoltam, hogy néhányszor még jelezni fogom, hogy van játék lehetőség, de aztán ez is elmaradt. :(
Ezért, vagy azért, mert nem sokan járnak erre, esetleg nem érdekel mindenkit ez a téma, nos, 2, azaz kettő darab jelentkező jutott a

munkafüzetre.
Így e tekintetben úgy döntöttem, hogy nem sorsolok, hanem mindkét jelentkezőnek, azaz Zsuzsának és lédának is juttatok el belőle egy-egy példányt. Zsuzsával majd megoldjuk, mit nekünk az a pár kilométer!..., de kérlek te, Léda, küldd el nekem a címedet! Köszi.
És persze lesz folytatása.
Hamarosan új anyaggal jelentkezem.
Szép napokat nektek!

Ui.: Szeretettel köszöntelek a blogomon nagykinga! :) Örülök, hogy itt vagy!

Heti küldetés # 7.

"Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." (Filippi 4,6.7)

Ez az az ige, amit sokszor hallottam a szószékről, áldásként elmondani. Ez az az ige, amit valahogy sikerült a szívem táblájára beírni sokszor, és megerősít minden alkalommal, amikor rá gondolok. Mert a békesség nem lehetséges emberi erővel, csakis Isten segítségével, mert az halad meg minden értelmet. Az, ahogyan Isten teszi ezt. 

Boldog otthon és a béke - ez a mai kihívásom magam és mindenki számára. Ezek a házaspáros körök teszik lehetővé nekem azt, meg a nyári bózsvai táborok, hogy elgondolkodjak, és aztán hálát adjak azért az emberért, aki mellettem van, aki az életem legfontosabb része, akit nagyon szeretek, aki az életem legnagyobb ajándéka. És ezt minden egyes alkalommal, beszélgetésben el szoktam mondani.

                     2005.                                                     2016.

Ez az egyik kedvenc képem rólunk. Boldogok voltunk ott és akkor, és ezt most is így van. Lehet, hogy pár plusz kiló felszaladt, lehet, hogy küzdöttünk néhány dologgal az elmúlt 11 évben, de akkor is boldog vagyok, és szeretném, hogy mindenki bárcsak ilyen boldog lenne, mint én, azaz MI. :)

Néha igazán nehéz békességben lenni, mert olyan, hogy ne aggódj, ne bosszankodj, vagy ne stresszelj, olyan nincs. Nekem legalábbis. Alapvetően nem vagyok aggodalmaskodó típus, de közben meg mégis. Sok minden nem tud felbosszantani, de néha, vannak helyzetek, amikor egy-egy mondat, egy-egy beszólás igen... és bár már elmúltak tinédzser-korom igazán stresszelős időszakai, még most is előfordul. 

Sokszor érezzük úgy, hogy nem tudjuk kezelni az élethelyzeteinket, és nincs mindig ellenőrzés alatt. Nagyon irigylem azt, akinek ez működik. Már úgy értem, hogy él és létezik olyan ember, akit tényleg hidegen hagy minden? Én nem hiszem. Maximum csak azt mutatja, de belülről ez nem így van.

Ismerek olyan embereket a családomban is, akikről az látszik, hogy tényleg nem foglalkoznak dolgokkal, és elpoénkodják meg elbagatelizálják a helyzeteket, de ettől még ott vannak a problémák, és megoldatlanok, és nem állnak szóba vele... Én amolyan szóba állós vagyok!

Mert igen, az élet nem mindig könnyű. Az igazi élet zűrös, zajos, és rendetlen. Igenis vannak pofonok az életben és kátyúk az úton.  És ezeket ki kell kerülni! Nincs mese! De persze azt sem mondta senki, hogy könnyű! Lavírozni az élet bonyolult útvesztőiben?

Sokat gondolkoztam azon, vagyis nem olyan sokat, mert az ember alapvetően tudja, hogy hogyan tud ezekkel megküzdeni, de azt is tudom, hogy elkezdeni nehéz.

