Egy kis kuriózum a vidéki Amerikában

Tudjátok, nem nagyon szoktam magyarkodni, és nem is érdekel az ilyesmi. Vagyis csak olyan szinten, ami művészet, kézművesség, és olyan emberek, akik saját maguk készítik a portékáikat, és ettől különleges az egész, amit adnak, amit árulnak. Biztosak sokan ismeritek a Meskásokat, és sokat szoktam itt nézelődni. Sajnos, csak nézelődni. :(
Lánykoromban nagy híve voltam a kézzel készített ruháknak, vettem is egypárat. Ma már egy sem jön rám :(, de még mindig rajongok értük. Egyik nagy kedvencem Hengsperger Cecília, akitől még van egy sálam, és egy pólóm is, bár azt annyi sok ideig nyúztam, hogy már nem látszanak rajta a ráfestett motívumok, de itthon még rendületlenül hordom. :)
Nagyon tisztelem azokat az embereket, akik alkotnak, gyönyörűségeseket. Szeretek is ilyen blogokat nézegetni. Én magam nem vagyok otthon a DIY-s dolgokban, már mindig gyűjtögetem, hogy mi mindent szeretnék majd itthon megvalósítani, de aztán nem történik meg.

Ó, azt is tudom, hogy ma nagyon divat a vitagne stílus, és tudom, hogy divat újra gyűjteni a sok, rengeteg holmit. Az anyukámék háza tele van ilyesmivel. De a legtöbb dolog csak a régi időkre emlékeztet, meg arra, hogy milyen jó volt gyereknek lenni, meg a mamára, aki finomságokat készített nekem.

Azt látom, és egyre jobban azt érzem, hogy a világ változik.
Én nem szeretem a divatot, sem az új trendeket, nem követtem soha, most sem érdekel. Én például csak és kizárólag olyan ruhákat veszek fel, amiben jól érzem magam, és nem érdekel, hogy trendi, vagy sem. Ezért utálom a divatbemutatókat is. Eleve amolyan helytelenül járó, túl vékony és gizda emberek vannak benne, valamiféle természetellenes külsővel és megjelenéssel és járással. És amelyik helyes lenne, azt is elcsúfítják egy-egy ruhával.
Nem is ismerem ezeket a csapatokat, bár a Dior, a Chanel mindenki előtt ismert. :)

Szóval, ráakadtam egy tavalyelőtti, vagy azelőtti képre, vagy azelőttire..., amit egy Karl Lagerfeld nevű - állítólag híres és ismert tervező vállalt be, és ami miatt ez az egész bejegyzés született. Igazából ez a pasi volt az, aki bevállalta azt, amit mi igazából szeretünk, szerintem: kukorica, búzakalász, szalma, állatok, toll, széna, góré. :) (Szeretném, ha megírnátok, hogy nálatok mit takar ez a szó, mi a megfelelője. Mármint a GÓRÉ szó. Nálunk ez az a hely, ahol a kukoricát tárolták, morzsolták meg a nagyszüleim.)

Továbbra sem szeretem, de azért kicsit magyaros fílingje van, nem igaz? Kinek nem jutnak eszébe a magyar művészeti dolgok, népdalok, versek... ennek az érzése?

Aztán véletlen folytán ráakadtam egy oldalra, egy atlantai cég európai, főként magyar, vidéki kézműves lakáskiegészítőket és tárgyakat árul óriási sikerrel és persze még óriásibb haszonnal. :) Nagyon nagy élvezettel vetettem bele magam az oldal bámulásába.

Az jutott az eszembe, hogy egy időben mennyire meg akartunk szabadulni attól, ami régi, most meg megint a régi a divat. Sokszor van úgy, hogy ami nálunk ciki, az máshol kuriózum. Nagyon tetszenek ezek a tárgyak, szépek, különlegesek, valódiak, és még 'tiszták'.

Csemegézzetek belőle, rendelni felesleges, mindezt itthon, talán nem messze a lakóhelyedtől is megtalálod, töredékéért, de most már tényleg fedezd fel és értékeld a hazai különlegességeket!

Én nagyon szeretem. Amikor bejuthatok egy lakberendezési boltba, nagyon jól érzem magam. Kár, hogy az IKEÁ-ba nem járok, pedig ott biztos jól érezném magam!
De ami késik, nem múlik!