Kihívás # PIHENJ!

Tudom, már a múlt héten sem írtam kihívás napot, mert nem volt rá időm.
Itt voltak a szüleim, akiket nagyon szeretek, és akiknek nagyon hálás is vagyok sok mindenért az életemben... De mivel ők munkamániások, nekünk is hatalmas tempót diktáltak. Arra sem volt időm, hogy leüljek és írjak vagy dolgozzak. Szerintük a számítógépezés is elveszi az időt a munkától. Szóval keményen toltuk. Férj és apukám összevágtak és bepakoltak majdnem 10 köbméter fát. Apukám a munkában nem ismer lehetetlen és kegyelmet sem. Férj, mivel délutános volt elfáradt először itthon, aztán a munkában, és amikor 11-kor hazajött, csak belerogyott az ágyba és aludt.
Anyukám nemcsak munkamániás, hanem állandóan pakol. A pontból B pontba mindent, még akkor is, ha nem ott a helye. Beosztott rendszer szerint csinál mindent, ami szerintem nagyon fárasztó. De mivel ebből már sok konfliktusunk volt, úgy döntöttem, hogy én leszek a jó gyerek, és engedek. (Persze nem mindenben tettem meg... :) ) De én is elfáradtam az elmúlt héten.
Úgyhogy...
Miután hazamentek, néhány napot lazítással töltöttem. 

Tudom én, hogy az ő korosztályuknál van ez a mánia, és engem nem is zavar, ha a saját otthonukban csinálják. De nálunk kicsit más a tempó. Nálunk is mindig minden elkészül, de módszeresebben és lassabban. Mert néha szükség van a pihenésre, a feltöltődésre.
Így most kicsi lazábbra vettem a napokat.
Ugyan nem kávéval, de teával kezdem a reggelimet, nem kelek korán, csak amikor szükséges, nem stresszelem a reggelemet mindennel fel, mert elég az, hogy a gyerekekkel időben elinduljunk, bár mostanában ez elég jól megy, ugyanis rá- vagy visszaszoktunk a biciklizésre. Azzal járunk suliba, és ezt élvezik. Nekem meg jót tesz, mert már hiányzott a testmozgás. :)

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem főzök, mosok, takarítok, hogy nem végzem el a napi teendőimet, csak újra az én tempómban, amit jobban szeretek.
Úgyhogy ezen a héten csak azt tudom mondani: PIHENJ!
Én megértettem, hogy szüksége van rá az emberi szervezetnek. Nemcsak 1 héten egyszer, hanem naponta.

Zsófiék 2 hete az osztállyal erdei iskolába voltak. Szombaton volt vége, és mi gyülekezet után odamentünk érte. Férj öltönyben, mi meg szombati ruhában, ahogy nekünk fontos. Úgy gondolom, ha valaki isten házába megy (mindegy, hogy templom vagy gyülekezeti ház) számomra nem fér össze a farmer és a póló. Azt gondolom, hogy az Urat meg kell tisztelni ezzel. Mert megérdemli. Volt egy ismerősöm, aki esküvőkre felvette az öltönyt, de gyülekezetbe farmerba meg pólóba járt. Hát a gyülekezési hely, nem egyfajta esküvő?
De nem emiatt kezdtem a történetet... :)
Szóval, elmentünk Zsófiért és nagy szemekkel néztek ránk a szülők. Mondtuk, hogy honnan jöttünk. Az egyik apuka, akivel egyébként nagyon jóban vagyunk, mármint családilag, éppen festésből jött az új házuktól.
- Hol voltatok így? - hangzott a kérdés.
- Gyülekezetben. - válaszoltam.
- Szombaton?
- Igen, szombaton. Számunkra ez az Úr napja, a pihenőnap. Ilyenkor mi együtt vagyunk, nem csinálunk semmit, pihenünk.
- Ó, - mondta félmosollyal - ha nem tudtok mit csinálni, én adok munkát!


Tudom, hogy viccnek szánta, de azért ott volt az a sajnálat rajta, hogy szegények!
- Te is szívesen vagy a családoddal együtt, nem? Nem jó, amikor egész nap a gyerekeiddel és a feleségeddel lehetsz? Nem kell ahhoz elmenni gyülekezetbe, meg sehová, csak együtt lenni a családdal. Nem szereted jobban?
- De persze, de akkor is!
- Jó, de pihenni kell.
- Majd a föld alatt pihenek!

Nos, ez a beszélgetés megerősített abban, hogy JÓ PIHENNI. KELL PIHENNI. SZÜKSÉGES PIHENNI. A munka ugyan nemesít, de azért a mértéktelenség árthat is.