Összeszedtem néhány dolgot, ahová én eljutottam:

1. IMÁDSÁG. - Igen, mivel én Istenre építem az életemet és Ő a legfontosabb nekem, ez az első és legfontosabb dolog, amit tehetek, hogy Istentől kérek segítséget. Tudom, hogy csak Tőle tudok segítséget kérni, még akkor is, ha néha úgy érzem, hogy mintha Istennem hallaná meg az imákat. Különösen akkor, ha sok minden van az életemben. 

Egyszer, egy nagyon kedves barátnőm mondta azt nekem: "Te imádkozzál helyettem, mert téged meghallgat az Isten!" - Ebben nem hiszek. Nem hiszem, hogy más közbenjárása kell ahhoz, hogy Isten megbocsásson. Nem hiszem, hogy a hívőbb több, mint ahogyan tudjuk a vámszedő és bűnös ember imádságából is. Nem  hiszem, hogy Isten távolságtartó, és nem hajol le hozzánk, hogy meghallgasson minket. Azt gondolják sokan, hogy nem lehet hozzá menni, mert apró dolgokkal nem foglalkozik. Pedig DE! Minden apró dologgal!

Néha tényleg nem értjük, hogy mit miért tesz és mi az oka, nekem is volt, hogy 1 év telt el, mire megértettem miért úgy cselekedett Isten, ahogyan. Megértettem, hogy az én érdekemben hozott meg bizonyos döntéseket.

Ha imádkozunk, és kérünk valamit, Isten mondhatja ezeket:

- Rendben, Most van itt az ideje a kérésednek!

- Szeretlek, és úgy gondolom, hogy most ezt nem, én jobban tudom, hogy mikor a legjobb a számodra!

- Gyermekem, meg kell várni, hogy kicsit lenyugodjál, mert túl ideges vagy most! Adj időd magadnak!

Én azt tapasztaltam, hogy Isten terve mindig a legjobb a számunkra. Nincsen nála jobb tervező! Sok mindent nem tudunk megérteni most, de azt is megértettem, hogy a BÉKE azt is jelenti, hogy nyugalmat kapok a szívemben és a gondolataimban. 

Hogy ne az érzéseim mutassák az utat (noha fontosak!), de használjam a fejemet is, ha már egyszer gondolkodásra kaptam :)

Imádkozni jó dolog. Bárcsak többször tenném! 

Én hiszem azt, hogy mindig van remény!!! Minden helyzetben!

2. PRIORITÁSOK - Nem szeretem az idegen szavakkal való dobálózást, így inkább azt írom most ide, hogy az ELSŐBBSÉGEK. 

Néha úgy érezzük, hogy túlterhelt az életünk, minden ránk szakad, mindent nekünk kell csinálni (én néha ki szoktam emiatt akadni), és igazából szem elől tévesztjük azt, hogy mi a legfontosabb az életben. Tényleg, mi? 

Van sorrend az életemben? Az enyémben nem mindig van, és ezért sokszor elcsúszok. Persze van olyan, hogy eltervezem, hogy mit hogyan csinálok, de aztán valamelyik gyermekem vagy bizonyos szituáció felülírja. De kell sorrend!

Mindenesetre nem árt újra és újra átértékelni az elsődleges dolgokat, hogy hogyan töltöm el az időmet, mi a sorrend, de erről még fogunk beszélni :)

3. HATÁROK KÖZÖTT

Alapvetően én egy jókedvű és vidám ember vagyok. Nagyon élvezem, amikor a családommal vagyok, szeretek mindenfélét kitalálni, szívesen vállalok mindenféle szolgálatot a közösségen belül, főleg, ha az gyermekmunkával kapcsolatos. De az a nagy és őszinte igazság, hogy nehezen mondok nemet. Mindig is ilyen voltam. Mindig bűntudatom volt, ha valamit nem tudtam megcsinálni, amit megígértem. Ezért sokszor a családomtól vettem el az időt arra, hogy betartsam az ígéretemet, ami most már látom, hogy nem volt helyes!

