Life in colors - Epres kockás

38. nap

Azt hittem, hogy ez egy laza nap lesz. Kisfiamnak csütörtökönként nagyon laza órái vannak, ami azt jelenti, hogy nem, vagy szinte alig kell valamit tanulni. Nem igazán szeretem ezeket a napokat, mert olyan, mintha lógna a levegőben. Pedig nem lóg, csak úgy tűnik.

Reggel korán ébredtem,  és a fürdőszobában ez a kép várt:

Hát nem cuki? 

Mondjuk nem egyszerű vele az élet. 3 lábbal nem élhet kint, nem maradna életben. Néha kivisszük sétálni pórázon, teljesen vicces, soha nem gondoltam, hogy macskát fogunk pórázon sétáltatni, amikor kutyát sem szoktunk. :) 

A laza nap helyett pedig rohanós és agyleszívós nap volt. Elszaladtam boltba, mert hát nagy a család és iszonyú mennyiségű étel fogy nálunk, és minden elfogy, de tényleg. Általában két félét főzök, - szinte minden nap, hogy jó lesz majd a következő napra is - ám nem marad még aznap. Így állandóan azzal küzdök, hogy mit is főzzek. Mondjuk nem bonyolítom túl, arra ott van a sok gasztroblogger, akik finomabbnál finomabb ételeket készítenek. Én csak egy anyuka vagyok, aki próbálom életben tartani a gyerekeimet úgy, hogy lehetőleg minél több egészséges ételt fogyasszanak.Ez nem mindig sikerül, de ezt is vállalom.

Aztán persze jött a tanulás, a küzdelem pillanata. Nem azt küldtük el, ami a házi, nem oda, ahova kell. Nem tudjuk mi a feladat. Nem kaptunk feladatot, így ki kell találni valamit, ami hasznos, és aminek van értelme. Hallgatni az online órát,ami néha jó, mert sokat tanulok belőle. Például kémiából megértettem, hogy azok az elektronok végre miért úgy helyezkednek el, ahogy. Nem mintha érdekelt volna bármikor és ez ugye most sincs nagyon így, de legalább megértettem. Inkább később, mint soha. A fizika órák elég jók szoktak lenni. Zsófimnak egy idős néni a tanára, aki nyugdíj után is jött még tanítani. Tudjátok, hogy fizika és kémia tanárokat nem igazán lehet találni. 

Az pedig külön nagy öröm volt számomra - nem a mai nap, csak a fizikáról jutott eszembe -, hogy a múlt héten felhívott egy volt kolléganőm. Együtt dolgoztunk Nyíregyházán a Jókaiban. Ő volt a fizika tanár ott.Nagyon szerettem. Fiatal volt, és lelkes. Azért szerettem, mert nagy élményt jelentett számomra, hogy a tanáriban mindig szemléltette nekünk a fizika óráját. 💓

Közben pedig a saját online órámat is figyelni kellett. Mindig oda megyek, ahol hely van, ez leginkább Nimród szobája, és akkor, amikor neki olyan órája van, ahová nem kell bejelentkezni. Eléggé koordinálni kell a dolgokat, főleg, ha csúszás van. 

Nem is beszélve arról, hogy a kolléganőmmel (akivel együtt vagyunk a teremben) ki kell majd közösen találni az egész napot. Hogy helyezzük el a gyerekeket, milyen szabályokat vezessünk be stb. Mert sajnos kellenek majd. Vicces lesz, hogy 2 gyerekem itthon tanul, és bár furcsa, mert felsősök, de akkor is szükségük van rám. Zsófinak kimondottan fontos, hogy jelen legyek, mert neki vannak korlátai és nehézségei. Neki el kell mondani, hogy mikor mi történik és mire figyeljen. Miatta nagyon izgulok. Nimród teljesen más, ő lelkiismeretes, mindig megcsinál mindent időre, néha még előre is dolgozik. Ez nem jelenti azt, hogy szorgalmas, csak egyszerűen meg akarja úszni a munkát. 

Emiatt is volt ma egy beszélgetésem a zongora tanárnőjével, aki teljesen ki van akadva rá. Jogosan, de közben meg nem. Eljutottunk oda - sajnos -, hogy már nem szeret zongorázni. A tanárnőnek nagy elvárásai vannak vele szemben, mert "jó agya van", és ezt neki tudni kell, mert semmiség. De nem az.Próbáltam elmagyarázni neki, hogy majdnem minden nap fél 2-ig ott ül a gép előtt, ha nem ő, akkor én vagy Kata vagyunk a szobájában - neki ott van a szolfézs és a hegedű - kisebb gondja is nagyobb annál, hogy mikor van ideje zongorázni. Meg el is ment a kedve. Az állandó cseszegetés miatt. 

Nem védem én őt, mer tudom, hogy lusta dög, de azt is megértem, ha elfáradnak. És én engedem őket lazítani. Igen, kütyüzni is. De emellett vannak itthoni feladatok is. Állatokat ellátni, takarítani, kipakolni a mosogató- és mosógépet, ha megjöttem a boltból, akkor a dolgokat a helyükre tenni, porszívózni... apróságok ugyan, de muszáj részt venni.

