A múlt héten volt az iskolánkban papírgyűjtés. Emlékszem, hogy diákként - Nyírfácska raj, Mazsola Örs - mentünk a városban, toltuk a kis furikunkat (talicska) és kérdeztük az embereket, hogy van-e papírjuk. És milyen nagyon jó kis csapatépítő esemény volt! :)
Itt van a tavasz... De jó! már várom. ezért egy kis vidám szín-párost hoztam nektek.
Cica forever!
Nagyon szeretem a kreatív dolgokat, és mindig akad egy-két jó ötlet a neten, amit találok. Ez is egy ilyen. Sajnos nem én csináltam... De egyszer... :)
Nem olyan régen fejeztem be egy cuki kis sorozatot. De tényleg aranyos.
Amúgy is nagy rajongója vagyok az 1900-as években játszódó sorozatoknak. Szerintem annyira érdekesek voltak a ruhák és szeretem az akkori zenei korszakot is. Szeretem továbbá, hogy a férfiak mindig (a többség) jól öltözött volt, mert hogy én nagy rajongója vagyok az öltönynek. Szerintem egy pasi szuper szexi tud benne lenni. A Férjemet is úgy szeretem, amikor szombatonként, ha gyülekezetbe megyünk, akkor öltöny van rajta. Mindig mondom is neki, hogy nagyon csini. :)
Nem olyan régen pont arról beszéltünk Férjjel, hogy a régi idők emberei mindennek úgy megadták a módját. Kiöltöztek, ha boltba mentek, ha focimeccsre, ha kiléptek az utcára. Az apukám még mindig ilyen. Ha elmegy egy kenyérért, akkor sem munkás ruhába megy ki az utcára, hanem szépen, illedelmesen felöltözik. És ez olyan kellemes. Néha elnézem egyébként a mai embereket, hogy szakadt nadrágban, papucsban, vagy furcsa ruhapárosításban flangálnak az utakon. Azért ez is a tiszteletlenség valahol.
Na, de vissza a sorozatra. Rátaláltam, és ajánlom mindenkinek:
A Miss Fisher rejtélyes esetei egy ausztrál televíziós drámasorozat. 2012. február 24-én vetítették először az ABC csatornán. Egy ausztrál írónő, Kerry Greenwood regénye alapján készítették. A sorozat az elbűvölő magándetektív, Phryne Fisher (Essie Davis) életét mutatja be az 1920-as évekbeli Melbourneben.Annyira aranyos és magával ragadó volt. Még úgy is, hogy bár a főhősnőhöz képest (még most is) maradi elveket vallok bizonyos tekintetben (szabad szerelem, feminizmus, és hasonló), nagyon élveztem minden részét. És persze, hogy ott volt az izgalmas romantikus érzés is, és a szurkolás, hogy mikor jön már össze a jóképű felügyelővel.
A szereplők a történetben.
Mindenesetre szeretettel ajánlom, igazán jót fogtok szórakozni, ha megnézitek. Én nagyon szerettem ezt a sorozatot.
Alapvetően egy extrovertált típus vagyok.Szeretem az embereket, mindig is szerettem. Viszonylag könnyen barátkozom, és nem okoz gondot az sem, ha embereket kell megszólítani, mert meg kell kérdezni valamit. Mondjuk, ha eltévedünk egy városban. Az sem okoz gondot, hogy beszélgetésbe elegyedjek valakivel valahol, csak mert nem szeretem, ha csend van, és hallgatunk a semmiről. Az olyan unalmas számomra.
Szeretem, ha zajlik az élet körülöttem, de nem úgy, ahogy általában értik. Nem vagyok exhibicionista, hogy mindennek rólam kell szólnia. És nem is jellemző, mert minden ellenére eléggé félős alkat vagyok. Sokat alakult már ez nálam, és sokat meg vannak lepődve, amikor azt mondom, hogy egy olyan alkat vagyok, aki csendben figyel, és nem avatkozik be dolgokba, vagy egy vitánál kényelmetlenül érzi magát, és a háttérbe húzódik. Ilyen voltam, de már nem vagyok ilyen. A helyzet néha úgy hozza, hogy ki kell állnod magadért, és képviselned kell, hogy neked van igazad. Ha nincs, akkor meg elfogadni.
Amióta újra tanítok, tapasztalom, hogy mennyire más a másik oldalon. Elfelejtettem ugyanis. Én szülőként sem voltam kötekedős, mindenbe beleszólós szülő, de most aztán van ám néha meglepetés... Mondjuk olyan sincs, hogy mindenkinek meg tudsz felelni. Régebben szerettem volna mindenkivel jóban lenni, mindenkivel kedves lenni, és én most is törekszem rá, de a helyzet nem mindig hozza ezt magával. Nincs ezzel baj.
Nagyon szeretem az Instagramon Margarétalányt, aki annyira aranyos rajzokat oszt meg - kis pszichológiával fűszerezve. Most ezt találtam. És még mindig azt kell mondjam, hogy erősen extrovertált vagyok. Egy introvertált, ha nem aszociális Férjjel :), aki eléggé magának való.
Ugyanakkor az utóbbi hetek, hónapok megtanítottak arra, hogy lehet néha magányosnak lenni, és kell is. Szükség van rá. Mert tényleg úgy jövök haza (mostanában egész nap vagyok), hogy 5-kor még beszélnek a fejemben, és nem tudok itthon már két értelmes mondatot összerakni.
Ha fáradt vagyok, akkor hintázni szoktam. Van egy hintánk itthon. Igaz, hogy a gyerekeké, de Anya is előszeretettel használja. :) Most azonban tél van és hideg, nincs hozzá kedvem. Így sétálni megyek el sokat és legszívesebben. De már alig várom, hogy a hintát használhassam. :) Ja, és még tudjátok, a fürdőkád is a magány csendes helye, de ott előfordul, hogy éppen akkor akarnak a gyerekek valamit elmesélni, amikor csendre vágysz.
A gyerekekkel a Bírák korát vettük. Nem mostanában, de most jutott időm ezt megosztani. :) Debóra története nagyon tetszett, főleg a nagyobbaknak.
Elolvastuk a történetet, majd feladatokat oldottunk meg.
Két
lapot tettünk egymás mellé. A kisebb gyerekekkel össze lehet íratni a
történet szereplőit. Az egyikre a pozitív, a másikra a negatív
szereplőket.
Nagyon fáradt vagyok. Nem is igazán tudok mostanában írni, mert reggeltől estig vagyok, helyettesítek, és ezt csináltam januárban is. Szeretem, de azért elég fárasztó feladat. Reggel fél 8-tól délután fél 5-ig folyamatosan beszélni (bár jó vagyok benne, ebbe is elfáradok ám).
Nem olyan régen találtam ezt a képet, és gondoltam megosztom veletek. Mert annyira cuki. És mert most több mély gondolatra nem futja. :)
Ma hivatalosan Valentin-nap van, de én jobban szeretem inkább ezt a napot. Inkább ezt ünnepelném. :)