Aztán, amióta családom van, és sok felé kell menni, megértettem, hogy nem tudok mindent bevállalni, és az ígéreteimet is vissza kell fognom. Ezért fontos, hogy határokon belül maradjunk. Mindennek megvan az ideje és sorrendje. Nagyon fontos, hogy határokon belül maradjunk, és ne menjen rá az érzelmem, a lelkem, a fizikai erőm és az egészségem :)

4. TERVKÉSZÍTÉS

Na, ez az, ami nekem nem megy. Csak fejben. Esténként a fürdőkádban (persze, ha van erre esetleg fél órám, és nem 5 perces zuhanyzás), remekül eltervezem, hogy mit fogok másnap csinálni, mi mindent kell elintézni, megszervezni... stb. Megpróbálom átgondolni a napomat, a sorrendjét.

De rájöttem, hogy én, aki grafomán vagyok, valamilyen cselekvési tervet, vagy nevezzük akárhogyan le kell írnom, mert akkor nem fog működni... Az ún. újévi listámon rajta volt, hogy szeretném kicsit szervezettebbé tenni az életemet. Ezzel is megpróbálkozom :)

5. SZERVEZETTSÉG

Az utolsó két pont összekapcsolódik. Mert ha sokszor túlterhelt vagyok, és káosz van otthon, vagy valaki beteg, akkor kevés az idő arra, hogy rendesen be tudjam osztani a napomat és a rendetlenség átveheti az irányítást, és akkor sok minden kaotikus lesz. Én például rendszeres harcot folytatok a szétdobált játékokkal kapcsolatban (de gondolom minden kisgyermekes anyuka így van ezzel), viszont elhatároztam, hogy ezen is felülkerekedem mindenféle szervezési dologgal, ötlettel, tippel. 

Nem várok rögtön és azonnal csodát, de azt tudom, hogy az a típus vagyok, ha valaki valamibe belefog, akkor azt végigcsinálja. Még ha nehéz is!

A rendszeresség időbe és erőfeszítésbe kerül. És ahogyan minden, ami körülvesz és elromlik, azt is karban kell tartani, ezt is.
Hát... nem lesz egyszerű menet, de belevágok!
Nagyon rám fér a változás!

A heti célom: 
Imádkozni szeretnék azért, hogy átgondoljam az életem alakulását, és arra szeretném kérni Istent, hogy mutassa meg, hogy hogyan lehet jobban megszervezni az életemet, eltölteni hasznosabban az időt, és hogy hogy legyen több békesség a szívemben!

Házaspáros Kör a gyülekezetben

Már kb. tavaly óta szervezzük a gyülekezetünkben a Házaspárok Körét, amely most már biztosan mondhatom, létrejött és megalakult. Ma volt a 4. alkalom, és nagyon jó.
A fehérvárcsurgói gyülekezet (ahová járunk) egy kiöregedő gyülekezet volt, ám hirtelen megjelentünk mi fiatalok, egy halom gyerekkel... :) - ma is 12 gyerek volt jelen. A gyülekezet ennek örül, bár szokniuk kellett a gyerekzsivalyt, a beszélgetéseket, ami nem ment könnyen, de már alakul az egész. Jó kis gyülekezetről van szó!
Ilyenkor a gyülekezet kedves idősebb tagjai, nagyszülők és gyermektanítók jönnek, és segítenek nekünk abban, hogy mi szülők kötetlenül tudjunk beszélgetni.
És tényleg jó így.

Összegyűjtöttük a Bibliában található házasságokat, és kiosztottuk, hogy ki melyik házasságból készül fel. Nem elsősorban a bibliai történetből, hanem az adott házasság tanulságaiból, tapasztalataiból.
Most is meg az előző alkalommal is Ádám és Éva volt a fő téma, de igazából mégis a férj és a feleség szerepeiről beszélgettünk. És nagyon jó volt.

Próbáltam képeket készíteni a gyerekekről, de igazából ez az egy sikerült jól.
 
 Volt nekik zseblámpás útkeresés, séta és kirándulás a sötétben :), székfoglaló, és mindenféle játék. De igazából a legjobban a társasozás jött be.
Szeretettel ajánlom az Úton útfélen társasjátékot, de biztosan sokan ismeritek is.