És ez csak az egyik mai napi ütközetem volt. Annyira elfáradtam, hogy a másikat majd később osztom meg. Vagy nem is tudom... Elfáradtam.

37. nap

Mostanában nincs sok új mondanivalóm. Vagyis persze, történnek a dolgok, tanulunk, éljük a mindennapi életünket, amiben túl sok esemény nincs, de mégis örömmel és szeretettel van tele. Tegnap dekorációt készítettem az osztályteremre, és Zsófi segített kifesteni. Holnap bemegyek dekorálni az iskolába, hogy mire jönnek a gyerekek, ne a téli hóember fogadja már őket, amit otthagytunk az ajtón. 

Kevés időm van rajzolgatni, pedig igazából azt terveztem a szünetre, de nem valósult meg. Viszont rászoktam egy új hobbira, ami régi volt, csak mégis más. Van egy barátnőm. A nagylányaink az ovi óta ismerik egymást, és azóta is barátok. Minden héten egyszer átmegyünk hozzájuk, a lányok jól elvannak, és játszanak. Aranyosak, így 13 évesen. Mi pedig anyukák elmegyünk kutyát sétáltatni. Mármint nekik van kutyájuk. Ilyenkor lelkizünk, megváltjuk a világot, megbeszéljük kivel mi történt... erre nagy szükségünk van. Mi ezt így hívjuk egymás között: 

- Kávézunk.  

Ez azt jelenti, hogy ő kávézik, én meg csokit kapok. Ugye kinek mi a koffein... :) 

Mindenesetre a sétánk alkalmával hangulatképeket készítek, mert rájöttem, hogy Mór nagyon szép hely. De tényleg. Minden város szép a maga nemében, de én sokszor érzem úgy alföldiként, hogy a Dunántúl nagyon más.  Készítettem egy képet, ami egy furcsa érzést keltett bennem. 

Bár évek óta itt élek, és megszoktam a sok hegyet, meg emelkedőt - amit nem annyira szeretek -, közben pedig rajongok ezért a kis városért, nos egy séta alkalmával teljesen (számomra érthető okokból) tériszonyom lett. 

Nagyon különleges fotókat készítettem a sétáim alatt. Szerintem néha-néha megosztok egyet veletek.

Life in colors - Vidám lila

Költészet napjára

Ma a költészet napján egy József Attila verset szeretnék megosztani veletek. Nekem nagyon fontos vers. Bár nem ő a kedvenc költőm, de ez a vers nagy hatással volt rám, amikor 1994-ben a szajoli vonatbalesetben elvesztettem egy barátnőmet. Ez a vers nekem róla szól. 

 

AKKOR

 

És akkor zuhogott, csattogott, villámlott

S akkor kerültem messze szobámat

És akkor őrjöngtem, szidtam a világot

S akkor tiport legjobban a Bánat.

 

S akkor imádkoztam, követeltem, kértem

És akkor sírtam szívből igazán

S akkor bánó szívvel meggyóntam, megtértem,

Mert akkor halt meg egy lány, egy leány.

 

A lelkemnek még mindig nagyon nehéz és fáj. Sokat gondolok rá, eléggé meghatározó ember volt az életemben. Hiányzik.

Az egészség világnapja

 És ma van az apukám születésnapja is!

 

30. nap

Az az igazság, hogy az utóbbi időben túl sok minden nem történt. Nem mozdultunk ki itthonról, csak a kertbe voltunk, játszottunk, pihentünk, olvastam, sorozatokat néztem, írtam, és bár tervben volt, a túrós batyumat nem sütöttem meg :(, ami késik az nem múlik. Mondják. 

Emlékszem, pár évvel ezelőtt arra vágytam, hogy Húsvétkor itthon legyek, bezárjam az ajtót, és ne csináljak semmit. Most, hogy ez megtörtént, közben honvágyam volt, hiányoztak a szüleim és arra gondoltam, hogy de jó volna már találkozni velük. Milyen is az ember, nem igaz? Sohasem jó neki az, ami van, és ami adatik. 

A főzést sem vittem túlzásba. Emlékeztek,  hogy meséltem arról, hogy kértem egy listát a családomtól, hogy ki mit enne az ünnepben, és jó volt, mert nagyjából mindent megfőztem, de addig sem nekem kellett kitalálnom. A vicces az, hogy itt állunk egy halom főtt tojással, mert a mamánál mindig van tojás-vadászat. (Mama erősen ateista, és ő a húsvétnak azt a formáját ünnepli, amit mi nem, de nem vitatkozok vele ez ügyben, mert egyrészt értelme sincs, másrészt meg minek.) Szóval a gyerekek kaptak egy halom főtt tojást különböző színűeket, meg csokikat, amiket valószínűleg én fogok megenni, mert nem annyira édesszájú a csapat nálunk. 