Mindenesetre már most várom a következő alkalmat. Akkor Izsák és Rebeka lesz a soron.
Nem sorba vesszük a történeteket, mert nem mindig tud mindenki ott lenni minden alkalmon, de azért igyekszünk.

Pihenni jó!

Amikor egy anya fáradt..mert van ilyen.
ÉS EGYÉBKÉNT MEG PIHENNI JÓ!

Nem is tudom... egy filmben láttam (nem volt valami nagy szám), de az anyuka keményen dolgozott, sokat utazott a munkahelyére (még ha amerikai film is volt :) ), volt ideje mindig süteményt sütni, a gyerekeinek mindenféle fellépésre ruhákat varrni, szervezni a családja (anyukája, barátnője, férje) dolgait, aztán emellett oda tudott figyelni a többi nehézségre az életében, és mindig szép volt, és főleg mindig rend volt a házában. Az például kimondottan idegesített, hogy a díszpárnákat igazgatta állandóan. :) Én, amikor néztem a filmet, arra gondoltam, hogy JA, EZ CSAK FILM!, de nem tudom. Tényleg létezik ilyen anyuka?

Én most nem vagyok jó passzban. Fáradt vagyok, és ingerlékeny. Türelmetlen és ideges. 

Ismeritek ezt az igét?

 A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk.  (Galata 6,9)

Én igenis most úgy érzem, hogy elfáradtam. Lehet fogni arra, hogy ősz van (nem fognám a kedvenc évszakomra), de mégis azt érzi az ember néha, hogy elfáradt, nincs kedve semmihez, legszívesebben csak ülnék a szobámba, és nem csinálnék semmit, vagy feküdnék az ágyban. Mostanában jöttem rá, hogy mennyire jó az, amikor délután lehetett aludni Katával. És képes voltam aludni este is.

De én persze azt is hiszem:

Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.  (Filippi 4,19)

Szerintem minden anyának van olyan időszak az életében, amikor elfárad. Akár bevallja, akár letagadja. :) És ilyenkor szüksége van egyedüllétre.
Én ezt most úgy oldottam meg, hogy nem mentem gyülekezetbe. Jó, hogy egy kis betegség is hozzájárult, bár egyedüllétem nem valósult meg, csak max. 1-1,5 órára, arra az időre, amikor Kata alszik. Nekem ez is jó, bár jobban szeretném, ha egész napot kaptam volna, de az ember ne legyen telhetetlen! :)

Szóval, van úgy, hogy a dolgok nem úgy mennek, ahogy azt az ember lánya elképzeli.
És bár nem vagyok egy nagy vízpart és tenger-rajongó, - úgy értem, persze, tudnék ott lenni és nézni a tájat, de én jobban vagyok amolyan bekuckózós, vagy sétálós típus, most ide elmennék, és nézném szívesen a vizet, ahogy fodrozódik a víz, hallgatnám a hangját. Azért romantikus, nem?

De az is tény, hogy ez csak fantázia. Biztos, sokan meg tudják valósítani, de a túlzsúfolt és rohanós világban, már csak rágondolni is jó egy kis pihenésre.
Én még - mindig - azzal küzdök, hogy jó anya szeretnék lenni, bár azt hiszem magamat is idegesíteném, ha az az anyuka lennék, akivel az elején kezdtem (még jó, hogy az csak fikció).
De tudjátok, az a nagyon jó, hogy Jézus megígérte, hogy elveszi a terheinket. A szombat nap is erre való, hogy az ember átértékelje az életét, átgondolja a dolgait, az elmúlt hetét, és nyugalmat találjon.

Emlékeztek, amikor Jézus a vízen ment, és Péter hozzá szeretett volna menni. És ment is. És csak addig sikerült neki, amíg Péter Jézusra nézett, és nem látta a háborgó tengert?
Sokszor mi is így vagyunk. Hogy nem Jézusra nézünk, hanem a régi időkre, a megoldásra váró feladatokra, helyzetekre, arra, hogy mi hogyan tudnánk megoldani... Pedig simán le tudná Jézus csendesíteni a körülöttünk és bennünk lévő vihart is, ha rá néznénk.
És persze ezt tudjuk, mert jók vagyunk elméletben, de valljuk be, hogy sokszor érezzük azt, hogy vannak leküzdhetetlen akadályok az életünkben. De az a nagyon csodálatos, hogy Jézus segít abban, hogy ki legyen javítva, át legyen formálva, és vihar idején is megálljuk. Ez persze nem mindig könnyű, de akkor is!
Engem mindez arra emlékeztet, hogy Isten vigyáz ránk. Hiszen a legkisebbekre is vigyáz. A hajunk szálára, meg a verebekre, meg a mező liliomaira... HA számon tartja azokat, akkor nincs mitől félni.
Én hiszem ezt, hogy Jézussal minden legyőzhető.
Tényleg hiszem.

De persze ettől függetlenül most fáradt vagyok.
És nehéz napjaim vannak, de a hit nagyon fontos nekem, még akkor is, ha néha úgy érzem, hogy távol vagyok az Úrtól. Mert követek el hibákat, és rossz dolgokat teszek, és nem helyes dolgokat, ami miatt persze vannak lehet lelkiismeret-furdalások, de azért jó, ha engedjük neki, hogy úgy tanítson minket, hogy az Ő útján járjunk.

Feleségként és anyaként sokszor nehéz helyzetbe kényszerülünk. Sokszor akarjuk egyedül megszervezni a dolgokat, a saját erőnkben bízunk. Igen, tudom, hogy keményen dolgozunk, és nem lankadunk.
Ezért jó, néha megpihenni az Úr lába előtt.
Kell egy anyának is a pihenés.

Most, hogy az őszi szünetben otthon voltunk, több időm jutott pihenni. Délutánonként lefeküdtem aludni Katával, és igen jókat aludtam. Már most hiányzik a délutáni alvás. :) De pihenni jó!

Filmajánló: Amit még tudni akarsz a szexről

Amikor nyáron a Családos táborban jártunk, kicsit új dolgok is kerültek a hét programjába.
Az egyik legnagyobb élményünk az volt, hogy nálunk járt Mihalec Gábor pár- és családterapeuta, aki nagyon klassz előadásokkal lepett meg minket. És attól volt különleges, hogy nemcsak elméleti feladatokat végeztünk el, hanem gyakorlatiakat is. Szerintem érdemes rákeresnetek a neten, igazán szórakoztató, ahogy és amiről beszél.
Nagyon nagy élmény volt részt venni nekünk egyfajta INTIMITÁS TRÉNINGEN, amely szerintem nagyon fontos, és amely sokat ad és adhat mindenkinek.
Szeretettel ajánlom néhány könyvét is, amelyek szerintem nagyon jók és amelyeket érdemes elolvasni.
Érdemes belevágni.

Tudjátok, mindig az jut az eszembe, - és ezt már talán itt a blogon is sokszor leírtam -, hogy a keresztény körökben mindenki olyan tabu meg titkos és félelmetes dolog a szexualitásról beszélni, mert HÚÚÚÚÚÚ!, pedig nem az. Maga az INTIMITÁS TRÉNING sem erről szól, hanem arról, hogy felfedezzük úja és újra a másikban azt, amiért vonzódom hozzá, amikor szavak nélkül kommunikálunk a másikkal, amikor megsimogatjuk az arcát, amikor beszélünk a dolgainkról, időt szánva rá!