Képek sem készültek, kivéve, amikor Katával mangót ettünk. A kettőnk nagy kedvenc gyümölcse, így mindig nekünk marad ez a finomság, és mi hősiesen vállaljuk!

 Sütni sem sütöttem, mert azzal is úgy voltam, hogy a süteményre én vagyok szinte egyedül, és kinek van kedve még többet felszedni, mint amit a karanténban amúgy is megtesz az ember a mozgásszegény élettel. Egyre jobban és erősebben érzem, hogy hiányzik az úszás. 

Így most egy régi kedvenc ételemet hoztam inkább. Húsevőként nem szerettem, most viszont az első számú kedvencem. Csak ez most tofuval készült.

TOROSKÁPOSZTA

Ebben az ételben az a jó, hogy nyáron is megfőzhetjük, és nem kell hozzá sertést vágni. :)

Hozzávalók: fél kg savanyú káposzta, 1 zacskó szójakocka (itt most tofuval helyettesítettem), 2 gerezd fokhagyma, 1 fej hagyma, fél teás kanál pirosparika, olaj, só, babérlevél

Elkészítése: 

A káposztát megmossuk, jól kinyomkodjuk. Én kicsit meg szoktam főzni, hogy puhább legyen a káposzta. 

A szóját sós vízben megfőzzük, kinyomkodjuk, és kétfelé vágjuk mert túl nagyok és nem gusztusos a káposzta között a nagy kocka. A tofuval nem kell csinálni semmit, csak kockára vágni. Vigyázni kell, nehogy szétessen!

A hagymát lereszeljük, és olajban megpirítjuk. A paprikát beledobjuk, majd a szóját, hozzáadjuk a fűszereket, a fokhagymát sózzuk, és kb. 15-20 percig főzzük. A tofut a végén szoktam beletenni, hogy  Ezután rátesszük a káposztát, felengedjük vízzel, és addig főzzük, míg a káposzta meg nem puhult. Mikor már úgy látjuk, hogy nem sokára meg fő akkor a vizet főzzük el alóla, de vigyázzunk oda ne égjen, gyakran kavarjuk meg.

 

Húsvét - 2021.

 

Life in colors - Világoszöld

A zöld meleg, megnyugtató szín. Én személy szerint nagyon szeretem.  Remélem, hogy Ti is így érzitek.

26. nap

Sok minden történt az utóbbi napokban. Tanultunk, és tanítottam, szaladgáltunk, kertészkedtünk, pakoltunk és takarítottunk, főztem és idegeskedtem. Szóval nem élt mindig velem az örök optimizmusom (bár mostanában mintha veszítenék belőle, de nem adom fel!), és úgy éreztem, hogy elfáradtam. Szerintem mindenki, nem csak én. Nem is gondolom, hogy magamról kell, hogy szóljon ez az egész. Mindegy, hogy szülőként, tanárként, esetleg mindkettőként csináltuk végig az online-oktatást, elfáradtunk. És most jön a megérdemelt pihenés. 

Azt biztos, hogy én nem fogom túlhajtani magam. Olyan dolgokat csinálok, amit szívesen teszek. Nem is készülök ezerrel a húsvétra, mert miért is tenném. Sajnos most nem megyünk haza, pedig nagyon vágyom, meg a gyerekeknek is hiányoznak a szüleim, de most úgy döntöttünk, hogy nem megyünk haza. :( 

Volt idő, mikor arra vágytam, hogy ne mozduljunk ki itthonról, ne kelljen több száz kilométert utazni, noha rajongok az Alföldért, és szeretek hazamenni, de nagyon fárasztó. Most ez teljesült, most meg nem ezt szeretném. Milyen is az ember, nem igaz? 

Mindegy, úgy döntöttem, hogy hasznosan töltöm a szünetet. Azt csinálom, amit szeretnék, szeretnénk. Listát kértem a családomtól, hogy mit főzzek a szünetben, hogy ne nekem kelljen kitalálni, és ezzel is megkönnyítették a dolgom. Férj végre beveheti a kertet, mert ha hazamegyünk, akkor 1 hét kimarad, és nem történik benne semmi, de nekünk nem kicsi a kertünk egyébként. Végre ablakot pucoltam (szabolcsiasan mondva), és nem húsvét miatt tettem, hanem mert most van végre időm. 

Adok magamnak időt, és csinálni fogok olyan dolgokat, amiket én szeretnék. Túrós batyut magamnak, olvasni fogok sokat, írok, mert sok ötletem van, de máskor nincs időm - már egy ideje készül a Tízparancsolatról egy anyagom és Jézus ÉN VAGYOK! - mondatairól is egy anyag, és még sok másik van félig kész. Jó lenne már befejezni legalább az egyiket - ami sok idő múlva lesz kész, de akkor is!!! -, de ki tudja...És még sorolhatnám. 

Csak azt szerettem volna mondani, hogy tényleg úgy van, nem kell mindig tökéletes anyának, feleségnek, nőnek lenni, lehet önmagunkkal törődni, és az nem önzőség!!!!!

 

Boldogok napja