És ti, akik olvastok engem, tudjátok, hogy rendületlenül küzdök a SZERELEM ÉS FŐLEG A HÁZASSÁG mellett, és azt igyekszem képviselni, hogy ez jó dolog.
Ahogyan a szex is jó dolog. :)

A táborban Gábor az egyik előadása alatt bejátszott egy filmrészletet. Jót nevettünk rajta, nekem felkeltette a kíváncsiságomat, már csak azért is, mert az egyik kedvenc színésznőm, Meryl Streep játszik benne. De nem jegyeztem meg a címét, és ki is ment a fejemből.
Szoktam filmeket nézni, leginkább főzés és vasalás közben, de azok amolyan rövidke 45 perces sorozatocskák, amelyeket nem kell követni, nem kell figyelni, és remek lazítás mondjuk krumplipucolás közben.
De ma este Férjjel kettesben maradtunk, mert szombat délután a gyerekek a mamánál alszanak. :) Tudjátok, én vallom azt, hogy szükség van arra, hogy kettesben maradjon a pár, és akkor ne apuka és anyuka legyen, hanem férfi és nő!
Na, és akkor az én édes Férjem megkérdezte tőlem, hogy mit szólnék hozzá, ha néznénk egy filmet. És Ő utánajárt a filmnek, a címének, meg is szerezte, és megnéztük.

Örülök, hogy készült egy ilyen film, ami nemcsak olyan párkapcsolatról szól, hogy egy nagyon szép nő és egy nagyon vonzó pasi hogyan találkoznak, hogyan szeretnek egymásba, és aztán hogyan kínlódnak, míg végül feleségül kéri a pasi a csajt (ez most gyors szabadfordítás), hanem egy olyan film, ami nem szokványos Hollywoodban.
Adott két NEM FIATAL ember, akik 31 éve házasok, (és egyébként el kell mondanom, hogy mind Meryl Streep, mind pedig Tommy Lee Jones nagyszerűek benne, nem véletlenül Oscar-díjas mindkettő. Szóval, kapcsolatuk kihűlni látszik, már-már válságban van, élik a mindennapi semmijüket. Evés, munka és tévézés - rendszerrel.
De mi nők ugye többre vágyunk, és többet szeretnénk, mert romantikus fajta a miénk, és mindent megteszünk azért, hogy megmentsük, megtartsuk a másikat. És itt is így van. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elmennek egy kisvárosi párterapeutához. Itt belenézhettek. :)

Tudjátok, én nagyon szeretem a romantikus regényeket, nagy Jane Austin rajongó vagyok, és bármikor megnézek egy rózsaszín romantikus, sírós filmet is.
De valahogy Shakespeare Rómeo és Júliája nem ragadott magával, sem Scarlett O'Hara sem.
A romantikus filmek többségével is az a bajom, hogy csak arról szól, hogy mi van a házasság előtt, hogy jutnak el oda, de aztán?

Szerintem nagyszerű film.
Vígjáték, és semmi magas röptűre nem kell számítani, de mindenképpen jót tesz az ember házasságának. Akár 11 éves házas, akár 25, vagy akár 31.
Mert egy olyan házasságba enged bepillantást engedni, ami szerintem sok ember, házaspár életében jelen van. A legtöbb házasság nem a szex miatt megy tönkre, hanem a kommunikáció hiánya miatt. Mert az emberek többsége nem beszélget a másikkal, nem mondja el a másiknak, hogy mit gondol, mit érez. A terapeutát alakító Steve Carell is nagyon jó benne. Én úgy gondolom, hogy azt sem mondhatja el egy keresztény ember, hogy neki sosincs szüksége segítségre. Valaki mondta nekem egyszer, hogy aki elmegy pszichológushoz, annak kicsi a hite. De ezt én nem gondolom így.
Egyébként szerintem a téma komolysága aktuális. A rendező kicsit csempészett bele néhány poénos jelentet is.
Lehet, hogy sokan azt fogják gondolni, hogy ez egy HÚÚÚÚÚÚ film, amit egy keresztény nem nézhet, de ha egy keresztény nem, akkor ki? Hogyan beszélünk a boldog házasságról, ha a miénk is mechanikussá válik?
Én nagyon élveztem ezt a filmet.
Hétköznapi emberek vannak benne, akik küzdenek az életükkel, de mégsem adják fel.
És ettől különleges ez a film.

Egy kis kuriózum a vidéki Amerikában

Tudjátok, nem nagyon szoktam magyarkodni, és nem is érdekel az ilyesmi. Vagyis csak olyan szinten, ami művészet, kézművesség, és olyan emberek, akik saját maguk készítik a portékáikat, és ettől különleges az egész, amit adnak, amit árulnak. Biztosak sokan ismeritek a Meskásokat, és sokat szoktam itt nézelődni. Sajnos, csak nézelődni. :(
Lánykoromban nagy híve voltam a kézzel készített ruháknak, vettem is egypárat. Ma már egy sem jön rám :(, de még mindig rajongok értük. Egyik nagy kedvencem Hengsperger Cecília, akitől még van egy sálam, és egy pólóm is, bár azt annyi sok ideig nyúztam, hogy már nem látszanak rajta a ráfestett motívumok, de itthon még rendületlenül hordom. :)
Nagyon tisztelem azokat az embereket, akik alkotnak, gyönyörűségeseket. Szeretek is ilyen blogokat nézegetni. Én magam nem vagyok otthon a DIY-s dolgokban, már mindig gyűjtögetem, hogy mi mindent szeretnék majd itthon megvalósítani, de aztán nem történik meg.

Ó, azt is tudom, hogy ma nagyon divat a vitagne stílus, és tudom, hogy divat újra gyűjteni a sok, rengeteg holmit. Az anyukámék háza tele van ilyesmivel. De a legtöbb dolog csak a régi időkre emlékeztet, meg arra, hogy milyen jó volt gyereknek lenni, meg a mamára, aki finomságokat készített nekem.

Azt látom, és egyre jobban azt érzem, hogy a világ változik.
Én nem szeretem a divatot, sem az új trendeket, nem követtem soha, most sem érdekel. Én például csak és kizárólag olyan ruhákat veszek fel, amiben jól érzem magam, és nem érdekel, hogy trendi, vagy sem. Ezért utálom a divatbemutatókat is. Eleve amolyan helytelenül járó, túl vékony és gizda emberek vannak benne, valamiféle természetellenes külsővel és megjelenéssel és járással. És amelyik helyes lenne, azt is elcsúfítják egy-egy ruhával.
Nem is ismerem ezeket a csapatokat, bár a Dior, a Chanel mindenki előtt ismert. :)

Szóval, ráakadtam egy tavalyelőtti, vagy azelőtti képre, vagy azelőttire..., amit egy Karl Lagerfeld nevű - állítólag híres és ismert tervező vállalt be, és ami miatt ez az egész bejegyzés született. Igazából ez a pasi volt az, aki bevállalta azt, amit mi igazából szeretünk, szerintem: kukorica, búzakalász, szalma, állatok, toll, széna, góré. :) (Szeretném, ha megírnátok, hogy nálatok mit takar ez a szó, mi a megfelelője. Mármint a GÓRÉ szó. Nálunk ez az a hely, ahol a kukoricát tárolták, morzsolták meg a nagyszüleim.)

Továbbra sem szeretem, de azért kicsit magyaros fílingje van, nem igaz? Kinek nem jutnak eszébe a magyar művészeti dolgok, népdalok, versek... ennek az érzése?

Aztán véletlen folytán ráakadtam egy oldalra, egy atlantai cég európai, főként magyar, vidéki kézműves lakáskiegészítőket és tárgyakat árul óriási sikerrel és persze még óriásibb haszonnal. :) Nagyon nagy élvezettel vetettem bele magam az oldal bámulásába.

Az jutott az eszembe, hogy egy időben mennyire meg akartunk szabadulni attól, ami régi, most meg megint a régi a divat. Sokszor van úgy, hogy ami nálunk ciki, az máshol kuriózum. Nagyon tetszenek ezek a tárgyak, szépek, különlegesek, valódiak, és még 'tiszták'.

Csemegézzetek belőle, rendelni felesleges, mindezt itthon, talán nem messze a lakóhelyedtől is megtalálod, töredékéért, de most már tényleg fedezd fel és értékeld a hazai különlegességeket!

Én nagyon szeretem. Amikor bejuthatok egy lakberendezési boltba, nagyon jól érzem magam. Kár, hogy az IKEÁ-ba nem járok, pedig ott biztos jól érezném magam!
De ami késik, nem múlik!